Sziasztok!
Végre meghoztam a következő fejezetet. Sajnálom hogy ennyit kellett várni rá.
De a jó hír, hogy a következő fejezetnek is megvan már a fele.
Írás közben kicsit elszaladt velem a ló, és amikor észre vettem, hogy mennyit írtam már... Na akkor ezt most szépen ketté vesszük...csakhogy húzzam az agyatokat XD
Ezzel kapcsolatban van egy ajánlatom: Ha összegyűlik az 5 komi, akkor hozom a frisset.
Ezzel csak annyi a probléma, hogy ha kedd reggelig nem jön össze, akkor már csak július 16-án tudom felrakni, de akkor is csak akkor fogom, ha megvan az 5. Szóval gyorsan gyűjtsük össze ezt a párat, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Annyit árulok el a következő fejezetről, hogy valakinek az élettörténetét is tartalmazni fogja, a többi része még számomra is rejtély. Szóval hajrá!
Jó olvasást
Waltex
Majd ki csattanok az örömtől. Ma este hallhatom Bella hangját, és ha minden jól megy, már nemsokára láthatom is.
Még 3 óra és hallhatom szerelmem hangját. Mint egy gyerek, úgy vártam hogy végre este legyen, és Jane felhívja Bellát. Hihetetlen, hogy megtaláltam. Két hónap. Ennyi telt el mióta nem láttam., nem hallottam őt. Szörnyen hiányzik.
Először nagyon haragudtam rá, amiért elhagyott. Aztán bele képzeltem magam az ő helyébe. Reggel nem találom őt, majd amikor délután hazaérek, őt találom az ágyban egy vad idegen férfival. Megértem őt, és lehet, hogy én is így cselekedtem volna de akkor is. Hiányzik. Szeretem. És bár ő nem tudhatja, még sem az én hibám volt. És ezt most nem azért mondom, hogy kihúzzam magam a felelősség alól. De nem rágódok többet a múlton. Mostantól csak a jelenre és a jövőre fogok koncentrálni. Most például azon gondolkodom, hogy ha itt lesz Bella, mit fogok csinálni. Ha elmondom neki az igazat hinni fog nekem? Ha igen, szerencsém lesz, ha nem, még jobban magamba fogok fordulni és lehet, hogy Bella még jobban megutál.
Minél közelebb van az este, annál idegesebb leszek. Ránéztem az órára -ma már vagy ezredjére- és boldogan konstatáltam, hogy már csak fél óra, és Jane hívja Bellát. Vagyis most van fél 8. Így este úgy gondoltam, ideje elintézni esti teendőimet, ezzel is elterelve a figyelmem, így a zuhany alá álltam. Megengedtem a meleg vizet, mely amikor a bőrömhöz ért, ellazultak az izmaim. Csak engedtem magamra a forró vizet, amikor meghallottam, hogy valaki türelmetlenül kopog. Vissza is tértem a valóságba, és így már hallottam is látogatóm gondolatait, aki nem más volt, mint Jane. Nem gondolkodtam tovább, kiszóltam Jane-nek, hogy várjon egy kicsit, majd vámpír sebességgel megtörülköztem és felöltöztem, majd kiléptem a fürdőből.
(Bella szemszöge)
Még csak egy nap telt el, mióta eljöttem Volterrából Félix-szel, de ő már az agyamra megy. Eleinte poénos volt vicces volt, meg minden, de most már idegesítő. De nagyon. Még két nap. Hogy fogom én ezt kibírni? Már háromnegyed 8 van. Jane-val megbeszéltük, hogy minden este 8-kor hív. Miközben ezen gondolkodtam, hallottam, amint Félix főzni próbál valamit a bérelt lakás konyhájában. Ha felgyújtja a konyhát, fizethetünk. Na nem mintha ez akkora probléma lenne. Hiszen a Volturi nagyon gazdag. Én már nem bírom ezt. Miért akar egyáltalán főzni? Egyikőnk sem eszik emberi ételt. Ha vissza megyünk végre Volterrába, messziről kerülni fogom. Csak lennék már otthon. Cullenék nem akarnak véletlenül előbb haza menni? Egyszer csak megcsörrent a mobilom, Jane nevével a kijelzőjén. Végre.
-Szia Jane! Jaj, de örülök, hogy hívtál. Képzeld: Félix az agyamra megy. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen idegesítő, de most, hogy a nap 24 órájában velem van...Nem bírom jane. -ömlött belőlem a szó, mire csak azt hallottam, hogy kinevet. - Na szép, kinevetsz, miközben én itt szenvedek egy méter magas gyerekkel. És tudod mit csinál most? Főz. Legalább is próbálkozik. Le fog égni a konyha. Már komolyan gondolkodok rajta, hogy hamarabb haza megyek, őt meg itt hagyom. Jaj, ne haragudj, hogy ennyit beszélek. Otthon mi újság?
-Csoda, hogy szóhoz engedsz Bella. -nevetett barátnőm. -Mindenkinek hiányzol. A vendégek sajnálják, hogy nem ismerkedhetnek meg az új Volturi taggal. Ja, és előbb mennek. Már ma este elmennek valami halaszthatatlan dolog miatt. Kár. Még nem volt időm elmenni Alice-val vásárolni. - mondta ki a rég hallott nevet, mire nagyot nyeltem. Ő is nagyon hiányzott. És bár mindent megpróbáltam, hogy a testvére számomra feledésbe merüljön, nem sikerült. Magamnak sem akarom beismerni, de még mindig szeretem. Elárult, megcsalt, de én még mindig szeretem. Normális vagyok egyáltalán? A válasz egy egyértelmű NEM.
-Bella! Bella! Ott vagy még? -kérdezett Jane a vonal túloldaláról. Ja igen. Elgondolkodtam.
-Igen, itt vagyok. Mondjad! Bocsi.
-Csak azt kérdeztem, hogy mivel említetted, hogy talán előbb jössz haza, talán tényleg megtehetnéd. Már nagyon hiányzol. És úgy is Félixet el akarod kerülni. Naa...Bellaaa. Neked is csak jobb lenne, ha haza jönnél.
-Jólvan megyek. Holnap dél körül otthon leszek.
-Jaj, de jó! -sikkantott fel örömében.
-Na de most akkor megyek csomagolni. Ja, és még azt is át kell gondolnom, hogy szóljak-e Félixnek, vagy hagyjam itt. -erre elkezdett nevetni.
-Inkább hozd magaddal. Ő itt a mókamester. Kellenek ide a humorod megjegyzései.
-Igen. Néha. De nem 0-24-ig. De jól van. Még meggondolom.
-Jól van, de most indulás csomagolni, és lenne egy kérésem. Légyszi abban a fekete-fehér kockás ruhában gyere haza, aminek van egy rózsaszín öve.
-Tudod, hogy nem vagyok oda a ruhákért.
-Légysziii. -éreztem, hogy kár lenne vitatkozni, mert ha nem abba megyek, akkor nem áll velem szóba, ki tudja meddig. Volt már ilyen. Nem azt vettem fel, amit ő akart rám adni, és több, mint egy hétig nem szólt hozzám.
-Jól van, bár nem értem, minek. -morogtam.
-Köszi Bella, Imádlak. Szia! -mondta, azzal kinyomta a telefont. Én meg néztem egy nagyot. Ez meg mi volt? Tisztéra fel van pörögve. És...kinyomta? El sem köszöntünk. Nem értem én ezt. De nem gondolkodtam rajta tovább. Mindegy. Elővettem a ruhát, amit Jane-nak ígértem holnapra, majd lementem megnézni mit csinál, ez a nagyra nőt gyerek.
Amikor leértem és megláttam Félixet a konyha közepén, meglepődtem, hogy a konyha -ha úgy vesszük- még egyben van, de mondjuk az egész éjszakát a takarításnak szentelhetjük.
-Nagyszerű Félix. Már csak a takarítás hiányzott. semmi kedvem hozzá. Köszi. -mondtam, mire megfordult egy tálca...akármivel.
-Kész is! -mondta, majd az asztalhoz terelgetett, és elém rakta kreálmányát. -Jó étvágyat Belluska! -vigyorgott még mindig. Hogy én milyen szívesen letörölném onnan azt a vigyort.
-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? -néztem rá nagy szemekkel.
-Dehogy gondoltam komolyan. Hogy rád pazaroljam ezt a finomságot? Dehogy. Átviszem a szomszédba. -erre elkezdtem nevetni. -Ne nevess. Nem láttál még filmet? Egy csomóban úgy van, hogy az új szomszéd át visz valami kaját a szomszédba, elkezdenek beszélgetni, jóban lesznek, és voilá: lesz egy ismerőse a szerencsétlen újoncnak.
-Nem akarok bele szólni, de nem fordítva szokott lenni? Nem a szomszéd visz át kaját az új szomszédnak üdvözlés képpen?
-Hát, ha nem akarsz, akkor ne is szólj bele. Amúgy meg de, de nem baj. Most fordítva lesz. -húzta el az orrát tettetett sértődöttséggel.
-Jól van, de mi van, ha nem fogjuk bírni? Még soha nem kerültünk olyan közel emberekhez.
-Ha sikerül elleszünk, ha meg nem, akkor legalább vacsizunk egy jót.
-Félix! -szóltam rá dühösen. -Tudod jól, hogy soha, ismétlem soha nem iszom embervért! - hihetetlen, hogy ilyen könnyen veszi. Jó, mondjuk ő mindig is emberekből táplálkozott, de legalább rám tekintettel lehetne. Ugyan is azt nem hiszem, hogy ha átmennénk, és rosszul alakulnának a dolgok -és ahogy Félix mondta - vacsi lenne belőle, én nem akarnék akkor táplálkozni, de nem hiszem, hogy végig tudnám nézni, hogy Félix iszik belőlünk, anélkül, hogy és is, rá ne vetném magam egy emberre. Beleborzongtam már csak a gondolatba is. Még soha nem ittam ember vért, de azt mondják, nincs annál jobb dolog a világon. Mondjuk még nem voltam ember közelében. De egyszer mindenképpen meg kell próbálnom, ha el akarok menni Jane-val és Heidi-vel vásárolni. Na nem mintha vásárolni akarnék, de be akarok illeszkedni az emberek közé. Ahogyan Cullenék is tették. Na tessék. Már megint itt járnak a gondolataim. Ááá...kész. Feladom. Soha nem fog sikerülni ki vernem őket, Őt, a fejemből. De térjünk vissza Félixhez. Sosem kívántam az ember vért. Azt mondják olyan, mint a drog. Egyszer kell megkóstolnod, azután mindig azt akarod. Edward régen mesélt nekem arról az időről, amikor ő is ember véren élt. Azt mondta nehéz volt leszoknia róla, de ott volt neki a családja, ők segítettek neki. És csalódást sem akart okozni nekik. Neki sikerült. Nehezen, de le lehet szokni az emberi vér fogyasztásáról. De lehet, hogy az önuralom talán annyira nem. Meg kell próbálnom. Menni fog. Végül meggyőztem magam.
-Jól van Félix menjünk. De kérlek ne hagyd, hogy bármi olyat tegyek, amit nem akarok. -néztem rá könyörögve, mire együtt érzőn nézett rám vissza. Nem egészen értettem. Mintha ő is érzett volna már így.
-Jól van. Biztos vagy benne? -kérdezte teljesen komolyan. Még sosem láttam őt komolynak. Pláne nem szomorúnak. Most mindkettőnek láthattam őt.
-Majd egyszer mesélek neked a múltamról. Persze csak, ha szeretnéd. -mondta, mert láthatta arcomon az értetlenséget, mire én serényen bólogattam. -Na menjünk akkor. -mondta ismét magára öltve azt az arcát, amit megszoktunk tőle.
Amikor odaértünk, Félix csengetett, én pedig mögötte álltam félig elbújva. Nem kellett sokat várnunk, nemsokára ajtót nyitott egy kedves arcú nő. Illata megcsapta az orrom, és a méreg termelődni kezdett a számban. Agyamat ellepte a vörös köd, és már megindultam volna felé, de Félix még idejében kapcsolt, és esősen megragadta a karom. Nyugtató szavakat suttogott nekem, úgy, hogy a nő ne hallja. Nem sokára lenyugodtam. A nő ebből nem vett észre semmit, hiszen ez az egész nem több, mint 2 másodperc alatt zajlott le. Bizonyítani akartam magamnak. Meg tudom csinálni. Végül már nagyjából úgy éreztem, hogy tudok magamon uralkodni.Marta a torkom a méreg, de az undor, hogy szörnyeteg legyek, aki kiontja ennek az ártatlan nőnek az életét, nagyobb volt. Ahogy nyugtattam magam gondolatban, a fejembe kúsztak a szüleim képei, és ahogyan egy vámpír föléjük hajol, puha bőrükbe mártja a fogait, majd kiszipolyozza vérüket. Már amikor megtudtam, hogy vámpírrá fogok változni, elterveztem, hogy bosszút állok.
-Jó estét! Remélem nem zavarunk. Én Félix Volturi vagyok, ő pedig itt a húgom, Isabella. Újak vagyunk itt. Nem rég költöztünk ide, és arra gondoltunk, ha nem zavarunk átjönnénk egy kicsit ismerkedni.
-Persze, hogy nem zavartok. A nevem Carol Gorwin.De kérlek tegezzetek. Így öregnek érzem magam. -mosolygott, amit egyelőre nem tudtam viszonozni, mert azon voltam, hogy teljesen lenyugtassam magam. Így csak bólintottam.-Gyertek beljebb. -mondta, és kitárta az ajtót, hogy bemehessünk rajta.
Amikor bementünk, még egy illat felém kúszott. Most, hogy kezd feloszlani a vörös köd, már nem volt rám akkora hatással, mint az előző. Az illathoz nemsokára egy hang is társult.
-Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni?
-Bocsássatok meg. Az egyik fiam az. kicsit szabad szájú.-mentegetőzött rögtön Carol. A mondat végére az említett is megjelent. Kék szeme, és fekete haja volt, a kis borosta pedig, ami az arcát borította jól állt neki. Összességében egész helyes srác volt.
-Uupsz...Bocsesz, nem tudtam, hogy vendégeink vannak. -vigyorodott el a mondat végére, és kissé feltűnően végig mért.
-Semmi gond. Tetszik a stílusod haver. -ment oda hozzá Félix, és lepacsizott vele, amin csak mosolyogtam.
-Ezt nektek hoztuk. Most sütöttem. -adta át Félix a tepsit Carolnak. Ő megköszönte, majd a -gondolom- a konyhába indult.
-Ó, jut eszembe. Kértek kávét, teát, vagy valami üdítőt?
-Én egy pohár vizet kérnék. -szóltam, hogy legalább ennyi emberi legyen bennünk.
-Én nem kérnék semmit. -mondta Féix, és úgy, hogy senki se lássa megböktem ezzel jelezve, hogy de nagyon is kér valamit. -Vagyis, én is vizet kérek. Köszönöm. -ült le a fiú mellé, én meg követtem Carol-t a konyhába.
-Segíthetek? -kérdeztem. most először szólaltam meg és vettem levegőt, mióta bejöttünk.
-Köszönöm nem. inkább menj, ülj le te is a nappaliban.
-Hát jó. De azért szólok: Lehet, hogy jobban jártok, ha nem esztek abból a valamiből, amit Félix hozott. Most sütött életében először, és nem néz ki valami bizalom gerjesztőnek a kreálmánya.
-Rendben. -nevett fel. Aztán én is kimentem a fiúkhoz a nappaliba. Amint oda értem, meglepő látvány fogadott. Félix és Carol fia együtt videojátékoztak a kanapén ülve.Úgy játszottak, mintha régi jó barátok lennének. Amikor odaértem melléjünk, pont akkor volt vége a játéknak.
-ezt nézd húgi! Nyertem. -örömködött Félix, mire új barátja, csak hamiskásan elmosolyodott.
-Ja. Hétből egyszer. -mondta, mire felnevettem.
-Nagyon ügyes vagy Félix. -dicsértem meg szarkasztikusan.
-Jaj, ne haragudj. Ian vagyok. -jött közelebb hozzám -mint most már megtudtam- Ian, és a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.
-Isabella. De csak Bella. -mondtam, majd elengedtük egymás kezét.
-Gyönyörű név, egy gyönyörű lánynak. -mondta valami nagyon hülye nézéssel, mire elnevettem magam. Honnan vette ezt az ezer éves csajozós dumát? Nagyon gáz. Félix is velem együtt nevetett, majd Ian is csatlakozott.
-Hé haver! A húgomat próbálod felszedni. -röhögött még mindig Félix.
-Amúgy nem vagyok én ilyen nyálas. Csak vicceltem ezzel a hülye szöveggel. -mentegetőzött Ian. -hát nem tudom. Lehet, hogy csak menteni akarta a menthetőt...Bár, az első mondat, amit tőle hallottam, igazat adott neki.
-Ja. Azt rögtön levettem az első mondatodból. -mondtam mire kérdőn nézett rám.Félix válaszolt helyettem, ki nem mondott kérdésére.
-Khm, khm...idézem: Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni? -a mondat végét elröhögte.
-Jól van na. De te sem vagy szent. Amilyen káromkodásokat levágtál itt játék közben, egy apáca már rég szívinfarktust kapott volna. -nevetett ő is. Én csak a szememet forgattam. Félix itt is talált magának játszópajtást. Nagyszerű. Ekkor Carol is megjelent a nappaliban.
-Mi ez a jó kedv gyerekek? -kérdezte, de a két jómadár még mindig röhögött, így én válaszoltam helyettük.
-Semmi érdekes. Csak fiúkból vannak. Hülyeségeken röhögnek. -mondtam, mire bólintott. Úgy láttam megszokta. Letette elénk a kért italokat egy dohányzó asztalra, majd ő is leült. Pár percig csend volt, majd megszólalt.
-Ugye azért jöttetek, hogy megismerjük egymást. Akkor csináljuk azt, hogy először mi kérdezünk tőletek, aztán ti tőlünk. Jó lesz így. -mindenki bólintott, így feltette első kérdését.
-Honnan jöttetek?
-Mexikóból. -mondtam gyorsan, mielőtt Félixnek is eszébe jut válaszolni, és egyszerre mondanánk valami teljesen már várost.
-Akkor hogy kerültök Londonba? Hiszen Mexikóhoz képest London eléggé...hűvös.
-Sokszor költöztünk már. Legutóbb Mexikóban voltunk, de éltünk már hűvösebb városban is. Most Londont néztük ki úti célként.
-Olyan fiatalok vagytok. Mi van a szüleitekkel? És hogy-hogy ennyiszer költöztök? -erre már Félix válaszolt.
-Bella 17, és 23 éves vagyok. Édesanyánkat Bella születése után nem sokkal elvitte egy szívinfarktus. Édesapánk öngyilkos lett, így mi árvaházba kerültünk.Szerencsére nem fogadott minket örökbe senki, így mikor 18 éves lettem, elhagytam az intézetet és kivettem a húgomat. azóta ketten járjuk a világot.
-Most én jövök! -szólalt meg Ian. Ajjaj. A mosolyából ítélve semmi jóra ne számítsunk.
-Bella! Van pasid? -kérdezte, mire felnevettem, az anyja meg rászólt.
-Nem, nincs pasim, de köszönöm, nem is kell.
-Hát, azért csak gondold meg. -mondtam, mire bólintottam. Tudtam, hogy úgysem fogom.
-Félix, megvernél, ha bepróbálkoznék a húgodnál? -kérdezte, mire Félix elkezdett nevetni.
-Hát, eddig is ezt tetted, és eddig sem vertelek meg. Nem. Nem bántanálak. Sőt. Jót szórakoznék rajta, ugyanis Bella senkinek sem adja be a derekát.
-Jól van. Ti jöttök. -váltott témát Carol, mire hálásan pillantottam rá. Soha sem szerettem a középpontban lenni.
-De anyu. Én még kérdeztem volna. -panaszkodott Ian.
-Én inkább csak azt kérném, hogy meséljetek magatokról. így azt mondotok el magatokról, amit szeretnétek. Persze csak ha nem gond.
-Oké.-kezdte Carol. 44 éves vagyok. Már régóta itt élek Londonban, körülbelül 26 éve. Cichagoból költöztem ide. A volt férjemmel 20 éves koromban találkoztam. 25 és 26 évesen szültem. Ian az idősebb fiam, és az öccse Paul. A férjem Paul születése után elhagyott minket. -Amikor befejezte, pillantásom véletlenül az órára esett, ami már 11-et mutatott.
-Jesszus.-ugrottam fel- Nagyon elszaladt az idő. Ne haragudjatok, nagyon késő van. Nem akartunk illetlenek lenni. Elnézést. -húztam fel Félixet is. Eszembe jutott, hogy az embereknek alvásra van szükségük.
-Semmi gond.Majd még találkozunk. Ian! Kikísérnéd a vendégeket? -Ian csak bólintott, majd ő is felállt. Elköszöntünk Caroltól, majd az ajtó felé vettük az irányt. Amikor odaértünk, Félix felénk fordult egy sokat sejtető vigyorral, ami nagyon nem tetszett nekem.
-nos, nekem ideje lelépnem. Szia Ian. Várlak haza Belluska. -mondta, azzal elrohant. Persze emberi sebességgel.
-Hát, nagyon örültem a találkozásnak Bella. -mondta és egyre közelebb hajolt hozzám. Egyből lesett mit akar. Amikor már majdnem hozzám ért, elfordítottam a fejem, így egy puszit kapott tőlem az arcára. Amikor elváltunk egymástól vigyorogva csóválta a fejét.
-Én is örültem Ian. Remélem még találkozunk. -mondtam, majd hátat fordított és becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd hirtelen megfordultam, hogy vámpírsebességgel induljak haza, de ahogy megfordultam, neki ütköztem valakinek, aki automatikusan a derekam köré fonta karjait, hogy el ne essek. Látszik hogy nem figyelek.
Amikor felnéztem, egy sötétkék szempárral találtam magam szembe. Hirtelen kitéptem magam a karjai közül. Túl közel kerültem egy emberhez. Ahogy jobban megnéztem, sötét kék szemek, világos barna jaj, helyes arc...semmi hasonlóság nem volt közte és Ian között, mégis ő jutott eszembe róla. Talán a testvére. Bár...nem tudom.
-Ne haragudj! Véletlen volt. Nem figyeltem. Nem ütöttelek meg nagyon? -kezdtem egyből mentegetőzni.
-Nem. Semmi gond. Te jól vagy? -erre csak bólintottam.
-Te mit keresel itt? Mármint hogy-hogy itt vagy? Én itt lakom, de téged még nem láttalak itt. Arra emlékeznék. - mért végig kihívó tekintettel. Most már biztos, hogy ő Ian öccse. Ezek ketten ugyan olyanok.
-Öhm, csak látogatóba jöttem. Te Ian testvére vagy? -kérdeztem, mire egy lemondó sóhaj volt a válasz.
-Igen Ian testvére vagyok. Te csaknem az új barátnője vagy?
-Ő nem. Ian-nak van barátnője?
-Van. Nem rég jöttek össze. Bocs ha ezzel most elrontottam valamit. Neked bejön Ian? -kérdezte szemtelenül.
-Tudod elég szemét bátyád van. Nem miattam. A barátnőjét sajnálom.
-Miért?
-Itt voltam vagy két órát. Végig engem próbált felszedni. Nekem végül is tök mindegy, mert nem fog rajtam, de a barátnőjét akkor is sajnálom.
-Na igen. Ian-nak csak pár napig vannak barátnői. Amíg sikerül őket megfektetni. Aztán valami hülye kifogással lerázza őket. Tudod mit? Sétáljunk egyet. Közben beszélgetünk.
-Oké de előtte: -Bella vagyok. -nyújtottam felé a kezem, amin ő csak mosolygott.
-Az én nevem Paul. -ráztunk kezet.
-Na most már nem vagy idegen. -el is indultunk valamerre. Egy ideig nem szóltunk, majd belekezdett.
-Sok vicces sztorim van a bátyámról. Ha akarod elmesélek párat.
-Mindenki szeret nevetni, úgyhogy jöhet.
-Egyszer egy hétig "járt" -rajzolt idézőjeleket kézzel e levegőbe- egy lánnyal. Ez volt talán a leghosszabb kapcsolata. Az utolsó este sikerült ágyba vinnie. Másnap reggel a csajnak bemesélte, hogy ő igazából meleg, és csak azért feküft le vele, mert tudni akarta, hogy milyen csajjal csinálni. -erre felnevettem.
Sokat beszélgettünk. Leginkább magunkról, meg ehhez hasonló történeteket mesélt nekem. Aztán ránéztem az órámra, és meglepődtem, hogy ilyen késő van. Hajnali egy volt. Úgy tettem, mint aki fáradt, így ásítottam egyet.
-Álmos vagy? -kérdezte Paul.
-Igen. Egy kicsit.
-Jól van. Akkor menjünk haza. -amikor már megtettünk az útnak körülbelül a felét, megcsörrent a telefonom, Félix nevével a kijelzőjén.
-Mondd Félix! -szóltam bele.
-Belluska elhiszem, hogy nagyon jól érzed magad Ian társaságában, de haza illene már haza tolnod a csinos kis hátsódat.
-Nemsokára otthon vagyok apuci. -mondtam, majd letettem a telefont. Nemsokára tényleg hazaértünk. Elköszöntünk egymástól, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem.
-Megjöttem. -kiabáltam Félixnek, majd amikor megfordultam az ajtó becsukása után, megdöbbentő, egyben sokkoló látvány fogadott.
