2012. július 6., péntek

Sun Light 17. fejezet

Sziasztok!
Végre meghoztam a következő fejezetet. Sajnálom  hogy ennyit kellett várni rá.
De a jó hír, hogy a következő fejezetnek is megvan már a fele.
Írás közben kicsit elszaladt velem a ló, és amikor észre vettem, hogy mennyit írtam már... Na akkor ezt most szépen ketté vesszük...csakhogy húzzam az agyatokat XD
Ezzel kapcsolatban van egy ajánlatom: Ha összegyűlik az 5 komi, akkor hozom a frisset.
Ezzel csak annyi a probléma, hogy ha kedd reggelig nem jön össze, akkor már csak július 16-án tudom felrakni, de akkor is csak akkor fogom, ha megvan az 5. Szóval gyorsan gyűjtsük össze ezt a párat, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Annyit árulok el a következő fejezetről, hogy valakinek az élettörténetét is tartalmazni fogja, a többi része még számomra is rejtély. Szóval hajrá!
Jó olvasást
Waltex





17. fejezet

Majd ki csattanok az örömtől. Ma este hallhatom Bella hangját, és ha minden jól megy, már nemsokára láthatom is.

Még 3 óra és hallhatom szerelmem hangját. Mint egy gyerek, úgy vártam hogy végre este legyen, és Jane felhívja Bellát. Hihetetlen, hogy megtaláltam. Két hónap. Ennyi telt el mióta nem láttam., nem hallottam őt. Szörnyen hiányzik.

Először nagyon haragudtam rá, amiért elhagyott. Aztán bele képzeltem magam az ő helyébe. Reggel nem találom őt, majd amikor délután hazaérek, őt találom az ágyban egy vad idegen férfival. Megértem őt, és lehet, hogy én is így cselekedtem volna de akkor is. Hiányzik. Szeretem. És bár ő nem tudhatja, még sem az én hibám volt. És ezt most nem azért mondom, hogy kihúzzam magam a felelősség alól. De nem rágódok többet a múlton. Mostantól csak a jelenre és a jövőre fogok koncentrálni.  Most például azon gondolkodom, hogy ha itt lesz Bella, mit fogok csinálni. Ha elmondom neki az igazat hinni fog nekem? Ha igen, szerencsém lesz, ha nem, még jobban magamba fogok fordulni és lehet, hogy Bella még jobban megutál.

Minél közelebb van az este, annál idegesebb leszek.  Ránéztem az órára -ma már vagy ezredjére- és boldogan konstatáltam, hogy már csak fél óra, és Jane hívja Bellát. Vagyis most van fél 8. Így este úgy gondoltam, ideje elintézni esti teendőimet, ezzel is elterelve a figyelmem, így a zuhany alá álltam.  Megengedtem a meleg vizet, mely amikor a bőrömhöz ért, ellazultak az izmaim. Csak engedtem magamra a forró vizet, amikor meghallottam, hogy valaki türelmetlenül kopog. Vissza is tértem a valóságba, és így már hallottam is látogatóm gondolatait, aki nem más volt, mint Jane. Nem gondolkodtam tovább, kiszóltam Jane-nek, hogy várjon egy kicsit, majd vámpír sebességgel megtörülköztem és felöltöztem, majd kiléptem a fürdőből.






(Bella szemszöge)

Még csak egy nap telt el, mióta eljöttem Volterrából Félix-szel, de ő már az agyamra megy. Eleinte poénos volt vicces volt, meg minden, de most már idegesítő. De nagyon. Még két nap. Hogy fogom én ezt kibírni? Már háromnegyed 8 van. Jane-val megbeszéltük, hogy minden este 8-kor hív. Miközben ezen gondolkodtam, hallottam, amint Félix főzni próbál valamit a bérelt lakás konyhájában. Ha felgyújtja a konyhát, fizethetünk. Na nem mintha ez akkora probléma lenne. Hiszen a Volturi nagyon gazdag. Én már nem bírom ezt. Miért akar egyáltalán főzni? Egyikőnk sem eszik emberi ételt. Ha vissza megyünk végre Volterrába, messziről kerülni fogom. Csak lennék már otthon. Cullenék nem akarnak véletlenül előbb haza menni? Egyszer csak megcsörrent a mobilom, Jane nevével a kijelzőjén. Végre.

-Szia Jane! Jaj, de örülök, hogy hívtál. Képzeld: Félix az agyamra megy. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen idegesítő, de most, hogy a nap 24 órájában velem van...Nem bírom jane. -ömlött belőlem a szó, mire csak azt hallottam, hogy kinevet. - Na szép, kinevetsz, miközben én itt szenvedek egy  méter magas gyerekkel. És tudod mit csinál most? Főz. Legalább is próbálkozik. Le fog égni a konyha. Már komolyan gondolkodok rajta, hogy hamarabb haza megyek, őt meg itt hagyom. Jaj, ne haragudj, hogy ennyit beszélek. Otthon mi újság?

-Csoda, hogy szóhoz engedsz Bella. -nevetett barátnőm. -Mindenkinek hiányzol. A vendégek sajnálják, hogy nem ismerkedhetnek meg az új Volturi taggal. Ja, és előbb mennek. Már ma este elmennek valami halaszthatatlan dolog miatt. Kár. Még nem volt időm elmenni Alice-val vásárolni. - mondta ki a rég hallott nevet, mire nagyot nyeltem. Ő is nagyon hiányzott. És bár mindent megpróbáltam, hogy a testvére számomra feledésbe merüljön, nem sikerült. Magamnak sem akarom beismerni, de még mindig szeretem. Elárult, megcsalt, de én még mindig szeretem. Normális vagyok egyáltalán? A válasz egy egyértelmű NEM.

-Bella! Bella! Ott vagy még? -kérdezett Jane a vonal túloldaláról. Ja igen. Elgondolkodtam.

-Igen, itt vagyok. Mondjad! Bocsi.

-Csak azt kérdeztem, hogy mivel említetted, hogy talán előbb jössz haza, talán tényleg megtehetnéd. Már nagyon hiányzol. És úgy is Félixet el akarod kerülni. Naa...Bellaaa. Neked is csak jobb lenne, ha haza jönnél.

-Jólvan megyek. Holnap dél körül otthon leszek.

-Jaj, de jó! -sikkantott fel örömében.

-Na de most akkor megyek csomagolni. Ja, és még azt is át kell gondolnom, hogy szóljak-e Félixnek, vagy hagyjam itt. -erre elkezdett nevetni.

-Inkább hozd magaddal. Ő itt a mókamester. Kellenek ide a humorod megjegyzései.

-Igen. Néha. De nem 0-24-ig. De jól van. Még meggondolom.

-Jól van, de most indulás csomagolni, és lenne egy kérésem. Légyszi abban a fekete-fehér kockás ruhában gyere haza, aminek van egy rózsaszín öve.

-Tudod, hogy nem vagyok oda a ruhákért.

-Légysziii. -éreztem, hogy kár lenne vitatkozni, mert ha nem abba megyek, akkor nem áll velem szóba, ki tudja meddig. Volt már ilyen. Nem azt vettem fel, amit ő akart rám adni, és több, mint egy hétig nem szólt hozzám.

-Jól van, bár nem értem, minek. -morogtam.

-Köszi Bella, Imádlak. Szia! -mondta, azzal kinyomta a telefont. Én meg néztem egy nagyot. Ez meg mi volt? Tisztéra fel van pörögve. És...kinyomta? El sem köszöntünk. Nem értem én ezt. De nem gondolkodtam rajta tovább. Mindegy. Elővettem a ruhát, amit Jane-nak ígértem holnapra, majd lementem megnézni mit csinál, ez a nagyra nőt gyerek.

Amikor leértem és megláttam Félixet a konyha közepén, meglepődtem, hogy a konyha -ha úgy vesszük- még egyben van, de mondjuk az egész éjszakát a takarításnak szentelhetjük.

-Nagyszerű Félix. Már csak a takarítás hiányzott. semmi kedvem hozzá. Köszi. -mondtam, mire megfordult egy tálca...akármivel.

-Kész is! -mondta, majd az asztalhoz terelgetett, és elém rakta kreálmányát. -Jó étvágyat Belluska! -vigyorgott még mindig. Hogy én milyen szívesen letörölném onnan azt a vigyort.

-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? -néztem rá nagy szemekkel.

-Dehogy gondoltam komolyan. Hogy rád pazaroljam ezt a finomságot? Dehogy. Átviszem a szomszédba. -erre elkezdtem nevetni. -Ne nevess. Nem láttál még filmet? Egy csomóban úgy van, hogy az új szomszéd át visz valami kaját a szomszédba, elkezdenek beszélgetni, jóban lesznek, és voilá: lesz egy ismerőse a szerencsétlen újoncnak.

-Nem akarok bele szólni, de nem fordítva szokott lenni? Nem a szomszéd visz át kaját az új szomszédnak üdvözlés képpen?

-Hát, ha nem akarsz, akkor ne is szólj bele. Amúgy meg de, de nem baj. Most fordítva lesz. -húzta el az orrát tettetett sértődöttséggel.

-Jól van, de mi van, ha nem fogjuk bírni? Még soha nem kerültünk olyan közel emberekhez.

-Ha sikerül elleszünk, ha meg nem, akkor legalább vacsizunk egy jót.

-Félix! -szóltam rá dühösen. -Tudod jól, hogy soha, ismétlem soha nem iszom embervért! - hihetetlen, hogy ilyen könnyen veszi. Jó, mondjuk ő mindig is emberekből táplálkozott, de legalább rám tekintettel lehetne. Ugyan is azt nem hiszem, hogy ha átmennénk, és rosszul alakulnának a dolgok -és ahogy Félix mondta - vacsi lenne belőle, én nem akarnék akkor táplálkozni, de nem hiszem, hogy végig tudnám nézni, hogy Félix iszik belőlünk, anélkül, hogy és is, rá ne vetném magam egy emberre. Beleborzongtam már csak a gondolatba is. Még soha nem ittam ember vért, de azt mondják, nincs annál jobb dolog a világon. Mondjuk még nem voltam ember közelében. De egyszer mindenképpen meg kell próbálnom, ha el akarok menni Jane-val és Heidi-vel vásárolni. Na nem mintha vásárolni akarnék, de be akarok illeszkedni az emberek közé. Ahogyan Cullenék is tették. Na tessék. Már megint itt járnak a gondolataim. Ááá...kész. Feladom. Soha nem fog sikerülni ki vernem őket, Őt, a fejemből. De térjünk vissza Félixhez. Sosem kívántam az ember vért. Azt mondják olyan, mint a drog. Egyszer kell megkóstolnod, azután mindig azt akarod. Edward régen mesélt nekem arról az időről, amikor ő is ember véren élt. Azt mondta nehéz volt leszoknia róla, de ott volt neki a családja, ők segítettek neki. És csalódást sem akart okozni nekik. Neki sikerült. Nehezen, de le lehet szokni az emberi vér fogyasztásáról. De lehet, hogy az önuralom talán annyira nem. Meg kell próbálnom. Menni fog. Végül meggyőztem magam.

-Jól van Félix menjünk. De kérlek ne hagyd, hogy bármi olyat tegyek, amit nem akarok. -néztem rá könyörögve, mire együtt érzőn nézett rám vissza. Nem egészen értettem. Mintha ő is érzett volna már így.

-Jól van. Biztos vagy benne? -kérdezte teljesen komolyan. Még sosem láttam őt komolynak. Pláne nem szomorúnak. Most mindkettőnek láthattam őt.

-Majd egyszer mesélek neked a múltamról. Persze csak, ha szeretnéd. -mondta, mert láthatta arcomon az értetlenséget, mire én serényen bólogattam. -Na menjünk akkor. -mondta ismét magára öltve azt az arcát, amit megszoktunk tőle.

Amikor odaértünk, Félix csengetett, én pedig mögötte álltam félig elbújva. Nem kellett sokat várnunk, nemsokára ajtót nyitott egy kedves arcú nő. Illata megcsapta az orrom, és a méreg termelődni kezdett a számban. Agyamat ellepte a vörös köd, és már megindultam volna felé, de Félix még idejében kapcsolt, és esősen megragadta a karom. Nyugtató szavakat suttogott nekem, úgy, hogy a nő ne hallja. Nem sokára lenyugodtam. A nő ebből nem vett észre semmit, hiszen ez az egész nem több, mint 2 másodperc alatt zajlott le. Bizonyítani akartam magamnak. Meg tudom csinálni. Végül már nagyjából úgy éreztem, hogy tudok magamon uralkodni.Marta a torkom a méreg, de az undor, hogy szörnyeteg legyek, aki kiontja ennek az ártatlan nőnek az életét, nagyobb volt. Ahogy nyugtattam magam gondolatban, a fejembe kúsztak a szüleim képei, és ahogyan egy vámpír föléjük hajol, puha bőrükbe mártja a fogait, majd kiszipolyozza vérüket. Már amikor megtudtam, hogy vámpírrá fogok változni, elterveztem, hogy bosszút állok.

-Jó estét! Remélem nem zavarunk. Én Félix Volturi vagyok, ő pedig itt a húgom, Isabella. Újak vagyunk itt. Nem rég költöztünk ide, és arra gondoltunk, ha nem zavarunk átjönnénk egy kicsit ismerkedni.

-Persze, hogy nem zavartok. A nevem Carol Gorwin.De kérlek tegezzetek. Így öregnek érzem magam. -mosolygott, amit egyelőre nem tudtam viszonozni, mert azon voltam, hogy teljesen lenyugtassam magam. Így csak bólintottam.-Gyertek beljebb. -mondta, és kitárta az ajtót, hogy bemehessünk rajta.

Amikor bementünk, még egy illat felém kúszott. Most, hogy kezd feloszlani a vörös köd, már nem volt rám akkora hatással, mint az előző. Az illathoz nemsokára egy hang is társult.

-Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni?

-Bocsássatok meg. Az egyik fiam az. kicsit szabad szájú.-mentegetőzött rögtön Carol. A mondat végére az említett is megjelent. Kék szeme, és fekete haja volt, a kis borosta pedig, ami az arcát borította jól állt neki. Összességében egész helyes srác volt.

-Uupsz...Bocsesz, nem tudtam, hogy vendégeink vannak. -vigyorodott el a mondat végére, és kissé feltűnően végig mért.

-Semmi gond. Tetszik a stílusod haver. -ment oda hozzá Félix, és lepacsizott vele, amin csak mosolyogtam.

-Ezt nektek hoztuk. Most sütöttem. -adta át Félix a tepsit Carolnak. Ő megköszönte, majd a -gondolom- a konyhába indult.

-Ó, jut eszembe. Kértek kávét, teát, vagy valami üdítőt?

-Én egy pohár vizet kérnék. -szóltam, hogy legalább ennyi emberi legyen bennünk.

-Én nem kérnék semmit. -mondta Féix, és úgy, hogy senki se lássa megböktem ezzel jelezve, hogy de nagyon is kér valamit. -Vagyis, én is vizet kérek. Köszönöm. -ült le a fiú mellé, én meg követtem Carol-t a konyhába.

-Segíthetek? -kérdeztem. most először szólaltam meg és vettem levegőt, mióta bejöttünk.

-Köszönöm nem. inkább menj, ülj le te is a nappaliban.

-Hát jó. De azért szólok: Lehet, hogy jobban jártok, ha nem esztek abból a valamiből, amit Félix hozott. Most sütött életében először, és nem néz ki valami bizalom gerjesztőnek a kreálmánya.

-Rendben. -nevett fel. Aztán én is kimentem a fiúkhoz a nappaliba. Amint oda értem, meglepő látvány fogadott. Félix és Carol fia együtt videojátékoztak a kanapén ülve.Úgy játszottak, mintha régi jó barátok lennének. Amikor odaértem melléjünk, pont akkor volt vége a játéknak.

-ezt nézd húgi! Nyertem. -örömködött Félix, mire új barátja, csak hamiskásan elmosolyodott.

-Ja. Hétből egyszer. -mondta, mire felnevettem.

-Nagyon ügyes vagy Félix. -dicsértem meg szarkasztikusan.

-Jaj, ne haragudj. Ian vagyok. -jött közelebb hozzám -mint most már megtudtam- Ian, és a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

-Isabella. De csak Bella. -mondtam, majd elengedtük egymás kezét.

-Gyönyörű név, egy gyönyörű lánynak. -mondta valami nagyon hülye nézéssel, mire elnevettem magam. Honnan vette ezt az ezer éves csajozós dumát? Nagyon gáz. Félix is velem együtt nevetett, majd Ian is csatlakozott.

-Hé haver! A húgomat próbálod felszedni. -röhögött még mindig Félix.

-Amúgy nem vagyok én ilyen nyálas. Csak vicceltem ezzel a hülye szöveggel. -mentegetőzött Ian. -hát nem tudom. Lehet, hogy csak menteni akarta a menthetőt...Bár, az első mondat, amit tőle hallottam, igazat adott neki.

-Ja. Azt rögtön levettem az első mondatodból. -mondtam mire kérdőn nézett rám.Félix válaszolt helyettem, ki nem mondott kérdésére.

-Khm, khm...idézem: Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni? -a mondat végét elröhögte.

-Jól van na. De te sem vagy szent. Amilyen káromkodásokat levágtál itt játék közben, egy apáca már rég szívinfarktust kapott volna. -nevetett ő is. Én csak a szememet forgattam. Félix itt is talált magának játszópajtást. Nagyszerű. Ekkor Carol is megjelent a nappaliban.

-Mi ez a jó kedv gyerekek? -kérdezte, de a két jómadár még mindig röhögött, így én válaszoltam helyettük.

-Semmi érdekes. Csak fiúkból vannak. Hülyeségeken röhögnek. -mondtam, mire bólintott. Úgy láttam megszokta. Letette elénk a kért italokat egy dohányzó asztalra, majd ő is leült. Pár percig csend volt, majd megszólalt.

-Ugye azért jöttetek, hogy megismerjük egymást. Akkor csináljuk azt, hogy először mi kérdezünk tőletek, aztán ti tőlünk. Jó lesz így. -mindenki bólintott, így feltette első kérdését.

-Honnan jöttetek?

-Mexikóból. -mondtam gyorsan, mielőtt Félixnek is eszébe jut válaszolni, és egyszerre mondanánk valami teljesen már várost.

-Akkor hogy kerültök Londonba? Hiszen Mexikóhoz képest London eléggé...hűvös.

-Sokszor költöztünk már. Legutóbb Mexikóban voltunk, de éltünk már hűvösebb városban is. Most Londont néztük ki úti célként.

-Olyan fiatalok vagytok. Mi van a szüleitekkel? És hogy-hogy ennyiszer költöztök? -erre már Félix válaszolt.

-Bella 17, és 23 éves vagyok. Édesanyánkat Bella születése után nem sokkal elvitte egy szívinfarktus. Édesapánk öngyilkos lett, így mi árvaházba kerültünk.Szerencsére nem fogadott minket örökbe senki, így mikor 18 éves lettem, elhagytam az intézetet és kivettem a húgomat. azóta ketten járjuk a világot.

-Most én jövök! -szólalt meg Ian. Ajjaj. A mosolyából ítélve semmi jóra ne számítsunk.

-Bella! Van pasid? -kérdezte, mire felnevettem, az anyja meg rászólt.

-Nem, nincs pasim, de köszönöm, nem is kell.

-Hát, azért csak gondold meg. -mondtam, mire bólintottam. Tudtam, hogy úgysem fogom.

-Félix, megvernél, ha bepróbálkoznék a húgodnál? -kérdezte, mire Félix elkezdett nevetni.

-Hát, eddig is ezt tetted, és eddig sem vertelek meg. Nem. Nem bántanálak. Sőt. Jót szórakoznék rajta, ugyanis Bella senkinek sem adja be a derekát.

-Jól van. Ti jöttök. -váltott témát Carol, mire hálásan pillantottam rá. Soha sem szerettem a középpontban lenni.

-De anyu. Én még kérdeztem volna. -panaszkodott Ian.

-Én inkább csak azt kérném, hogy meséljetek magatokról. így azt mondotok el magatokról, amit szeretnétek. Persze csak ha nem gond.

-Oké.-kezdte Carol. 44 éves vagyok. Már régóta itt élek Londonban, körülbelül 26 éve. Cichagoból költöztem ide. A volt férjemmel 20 éves koromban találkoztam. 25 és 26 évesen szültem. Ian az idősebb fiam, és az öccse Paul. A férjem Paul születése után elhagyott minket. -Amikor befejezte, pillantásom véletlenül az órára esett, ami már 11-et mutatott.

-Jesszus.-ugrottam fel- Nagyon elszaladt az idő. Ne haragudjatok, nagyon késő van. Nem akartunk illetlenek lenni. Elnézést. -húztam fel Félixet is. Eszembe jutott, hogy az embereknek alvásra van szükségük.

-Semmi gond.Majd még találkozunk. Ian! Kikísérnéd a vendégeket? -Ian csak bólintott, majd ő is felállt. Elköszöntünk Caroltól, majd az ajtó felé vettük az irányt. Amikor odaértünk, Félix felénk fordult egy sokat sejtető vigyorral, ami nagyon nem tetszett nekem.

-nos, nekem ideje lelépnem. Szia Ian. Várlak haza Belluska. -mondta, azzal elrohant. Persze emberi sebességgel.

-Hát, nagyon örültem a találkozásnak Bella. -mondta és egyre közelebb hajolt hozzám. Egyből lesett mit akar. Amikor már majdnem hozzám ért, elfordítottam a fejem, így egy puszit kapott tőlem az arcára. Amikor elváltunk egymástól vigyorogva csóválta a fejét.

-Én is örültem Ian. Remélem még találkozunk. -mondtam, majd hátat fordított és becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd hirtelen megfordultam, hogy vámpírsebességgel induljak haza, de ahogy megfordultam, neki ütköztem valakinek, aki automatikusan a derekam köré fonta karjait, hogy el ne essek. Látszik hogy nem figyelek.


Amikor felnéztem, egy sötétkék szempárral találtam magam szembe. Hirtelen kitéptem magam a karjai közül. Túl közel kerültem egy emberhez. Ahogy jobban megnéztem, sötét kék szemek, világos barna jaj, helyes arc...semmi hasonlóság nem volt közte és Ian között, mégis ő jutott eszembe róla. Talán a testvére. Bár...nem tudom.

-Ne haragudj! Véletlen volt. Nem figyeltem. Nem ütöttelek meg nagyon? -kezdtem egyből mentegetőzni.

-Nem. Semmi gond. Te jól vagy? -erre csak bólintottam.

-Te mit keresel itt? Mármint hogy-hogy itt vagy? Én itt lakom, de téged még nem láttalak itt. Arra emlékeznék. - mért végig kihívó tekintettel. Most már biztos, hogy ő Ian öccse. Ezek ketten ugyan olyanok.

-Öhm, csak látogatóba jöttem. Te Ian testvére vagy? -kérdeztem, mire egy lemondó sóhaj volt a válasz.

-Igen Ian testvére vagyok. Te csaknem az új barátnője vagy?

-Ő nem. Ian-nak van barátnője?

-Van. Nem rég jöttek össze. Bocs ha ezzel most elrontottam valamit. Neked bejön Ian? -kérdezte szemtelenül.

-Tudod elég szemét bátyád van. Nem miattam. A barátnőjét sajnálom.

-Miért?

-Itt voltam vagy két órát. Végig engem próbált felszedni. Nekem végül is tök mindegy, mert nem fog rajtam, de a barátnőjét akkor is sajnálom.

-Na igen. Ian-nak csak pár napig vannak barátnői. Amíg sikerül őket megfektetni. Aztán valami hülye kifogással lerázza őket. Tudod mit? Sétáljunk egyet. Közben beszélgetünk.

-Oké de előtte: -Bella vagyok. -nyújtottam felé a kezem, amin ő csak mosolygott.

-Az én nevem Paul. -ráztunk kezet.

-Na most már nem vagy idegen. -el is indultunk valamerre. Egy ideig nem szóltunk, majd belekezdett.

-Sok vicces sztorim van a bátyámról. Ha akarod elmesélek párat.

-Mindenki szeret nevetni, úgyhogy jöhet.

-Egyszer egy hétig "járt" -rajzolt idézőjeleket kézzel e levegőbe- egy lánnyal. Ez volt talán a leghosszabb kapcsolata. Az utolsó este sikerült ágyba vinnie. Másnap reggel a csajnak bemesélte, hogy ő igazából meleg, és csak azért feküft le vele, mert tudni akarta, hogy milyen csajjal csinálni. -erre felnevettem.

Sokat beszélgettünk. Leginkább magunkról, meg ehhez hasonló történeteket mesélt nekem. Aztán ránéztem az órámra, és meglepődtem, hogy ilyen késő van. Hajnali egy volt. Úgy tettem, mint aki fáradt, így ásítottam egyet.

-Álmos vagy? -kérdezte Paul.

-Igen. Egy kicsit.

-Jól van. Akkor menjünk haza. -amikor már megtettünk az útnak körülbelül a felét, megcsörrent a telefonom, Félix nevével a kijelzőjén.

-Mondd Félix! -szóltam bele.

-Belluska elhiszem, hogy nagyon jól érzed magad Ian társaságában, de haza illene már haza tolnod a csinos kis hátsódat.

-Nemsokára otthon vagyok apuci. -mondtam, majd letettem a telefont. Nemsokára tényleg hazaértünk. Elköszöntünk egymástól, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem.

-Megjöttem. -kiabáltam Félixnek, majd amikor megfordultam az ajtó becsukása után, megdöbbentő, egyben sokkoló látvány fogadott.

2012. július 1., vasárnap

Frissel kapcsolatban

Sziasztok!

Mint látjátok, a blog egy gyönyörű fejléccel gazdagodott, amit nagyon köszönök Szaszának!

Ami a frisset illeti: (ég is a pofám, hogy nem jelentkeztem előbb)
Forci kérdezett rá, amit nagyon köszönök, így legalább tudom, hogy valaki még azért kíváncsi rám, vagyis a törire...
Nos, a másik BLOGOMON nem rég volt friss, ott is nagyobb kihagyás után. Ott már megindokoltam a  nagy kimaradást, így itt nem tenném.
Viszont a jó hír, hogy a következő fejezetnek már több mint a fele megvan, úgyhogy nem sokára olvashatjátok is.

Puszi:Waltex

U.I. Lenne egy kérésem: aki még itt van, és olvassa a törit, az pipáljon valamit, bármit, csakhogy tudjam hányan vagyunk.

Nagyon köszönöm.

2012. április 9., hétfő

Újabb díj :D

A blog a minap, egy új díjjal gazdagodott.
A díjat nagyon szépen köszönöm Szasza -nak!
Köszönöm Szasza, sok puszi neked! :D ♥



Szabályok:

1.Meg kell köszönni a díjat annak, aki gondolt rám, és küldte!
2.A logót ki kell tenni a blogomba!
3.Írni kell magamról 7 dolgot!
4.Tovább kell adnom a kitüntetést másik 4 blogtársamnak!
5.Be kell linkelnem őket!
6.Megjegyzést kell hagynom nekik a blogjukon, hogy tudjanak a díjazásról!

Magamról:

-Imádom az autókat, motorokat.

-Kedvenc festőm Salvador Dali.

-Zenékből kb minden jöhet.

-Inkább az az otthon ülős típus vagyok.

-Eléggé kétballábas vagyok. Tavaly is sikerült begyűjtenek két-három gipszet :S

-Lehet, hogy nemsokára kempo-zni fogok (jajj de várom már :))

-Imádok olvasni.

Akiknek tovább küldöm:

Becky -nek

Kim -nek

Netty & Wiky -nek

BabyDoll és Beus -nak

Még egyszer nagyon köszönöm!

puszi:Waltex


u.i.: a frissel sietek :)

2012. április 4., szerda

Sun Light 16. fejezet

Sziasztok!
Borzasztóan sajnálom, hogy csak most hozok új fejezetet, de most nem igazán voltam úgy, hogy elfogadható fejezeteket tudjak írni, de most próbálok visszarázódni. :(
Tényleg nagyon sajnálom, de ezzel a fejezettel remélem kárpótolhatlak titeket a nagy kimaradással.
Egy kicsit hosszabb lett, mint terveztem, remélem elnyeri a tetszéseteket, és megdobtok pár komival.
Kérlek titeket komizzatok.
Nem is húzom tovább az időt, gyerünk olvasni! :)


puszi:Waltex




-Sajnálom gyermekem. Lehet, hogy még korai erről döntened, de tudod, sok mindent látok benned. És a mondandód alapján, nincs hova menned. Nem csatlakoznál hozzánk? -kérdezte. Ez meglepett. -Eleazar azt mondta nagyon értékes vagy. Elmondta mi lesz a képességed, ha vámpírrá válsz. Fel ajánlanék neked egy lehetőséget. Vámpírrá változtatunk, és itt élhetnél, de Volturinak leszel. 


(2 hónap múlva)

Becsuktam a szemem, és az ösztöneimre hagyatkoztam. Egyszer csak megéreztem, egy szarvas csorda illatát, így arra felé kezdtem el futni, amerre őket éreztem. Amikor megláttam őket egy kisebb tisztáson egy patak mellett, megálltam a fák rejtekében, és kiszemeltem a legnagyobbat. Vettem még egy nagy levegőt, majd előbújtam rejtek helyemről, és rávetettem magam a kiszemelt áldozatra. Amikor fogaimat a nyakába mélyesztettem és számat elárasztotta az édes nedű, elmémet is elárasztotta valami. Az emlékek. 2 hónappal ezelőtt változtatott át a Volturi. Amikor Aro választási lehetőséget adott, sok mindent át kellett gondolnom. Végül döntöttem, úgy hogy most hozzájuk tartozom. Sok új barátom lett, de Jane megmaradt az egyik legjobb barátnőmnek. A másik mindig Alice marad. Még mindig iszonyatosan hiányoznak. Főleg Edward. Nem telik el úgy perc, hogy ne gondolnék rá. Nagyon szeretem, de ha neki jobb azzal a nővel akkor el kell engednem. Csak remélni tudom, hogy most boldogok együtt. Legalább ez a gondolat egy kicsit boldogabbá tesz: Hogy Edward boldog. Lehet, hogy nélkülem, de boldog. Csak ez számít. Nem mondtam el senkinek a Cullen családhoz fűződő dolgaimat. Még Jane-nek sem. Nem akarok vele foglalkozni. Egy ideig úgy voltam vele, hogy el akartam felejteni. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok képes rá. Aztán arra is rájöttem, hogy nem is akarom elfelejteni.


Amikor teljesen kiszívtam szegény szarvas összes vérét, taftét a földre ejtettem, majd felugrottam egy mellettem álló fára, és gondolkodtam. Még viszonylag új szülöttnek számítok, de még nem öltem embert. és nem is szeretnék. Ezen mindenki csodálkozott. Arra számítottunk, ha majd átváltozom, -mint minden rendes újszülött vámpír- vérszomjas leszek, és nem lesz más gondolatom, csak a vér iránti olthatatlan szomjam. Ehhez képest, mikor "felébredtem" az átváltoztatással járó öntudatlanságból, amikor hozatni akartak nekem kaját Heidi-vel, rögtön közöltem, hogy nem kell, mert én vadászni akarok az erdőben, méghozzá állatokra. Nem vagyok hajlandó egy embernek sem a vérét ontani. Erre megfagyott a levegő, majd Aro "ébredt fel" először a csodálkozásból. Megkérdezte, hogy biztos vagyok-e a dolgomban, mire én egy magabiztos igen-nel feleltem. Először azt fittem, hogy majd nem fog nekik tetszeni, és megbüntetnek, de meglepően jól fogadták.


Azóta itt vagyok, és élem az életem, vegetáriánus vámpírként.


Viszont még mindig szomjas vagyok, így újra a levegőbe szimatoltam, és most egy hegyi oroszlán illatát éreztem a levegőben. Ez megint előhozta bennem a régi emlékeket. Edward mesélte egyszer, hogy neki a hegyi oroszlán a kedvence, és hogy a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, azt mondják neki, hogy igaz rá, mert tényleg úgy mozog, és vadászik, mint egy oroszlán. Régen ő volt az oroszlán, míg én a bárány. Ő az oroszlán. Éppen ezért, nem is vadászom oroszlánokra. De követtem az illatát. Amikor megláttam, úgy helyezkedtem, hogy a szél, pont ellenkező irányba fújja a szagomat, hogy az állat ne vegyen észre, leültem egy bokor mögé, úgy hogy ő ne lásson, de én lássam őt, és néztem. Nem csak Edward miatt, de az oroszlánok valahogy elvarázsoltak. Imádtam nézni őket akár órákon keresztül. Csak járkált ott a fák között, mintha várt volna valakire, vagy valamire. Nem is tévedtem sokat. Nem sokkal később előjött egy kis oroszlán, és odaszaladt -szerintem- az anyukájához. A nagy lefeküdt, míg a kisebb leült elé. És elkezdte mosdatni a picit az anyukája. Aztán játszottak egy darabig, majd csak akkor kaptam észbe, amikor elmentek.Eszembe jutott, hogy vadásznom kéne még egy kicsit, így folytattam a vadászatot.


Amikor végeztem, visszamentem Volterrába. Az új otthonomba. Átöltöztem, majd éppen hogy jöttem ki a gardróbomból, nyugtalan kopogást hallottam meg, majd mielőtt még bármit szólhattam volna, a kopogtató berontott a szobámba, és olyan gyorsan kezdett el magyarázni, hogy nagyon jól oda kellett figyelnem, ha érteni akartam valamit. De így is alig tudtam felfogni valamit.


-Jane, egy kicsit lassabban. -kértem, mire újra neki kezdett, most már kérésemhez híven, egy kicsit lassabban.


-Látogatóink jönnek. -csak ennyit mondott.


-Kik? -kérdeztem, bár még nem sok klánt ismerek, de hátha mond valamit a nevük.


-Még nem tudom. Csak ennyit hallottam. De Aro-ék hívatnak minket a trónterembe, szerintem most akarják elmondani. -mondta, majd megragadta a kezem, és már rohantunk is a trónterem felé. Amikor kinyitották előttünk az ajtót, bementünk, és láttuk, hogy már mindenki itt van, akinek kell.


-Nos, ha mindenki itt van, -kezdte Aro felállva a székéből - akkor el is mondanék nektek egy jó hírt. Holnap hajnalban látogatóink érkeznek. Mind ismeritek őket, kivéve Bella. Te még nem találkoztál velük. Holnap megismerkedhetsz majd velük. Nagyon kedves család. Ők is állatvéren élnek, mint te kedvesem. -amint ezt kimondta, nekem a Cullen család jutott eszembe. Régebben valami olyasmit említettek, hogy rajtuk kívül csak egy vegetáriánus klán van, a Denali klán. Amint ezt magamban átgondoltam, imádkozni kezdtem, hogy csak ne Cullenék legyenek.

-A Denali, vagy a Cullen klán? -kérdezett rá Demetri, amire már én is nagyon kíváncsi voltam.

-Cullenék. -amint ezt kimondta, és megdermedtem. Mi lesz, ha találkozni fogok velük? Vele!? Nem. Én nem találkozhatok velük. -Nem maradnak sokáig. 2-3 napig maradnak. -jelentette ki, nekem meg egy ötlet körvonalazódott ki a fejemben.

-Aro! Engedelmeddel és elutaznék pár napra. -mondtam, mire a legtöbben hatalmas szemekkel néztek rám.


-Miért akarsz elmenni gyermekem? Meg amúgy is. Még csak két hónapos vagy. Gyakorlatilag még újszülött. Nem engedhetlek téged emberek közé. Akaratlanul is megszegheted a törvényt, és felfedheted a kilétünket az emberek előtt.


-Igen, két hónapos vagyok, de szerintem nem történne baj. Még az átváltozásom napján sem kívántam az embervért. Most sem fogom. Majd többet járok el vadászni. Na meg azért szeretnék elmenni, mert már több, mint két hónapja itt vagyok. Egy kis környezetváltozásra vágyom. Nem maradnék sokáig, csak pár napot.


-Rendben van, kedvesem, de csak akkor, ha Felix, és Demetri veled mehet.


-Mester. Kérlek, engedd, hogy csak egyikőjük jöjjön. Nem szeretnék túl nagy felfordulást kelteni Volterrában azzal, hogy túl sok őrt elviszek.


-Jólvan. Félix! -mondta, mir Félix előrébb lépett, és büszkén mosolygott. Szuper. Mióta itt vagyok, mindig bepróbálkozik. Jóban vagyunk, meg minden, elviccelődünk egymással, de ő számomra csak egy jó barát. Róla Emmett jut eszembe. Emmett a nagy mackó, mindig viccelődő mókamester. Ő is nagyon hiányzik.


-Köszönöm, mester. Akkor én el is mennék pakolni.-mondtam, azzal miután Aro bólintott, hátat fordítottam, és a szobám felé vettem az irányt. Mielőtt bemehettem volna, hirtelen megölelt valaki. De olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt.

-Meg fogsz fojtani.-próbáltam kicsikarni magamból ezt az egy mondatot, mire az ölelgetőm elengedett, és egy hatalmas vigyorral a szemembe nézett, ezzel felfedve kilétét. Félix.

-Bocsi Belluska. -vigyorgott még mindig.

-Már kértelek, hogy ne hívj így. Amúgy meg, mi ez a kicsattanó jó kedv?

- Most hallgathatod majd egy csomószor, hogy így hívlak, mert pár napot kettesben fogunk tölteni Belluska. Na de most mennem kell pakolni, a mi kis kirándulásunkra. -mondta, majd már el is tűnt, hogy -elmondása szerint- összepakoljon. Istenem, mennyit tud ez vigyorogni? Nem értem, hogy nem reped meg az arca.

Amikor beléptem a szobámba, előhúztam a bőröndömet, de mielőtt neki álltam volna összepakolni, leültem az ágyra.

Én most tényleg Edward elől menekülök? Nagyon úgy tűnik. Nem értem magam. Szeretem őt. Csak azért nem akarom őt látni, mert félek, hogy akkor nem bírnék magammal, és megpróbálnám visszaszerezni. De ha ő így boldog, akkor hagynom kell, hogy így legyen boldog. Ezért kell elmennem. De a tudat, hogy, láthatnám Edward-ot, ott motoszkált a fejemben. Bármennyire is szerettem volna látni őt, nem lehet. Nem. Az lesz a legjobb, ha elmegyek. Mondtam magamban. De mi van, ha ezzel csak nyugtatom magam? Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom. Elmegyek és kész. Jelentettem ki magamban, majd neki álltam bedobálni a cuccaimat a bőröndbe.


(Edward szemszög)

Gondolhattam volna, hogy nem sikerül. Egész Angliát végig kutattuk. Most Olaszországban vagyunk. Már csak Volterra maradt. Már elvesztettem minden reményemet. De mit is gondoltam? Hiszem Bella egy "mozgó célpont". Lehet, hogy ott volt Londonban, de azóta elment onnan, és pont elkerültük egymást. Már nem tudom mit tegyek. Kereshetem örökké, akkor sem fogom megtalálni. Bele kell törődnöm, hogy elhagyott. De azt írta a levelében, hogy szeret. De mondjuk azóta eltelt két hónap. Mi van, ha ez alatt az idő alatt beleszeretett valaki másba, és vele él. Hagynom kéne őt. Hagynom kéne, hogy normális életet éljen. Hogy feleségül menjen egy emberhez, hogy gyereket szüljön, aztán megöregedjen. Ezeket velem nem élhette volna meg.

De a legfrusztrálóbb, hogy mióta elment, Alice nem látja a jövőjét. Nem akarok a legrosszabbra gondolni. De megtörténhetett. Lehet, hogy már egy olyas valakit keresek, aki nem is él.

Most az egész család itt van, Olaszországban. Holnap ilyenkor, már a Volturinál leszünk. Nekem őszintén szólva, semmi kedvem ehhez a látogatáshoz. Még szerencse, hogy csak pár napra megyünk. Aro azt mondta Carlisle-nak a telefonban, hogy van egy új Volturi tag, akit be szeretne mutatni nekünk.

Én inkább mennék már haza.


*****

-Carlaisle! Barátom! -üdvözölte Aro Carlisle-t, majd sorban mindenkit. Tudom, azt ígértem, hogy bemutatom nektek nagy csalásunk új tagját, de sajnos jelenleg nem áll módomban, ugyan is Isabella elutazott pár napra, de ha legközelebb találkozunk, már ő is köreinkben lesz. -Isabella. Isabella. Isabella. Ez az egy név víz hangzott a fejemben. Mindenről Bella jut eszembe. A csodás szemei, selymes haja, csilingelő hangja. Nem, Edwar, nem szabad rá gondolnod. De iszonyúan hiányzik. -Demetri! Kérlek mutasd meg vendégeinknek a szobájukat. -kérte Aro, majd már csak azon kaptam magam, hogy az ideiglenes szobámban ülök az ágyon, és szokás szerint, nézek ki a fejemből. Hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem, szóltam Esme-nek, és elmentem vadászni. Egy-két pumával, és pár szarvassal később is még Bella járt a fejemben. kezdtem feladni, hogy valaha is sikerül innen kiverni őt.

Amikor már a kastélyon belül voltam, és a szobám felé igyekeztem, szembe találtam magam Heidi-vel. Megkért, hogy szóljak a családomnak, hogy náluk most van vacsora idő, úgy hogy -ismerve az ő étkezési szokásait - inkább ne lépjünk ki a szobáinkból. Így hát kérésének megfelelően, bementem Carlisle-ékhoz, Rose-ékhoz, és Alice-ékhez, de Alice-ék szobájában csak Jaspert találtam, aki tájékoztatott, hogy Alice Jane szobájában van. Nem lepődtem meg rajta. Mindig is jó barátnők voltak. Jane nagyon kedves. Érdekes módon, nem használja ki képessége adta lehetőségeket. Nagyon erős, és veszedelmes képessége van. A tekintetével kínozni tudja az embert, vagy adott esetben vámpírt.

Amint ezt végig gondoltam, már a szobája előtt találtam magam, majd bekopogtam, és egy "szabad" kiáltás után bementem. A lányok az ágyon ültek.

-Nem karok zavarni, csak azért jöttem, hogy szóljak Alice-nak, hogy most nem igazán kéne kimenni a szobákból, ugyan is itt most van vacsora idő. És tudod, hogy az itt milyen.

-Persze. akkor én inkább most átmegyek Jasperhez. Köszönöm, hogy szóltál Edward. Majd még beszélünk Jane. -mondta, azzal kilépett a szobából. Már én is indultam volna, amikor egy hang megállított.

-Edward, várj! -vissza fordultam. -Mi a baj? Ne merészeld azt mondani, hogy semmi, mert látom rajtad, hogy igen is nyomja valami a szívedet.

-Hosszú történet. - mondtam, majd lehajtottam a fejem.

-Nekem van időm bőven. Gyere ülj le. -húzott az ágyhoz, majd velem szemben leült. -Nos? -nézett rám kérdő tekintettel.

-Inkább lerövidíteném a dolgokat. Nem akarlak téged sem fárasztani az én bajaimmal. Mondjuk úgy, szerelmi bánat.

-Elmeséled? -kérdezte együtt érzőn.

-Ne haragudj Jane, de inkább nem. Tényleg nagyon kedves tőled, hogy meghallgatsz, de inkább nem beszélnék róla, ha lehet.

-Hát, jó. Te tudod. De ha mégis úgy döntesz, hogy elmondod, én állok rendelkezésedre. -mondta, majd megölelt.

-Köszönöm. -mondtam, majd mindketten felálltunk, de ekkor az ágy matraca alól, kiesett egy fénykép. Udvariasságom lévén, hamarabb lehajoltam érte, mint Jane. Amikor felegyenesedtem, megfordítottam a képet, hogy lássam, mi van rajta. De amikor megláttam, úgy éreztem régóta halott szívem újra megdobban. Ez lehetetlen. Úgy látszik Jane észre vette rajtam, hogy valami nem stimmel. Nem bírtam levenni a szememet a képről. Csak egy furcsa dolog volt rajta: vörös szemek.

-Edward! Edward, mi bajod? -rázogatta a vállam.

-Ő kicsoda? -kérdeztem, miközben felé mutattam a képet. A gondolat, hogy lehet, hogy megtaláltam szerelmemet, egyszerűen szöget ütött a fejemben, és ott villogott bennem. De nem akartam előre inni a medve bőrére.

-Az új Volturi tag. -mondta és fogalma sem volt, hogy mennyit jelent számomra a képen lévő személy.

-Bella. -sóhajtottam, miközben végigsimítottam a képen.

-Igen, de honnan tudod?

-Gyere velem. Mindent elmagyarázok. -mondtam, azzal -még mindig a képet szorongatva- magammal húztam az erdő felé.


*****


El kellett jönnünk a kastélyból. Nem lenne szerencsés, ha bárki hallaná a beszélgetésünket.

-Most már elmondod, hogy honnan tudod, ki ő? -kérdezte, miközben a kép felé mutatott.

-Ő Isabella Marie Swan. -mondtam és egy apró mosoly kúszott ajkaimra.

-Ezt én is tudom. De igen, ő Bella. De miért ilyen nagy cucc? És honnan ismered.

-Tudod. Amikor megkérdezted, hogy mi a bajom, csak annyit mondtam, szerelmi bánat. Most elmondom az egészet, ha megígéred, hogy kettőnk között marad. -bólintott, közben leültünk, egy fa alá. - Mint tudod, én és a családom, Forksban élünk. Pár hónapja jött egy új lány a városba. De nem akármilyen lány. Nem volt ember, hanem egy elf volt. Egymásba szerettünk, egy pár voltunk. Aztán jött egy különleges képességgel rendelkező vámpír, akinek az olt a képessége, hogy annak láttassa magát, aminek, vagy akinek csak akarja. Nos, én Bellát láttam. És hát, így ahogy vesszük, megcsaltam őt. Ezt ő akkor észrevette, és elment. Megölték, majd elf lévén, emberré változott. Meghalt az anyja, és az apja is, de ők véglegesen. Aztán Bella elment. Csak egy búcsúlevelet  hagyott maga után. Kiderítettem, hogy abban az időben, amikor Bella elment, hová mentek repülők Port Angelesből. Tokyo, London, és Firenze. Már egész Angliát végig kutattuk, aztán jött Olaszország. Már itt is mindenhol kerestük, már csak Volterra maradt. Így az egész család úgy döntött, hogy meglátogatunk benneteket. Azon voltam, hogy fel kellene adnom az egészet. Már teljesen magam alatt voltam, mint azt te is észrevetted, aztán megláttam ezt a képet róla. -meséltem neki, miközben végig a fotót néztem. Csak egyszer-egyszer pillantottam fel Jane-re.

-Tudod, ő is nagyon maga alatt van, mióta csak találkoztunk. Én kérdeztem, de nem mondta  el, mi bántja. Sosem említette, hogy ismeri a Cullen családot. De tegnap, mikor Aro bejelentette, hogy jöttök, Bella azonnal el akart menni. És el is ment. De három nap múlva jön haza. Segítek neked visszaszerezni őt.

-Ez nagyon kedves tőled, de nem biztos, hogy velem akar lenni.

-Ugye most csak viccelsz? Most már tudom, miért ilyen szomorú mindig. De három nap múlva már nem lesz az. ahogy te sem. Jaj, de várom már. -mondta és összecsapta tenyerét. Látszott rajta, hogy örülne neki, ha mi újra együtt lennénk.

-Tudod, mit? Este felhívjuk Bellát, és azt mondom neki, hogy valami halaszthatatlan dolog miatt, már ma este el kellett mennetek. Hátha ő is hamarabb hazajön. De igazából tovább maradtok.

-Köszönöm Jane. -mondtam, közben pedig megöleltem.

-Jólvan Rómeó, remélem sikerül, de neked is segíteni kell. Ha már itt lesz, onnantól már minden csak rajtad múlik. -nevetett, majd elengedtük egymást, és visszamentünk. Majd ki csattanok az örömtől. Ma este hallhatom Bella hangját, és ha minden jól megy, már nemsokára láthatom is.


képek a fejezethez:

Az oroszlánok, akiket Bella nézett
A kép, amit Edward talált Belláról














 

2012. március 13., kedd

Ezt látni kell! XD

Sziasztok!

Nem, ez sajnos még mindig nem friss, hanem egy érdekes VIDEO!

Érdemes megnézni.

Waltex

u.i.: a video +18  = )

2012. március 12., hétfő

Történet ismertető

Éééééés, fent van az ismertető, légyszi nézzetek el ide --->   Hidden Emotions

pussz: Waltex

2012. március 11., vasárnap

Új!

Sziasztok!

A régi blogomat töröltem, mert az nem vezetett sehova, és az a pár órás közvélemény kutatás is azt eredményezte, ahogy végül is döntöttem. Szóval csináltam egy teljesen újat, ami szintén Robsten-es.
A rövid kis ismertető vagy ma este, vagy holnap fog felkerülni...
Addig nincs ott semmi érdekes, de ha van kedvetek, akkor nézzetek el oda:

Hidden Emotions

puszi: Waltex