2012. július 6., péntek

Sun Light 17. fejezet

Sziasztok!
Végre meghoztam a következő fejezetet. Sajnálom  hogy ennyit kellett várni rá.
De a jó hír, hogy a következő fejezetnek is megvan már a fele.
Írás közben kicsit elszaladt velem a ló, és amikor észre vettem, hogy mennyit írtam már... Na akkor ezt most szépen ketté vesszük...csakhogy húzzam az agyatokat XD
Ezzel kapcsolatban van egy ajánlatom: Ha összegyűlik az 5 komi, akkor hozom a frisset.
Ezzel csak annyi a probléma, hogy ha kedd reggelig nem jön össze, akkor már csak július 16-án tudom felrakni, de akkor is csak akkor fogom, ha megvan az 5. Szóval gyorsan gyűjtsük össze ezt a párat, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Annyit árulok el a következő fejezetről, hogy valakinek az élettörténetét is tartalmazni fogja, a többi része még számomra is rejtély. Szóval hajrá!
Jó olvasást
Waltex





17. fejezet

Majd ki csattanok az örömtől. Ma este hallhatom Bella hangját, és ha minden jól megy, már nemsokára láthatom is.

Még 3 óra és hallhatom szerelmem hangját. Mint egy gyerek, úgy vártam hogy végre este legyen, és Jane felhívja Bellát. Hihetetlen, hogy megtaláltam. Két hónap. Ennyi telt el mióta nem láttam., nem hallottam őt. Szörnyen hiányzik.

Először nagyon haragudtam rá, amiért elhagyott. Aztán bele képzeltem magam az ő helyébe. Reggel nem találom őt, majd amikor délután hazaérek, őt találom az ágyban egy vad idegen férfival. Megértem őt, és lehet, hogy én is így cselekedtem volna de akkor is. Hiányzik. Szeretem. És bár ő nem tudhatja, még sem az én hibám volt. És ezt most nem azért mondom, hogy kihúzzam magam a felelősség alól. De nem rágódok többet a múlton. Mostantól csak a jelenre és a jövőre fogok koncentrálni.  Most például azon gondolkodom, hogy ha itt lesz Bella, mit fogok csinálni. Ha elmondom neki az igazat hinni fog nekem? Ha igen, szerencsém lesz, ha nem, még jobban magamba fogok fordulni és lehet, hogy Bella még jobban megutál.

Minél közelebb van az este, annál idegesebb leszek.  Ránéztem az órára -ma már vagy ezredjére- és boldogan konstatáltam, hogy már csak fél óra, és Jane hívja Bellát. Vagyis most van fél 8. Így este úgy gondoltam, ideje elintézni esti teendőimet, ezzel is elterelve a figyelmem, így a zuhany alá álltam.  Megengedtem a meleg vizet, mely amikor a bőrömhöz ért, ellazultak az izmaim. Csak engedtem magamra a forró vizet, amikor meghallottam, hogy valaki türelmetlenül kopog. Vissza is tértem a valóságba, és így már hallottam is látogatóm gondolatait, aki nem más volt, mint Jane. Nem gondolkodtam tovább, kiszóltam Jane-nek, hogy várjon egy kicsit, majd vámpír sebességgel megtörülköztem és felöltöztem, majd kiléptem a fürdőből.






(Bella szemszöge)

Még csak egy nap telt el, mióta eljöttem Volterrából Félix-szel, de ő már az agyamra megy. Eleinte poénos volt vicces volt, meg minden, de most már idegesítő. De nagyon. Még két nap. Hogy fogom én ezt kibírni? Már háromnegyed 8 van. Jane-val megbeszéltük, hogy minden este 8-kor hív. Miközben ezen gondolkodtam, hallottam, amint Félix főzni próbál valamit a bérelt lakás konyhájában. Ha felgyújtja a konyhát, fizethetünk. Na nem mintha ez akkora probléma lenne. Hiszen a Volturi nagyon gazdag. Én már nem bírom ezt. Miért akar egyáltalán főzni? Egyikőnk sem eszik emberi ételt. Ha vissza megyünk végre Volterrába, messziről kerülni fogom. Csak lennék már otthon. Cullenék nem akarnak véletlenül előbb haza menni? Egyszer csak megcsörrent a mobilom, Jane nevével a kijelzőjén. Végre.

-Szia Jane! Jaj, de örülök, hogy hívtál. Képzeld: Félix az agyamra megy. Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen idegesítő, de most, hogy a nap 24 órájában velem van...Nem bírom jane. -ömlött belőlem a szó, mire csak azt hallottam, hogy kinevet. - Na szép, kinevetsz, miközben én itt szenvedek egy  méter magas gyerekkel. És tudod mit csinál most? Főz. Legalább is próbálkozik. Le fog égni a konyha. Már komolyan gondolkodok rajta, hogy hamarabb haza megyek, őt meg itt hagyom. Jaj, ne haragudj, hogy ennyit beszélek. Otthon mi újság?

-Csoda, hogy szóhoz engedsz Bella. -nevetett barátnőm. -Mindenkinek hiányzol. A vendégek sajnálják, hogy nem ismerkedhetnek meg az új Volturi taggal. Ja, és előbb mennek. Már ma este elmennek valami halaszthatatlan dolog miatt. Kár. Még nem volt időm elmenni Alice-val vásárolni. - mondta ki a rég hallott nevet, mire nagyot nyeltem. Ő is nagyon hiányzott. És bár mindent megpróbáltam, hogy a testvére számomra feledésbe merüljön, nem sikerült. Magamnak sem akarom beismerni, de még mindig szeretem. Elárult, megcsalt, de én még mindig szeretem. Normális vagyok egyáltalán? A válasz egy egyértelmű NEM.

-Bella! Bella! Ott vagy még? -kérdezett Jane a vonal túloldaláról. Ja igen. Elgondolkodtam.

-Igen, itt vagyok. Mondjad! Bocsi.

-Csak azt kérdeztem, hogy mivel említetted, hogy talán előbb jössz haza, talán tényleg megtehetnéd. Már nagyon hiányzol. És úgy is Félixet el akarod kerülni. Naa...Bellaaa. Neked is csak jobb lenne, ha haza jönnél.

-Jólvan megyek. Holnap dél körül otthon leszek.

-Jaj, de jó! -sikkantott fel örömében.

-Na de most akkor megyek csomagolni. Ja, és még azt is át kell gondolnom, hogy szóljak-e Félixnek, vagy hagyjam itt. -erre elkezdett nevetni.

-Inkább hozd magaddal. Ő itt a mókamester. Kellenek ide a humorod megjegyzései.

-Igen. Néha. De nem 0-24-ig. De jól van. Még meggondolom.

-Jól van, de most indulás csomagolni, és lenne egy kérésem. Légyszi abban a fekete-fehér kockás ruhában gyere haza, aminek van egy rózsaszín öve.

-Tudod, hogy nem vagyok oda a ruhákért.

-Légysziii. -éreztem, hogy kár lenne vitatkozni, mert ha nem abba megyek, akkor nem áll velem szóba, ki tudja meddig. Volt már ilyen. Nem azt vettem fel, amit ő akart rám adni, és több, mint egy hétig nem szólt hozzám.

-Jól van, bár nem értem, minek. -morogtam.

-Köszi Bella, Imádlak. Szia! -mondta, azzal kinyomta a telefont. Én meg néztem egy nagyot. Ez meg mi volt? Tisztéra fel van pörögve. És...kinyomta? El sem köszöntünk. Nem értem én ezt. De nem gondolkodtam rajta tovább. Mindegy. Elővettem a ruhát, amit Jane-nak ígértem holnapra, majd lementem megnézni mit csinál, ez a nagyra nőt gyerek.

Amikor leértem és megláttam Félixet a konyha közepén, meglepődtem, hogy a konyha -ha úgy vesszük- még egyben van, de mondjuk az egész éjszakát a takarításnak szentelhetjük.

-Nagyszerű Félix. Már csak a takarítás hiányzott. semmi kedvem hozzá. Köszi. -mondtam, mire megfordult egy tálca...akármivel.

-Kész is! -mondta, majd az asztalhoz terelgetett, és elém rakta kreálmányát. -Jó étvágyat Belluska! -vigyorgott még mindig. Hogy én milyen szívesen letörölném onnan azt a vigyort.

-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? -néztem rá nagy szemekkel.

-Dehogy gondoltam komolyan. Hogy rád pazaroljam ezt a finomságot? Dehogy. Átviszem a szomszédba. -erre elkezdtem nevetni. -Ne nevess. Nem láttál még filmet? Egy csomóban úgy van, hogy az új szomszéd át visz valami kaját a szomszédba, elkezdenek beszélgetni, jóban lesznek, és voilá: lesz egy ismerőse a szerencsétlen újoncnak.

-Nem akarok bele szólni, de nem fordítva szokott lenni? Nem a szomszéd visz át kaját az új szomszédnak üdvözlés képpen?

-Hát, ha nem akarsz, akkor ne is szólj bele. Amúgy meg de, de nem baj. Most fordítva lesz. -húzta el az orrát tettetett sértődöttséggel.

-Jól van, de mi van, ha nem fogjuk bírni? Még soha nem kerültünk olyan közel emberekhez.

-Ha sikerül elleszünk, ha meg nem, akkor legalább vacsizunk egy jót.

-Félix! -szóltam rá dühösen. -Tudod jól, hogy soha, ismétlem soha nem iszom embervért! - hihetetlen, hogy ilyen könnyen veszi. Jó, mondjuk ő mindig is emberekből táplálkozott, de legalább rám tekintettel lehetne. Ugyan is azt nem hiszem, hogy ha átmennénk, és rosszul alakulnának a dolgok -és ahogy Félix mondta - vacsi lenne belőle, én nem akarnék akkor táplálkozni, de nem hiszem, hogy végig tudnám nézni, hogy Félix iszik belőlünk, anélkül, hogy és is, rá ne vetném magam egy emberre. Beleborzongtam már csak a gondolatba is. Még soha nem ittam ember vért, de azt mondják, nincs annál jobb dolog a világon. Mondjuk még nem voltam ember közelében. De egyszer mindenképpen meg kell próbálnom, ha el akarok menni Jane-val és Heidi-vel vásárolni. Na nem mintha vásárolni akarnék, de be akarok illeszkedni az emberek közé. Ahogyan Cullenék is tették. Na tessék. Már megint itt járnak a gondolataim. Ááá...kész. Feladom. Soha nem fog sikerülni ki vernem őket, Őt, a fejemből. De térjünk vissza Félixhez. Sosem kívántam az ember vért. Azt mondják olyan, mint a drog. Egyszer kell megkóstolnod, azután mindig azt akarod. Edward régen mesélt nekem arról az időről, amikor ő is ember véren élt. Azt mondta nehéz volt leszoknia róla, de ott volt neki a családja, ők segítettek neki. És csalódást sem akart okozni nekik. Neki sikerült. Nehezen, de le lehet szokni az emberi vér fogyasztásáról. De lehet, hogy az önuralom talán annyira nem. Meg kell próbálnom. Menni fog. Végül meggyőztem magam.

-Jól van Félix menjünk. De kérlek ne hagyd, hogy bármi olyat tegyek, amit nem akarok. -néztem rá könyörögve, mire együtt érzőn nézett rám vissza. Nem egészen értettem. Mintha ő is érzett volna már így.

-Jól van. Biztos vagy benne? -kérdezte teljesen komolyan. Még sosem láttam őt komolynak. Pláne nem szomorúnak. Most mindkettőnek láthattam őt.

-Majd egyszer mesélek neked a múltamról. Persze csak, ha szeretnéd. -mondta, mert láthatta arcomon az értetlenséget, mire én serényen bólogattam. -Na menjünk akkor. -mondta ismét magára öltve azt az arcát, amit megszoktunk tőle.

Amikor odaértünk, Félix csengetett, én pedig mögötte álltam félig elbújva. Nem kellett sokat várnunk, nemsokára ajtót nyitott egy kedves arcú nő. Illata megcsapta az orrom, és a méreg termelődni kezdett a számban. Agyamat ellepte a vörös köd, és már megindultam volna felé, de Félix még idejében kapcsolt, és esősen megragadta a karom. Nyugtató szavakat suttogott nekem, úgy, hogy a nő ne hallja. Nem sokára lenyugodtam. A nő ebből nem vett észre semmit, hiszen ez az egész nem több, mint 2 másodperc alatt zajlott le. Bizonyítani akartam magamnak. Meg tudom csinálni. Végül már nagyjából úgy éreztem, hogy tudok magamon uralkodni.Marta a torkom a méreg, de az undor, hogy szörnyeteg legyek, aki kiontja ennek az ártatlan nőnek az életét, nagyobb volt. Ahogy nyugtattam magam gondolatban, a fejembe kúsztak a szüleim képei, és ahogyan egy vámpír föléjük hajol, puha bőrükbe mártja a fogait, majd kiszipolyozza vérüket. Már amikor megtudtam, hogy vámpírrá fogok változni, elterveztem, hogy bosszút állok.

-Jó estét! Remélem nem zavarunk. Én Félix Volturi vagyok, ő pedig itt a húgom, Isabella. Újak vagyunk itt. Nem rég költöztünk ide, és arra gondoltunk, ha nem zavarunk átjönnénk egy kicsit ismerkedni.

-Persze, hogy nem zavartok. A nevem Carol Gorwin.De kérlek tegezzetek. Így öregnek érzem magam. -mosolygott, amit egyelőre nem tudtam viszonozni, mert azon voltam, hogy teljesen lenyugtassam magam. Így csak bólintottam.-Gyertek beljebb. -mondta, és kitárta az ajtót, hogy bemehessünk rajta.

Amikor bementünk, még egy illat felém kúszott. Most, hogy kezd feloszlani a vörös köd, már nem volt rám akkora hatással, mint az előző. Az illathoz nemsokára egy hang is társult.

-Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni?

-Bocsássatok meg. Az egyik fiam az. kicsit szabad szájú.-mentegetőzött rögtön Carol. A mondat végére az említett is megjelent. Kék szeme, és fekete haja volt, a kis borosta pedig, ami az arcát borította jól állt neki. Összességében egész helyes srác volt.

-Uupsz...Bocsesz, nem tudtam, hogy vendégeink vannak. -vigyorodott el a mondat végére, és kissé feltűnően végig mért.

-Semmi gond. Tetszik a stílusod haver. -ment oda hozzá Félix, és lepacsizott vele, amin csak mosolyogtam.

-Ezt nektek hoztuk. Most sütöttem. -adta át Félix a tepsit Carolnak. Ő megköszönte, majd a -gondolom- a konyhába indult.

-Ó, jut eszembe. Kértek kávét, teát, vagy valami üdítőt?

-Én egy pohár vizet kérnék. -szóltam, hogy legalább ennyi emberi legyen bennünk.

-Én nem kérnék semmit. -mondta Féix, és úgy, hogy senki se lássa megböktem ezzel jelezve, hogy de nagyon is kér valamit. -Vagyis, én is vizet kérek. Köszönöm. -ült le a fiú mellé, én meg követtem Carol-t a konyhába.

-Segíthetek? -kérdeztem. most először szólaltam meg és vettem levegőt, mióta bejöttünk.

-Köszönöm nem. inkább menj, ülj le te is a nappaliban.

-Hát jó. De azért szólok: Lehet, hogy jobban jártok, ha nem esztek abból a valamiből, amit Félix hozott. Most sütött életében először, és nem néz ki valami bizalom gerjesztőnek a kreálmánya.

-Rendben. -nevett fel. Aztán én is kimentem a fiúkhoz a nappaliba. Amint oda értem, meglepő látvány fogadott. Félix és Carol fia együtt videojátékoztak a kanapén ülve.Úgy játszottak, mintha régi jó barátok lennének. Amikor odaértem melléjünk, pont akkor volt vége a játéknak.

-ezt nézd húgi! Nyertem. -örömködött Félix, mire új barátja, csak hamiskásan elmosolyodott.

-Ja. Hétből egyszer. -mondta, mire felnevettem.

-Nagyon ügyes vagy Félix. -dicsértem meg szarkasztikusan.

-Jaj, ne haragudj. Ian vagyok. -jött közelebb hozzám -mint most már megtudtam- Ian, és a kezét nyújtotta, amit el is fogadtam.

-Isabella. De csak Bella. -mondtam, majd elengedtük egymás kezét.

-Gyönyörű név, egy gyönyörű lánynak. -mondta valami nagyon hülye nézéssel, mire elnevettem magam. Honnan vette ezt az ezer éves csajozós dumát? Nagyon gáz. Félix is velem együtt nevetett, majd Ian is csatlakozott.

-Hé haver! A húgomat próbálod felszedni. -röhögött még mindig Félix.

-Amúgy nem vagyok én ilyen nyálas. Csak vicceltem ezzel a hülye szöveggel. -mentegetőzött Ian. -hát nem tudom. Lehet, hogy csak menteni akarta a menthetőt...Bár, az első mondat, amit tőle hallottam, igazat adott neki.

-Ja. Azt rögtön levettem az első mondatodból. -mondtam mire kérdőn nézett rám.Félix válaszolt helyettem, ki nem mondott kérdésére.

-Khm, khm...idézem: Ki volt az anyu? Már megint az a köcsög házaló, aki valami szar táskát akar rád sózni? -a mondat végét elröhögte.

-Jól van na. De te sem vagy szent. Amilyen káromkodásokat levágtál itt játék közben, egy apáca már rég szívinfarktust kapott volna. -nevetett ő is. Én csak a szememet forgattam. Félix itt is talált magának játszópajtást. Nagyszerű. Ekkor Carol is megjelent a nappaliban.

-Mi ez a jó kedv gyerekek? -kérdezte, de a két jómadár még mindig röhögött, így én válaszoltam helyettük.

-Semmi érdekes. Csak fiúkból vannak. Hülyeségeken röhögnek. -mondtam, mire bólintott. Úgy láttam megszokta. Letette elénk a kért italokat egy dohányzó asztalra, majd ő is leült. Pár percig csend volt, majd megszólalt.

-Ugye azért jöttetek, hogy megismerjük egymást. Akkor csináljuk azt, hogy először mi kérdezünk tőletek, aztán ti tőlünk. Jó lesz így. -mindenki bólintott, így feltette első kérdését.

-Honnan jöttetek?

-Mexikóból. -mondtam gyorsan, mielőtt Félixnek is eszébe jut válaszolni, és egyszerre mondanánk valami teljesen már várost.

-Akkor hogy kerültök Londonba? Hiszen Mexikóhoz képest London eléggé...hűvös.

-Sokszor költöztünk már. Legutóbb Mexikóban voltunk, de éltünk már hűvösebb városban is. Most Londont néztük ki úti célként.

-Olyan fiatalok vagytok. Mi van a szüleitekkel? És hogy-hogy ennyiszer költöztök? -erre már Félix válaszolt.

-Bella 17, és 23 éves vagyok. Édesanyánkat Bella születése után nem sokkal elvitte egy szívinfarktus. Édesapánk öngyilkos lett, így mi árvaházba kerültünk.Szerencsére nem fogadott minket örökbe senki, így mikor 18 éves lettem, elhagytam az intézetet és kivettem a húgomat. azóta ketten járjuk a világot.

-Most én jövök! -szólalt meg Ian. Ajjaj. A mosolyából ítélve semmi jóra ne számítsunk.

-Bella! Van pasid? -kérdezte, mire felnevettem, az anyja meg rászólt.

-Nem, nincs pasim, de köszönöm, nem is kell.

-Hát, azért csak gondold meg. -mondtam, mire bólintottam. Tudtam, hogy úgysem fogom.

-Félix, megvernél, ha bepróbálkoznék a húgodnál? -kérdezte, mire Félix elkezdett nevetni.

-Hát, eddig is ezt tetted, és eddig sem vertelek meg. Nem. Nem bántanálak. Sőt. Jót szórakoznék rajta, ugyanis Bella senkinek sem adja be a derekát.

-Jól van. Ti jöttök. -váltott témát Carol, mire hálásan pillantottam rá. Soha sem szerettem a középpontban lenni.

-De anyu. Én még kérdeztem volna. -panaszkodott Ian.

-Én inkább csak azt kérném, hogy meséljetek magatokról. így azt mondotok el magatokról, amit szeretnétek. Persze csak ha nem gond.

-Oké.-kezdte Carol. 44 éves vagyok. Már régóta itt élek Londonban, körülbelül 26 éve. Cichagoból költöztem ide. A volt férjemmel 20 éves koromban találkoztam. 25 és 26 évesen szültem. Ian az idősebb fiam, és az öccse Paul. A férjem Paul születése után elhagyott minket. -Amikor befejezte, pillantásom véletlenül az órára esett, ami már 11-et mutatott.

-Jesszus.-ugrottam fel- Nagyon elszaladt az idő. Ne haragudjatok, nagyon késő van. Nem akartunk illetlenek lenni. Elnézést. -húztam fel Félixet is. Eszembe jutott, hogy az embereknek alvásra van szükségük.

-Semmi gond.Majd még találkozunk. Ian! Kikísérnéd a vendégeket? -Ian csak bólintott, majd ő is felállt. Elköszöntünk Caroltól, majd az ajtó felé vettük az irányt. Amikor odaértünk, Félix felénk fordult egy sokat sejtető vigyorral, ami nagyon nem tetszett nekem.

-nos, nekem ideje lelépnem. Szia Ian. Várlak haza Belluska. -mondta, azzal elrohant. Persze emberi sebességgel.

-Hát, nagyon örültem a találkozásnak Bella. -mondta és egyre közelebb hajolt hozzám. Egyből lesett mit akar. Amikor már majdnem hozzám ért, elfordítottam a fejem, így egy puszit kapott tőlem az arcára. Amikor elváltunk egymástól vigyorogva csóválta a fejét.

-Én is örültem Ian. Remélem még találkozunk. -mondtam, majd hátat fordított és becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtottam egyet, majd hirtelen megfordultam, hogy vámpírsebességgel induljak haza, de ahogy megfordultam, neki ütköztem valakinek, aki automatikusan a derekam köré fonta karjait, hogy el ne essek. Látszik hogy nem figyelek.


Amikor felnéztem, egy sötétkék szempárral találtam magam szembe. Hirtelen kitéptem magam a karjai közül. Túl közel kerültem egy emberhez. Ahogy jobban megnéztem, sötét kék szemek, világos barna jaj, helyes arc...semmi hasonlóság nem volt közte és Ian között, mégis ő jutott eszembe róla. Talán a testvére. Bár...nem tudom.

-Ne haragudj! Véletlen volt. Nem figyeltem. Nem ütöttelek meg nagyon? -kezdtem egyből mentegetőzni.

-Nem. Semmi gond. Te jól vagy? -erre csak bólintottam.

-Te mit keresel itt? Mármint hogy-hogy itt vagy? Én itt lakom, de téged még nem láttalak itt. Arra emlékeznék. - mért végig kihívó tekintettel. Most már biztos, hogy ő Ian öccse. Ezek ketten ugyan olyanok.

-Öhm, csak látogatóba jöttem. Te Ian testvére vagy? -kérdeztem, mire egy lemondó sóhaj volt a válasz.

-Igen Ian testvére vagyok. Te csaknem az új barátnője vagy?

-Ő nem. Ian-nak van barátnője?

-Van. Nem rég jöttek össze. Bocs ha ezzel most elrontottam valamit. Neked bejön Ian? -kérdezte szemtelenül.

-Tudod elég szemét bátyád van. Nem miattam. A barátnőjét sajnálom.

-Miért?

-Itt voltam vagy két órát. Végig engem próbált felszedni. Nekem végül is tök mindegy, mert nem fog rajtam, de a barátnőjét akkor is sajnálom.

-Na igen. Ian-nak csak pár napig vannak barátnői. Amíg sikerül őket megfektetni. Aztán valami hülye kifogással lerázza őket. Tudod mit? Sétáljunk egyet. Közben beszélgetünk.

-Oké de előtte: -Bella vagyok. -nyújtottam felé a kezem, amin ő csak mosolygott.

-Az én nevem Paul. -ráztunk kezet.

-Na most már nem vagy idegen. -el is indultunk valamerre. Egy ideig nem szóltunk, majd belekezdett.

-Sok vicces sztorim van a bátyámról. Ha akarod elmesélek párat.

-Mindenki szeret nevetni, úgyhogy jöhet.

-Egyszer egy hétig "járt" -rajzolt idézőjeleket kézzel e levegőbe- egy lánnyal. Ez volt talán a leghosszabb kapcsolata. Az utolsó este sikerült ágyba vinnie. Másnap reggel a csajnak bemesélte, hogy ő igazából meleg, és csak azért feküft le vele, mert tudni akarta, hogy milyen csajjal csinálni. -erre felnevettem.

Sokat beszélgettünk. Leginkább magunkról, meg ehhez hasonló történeteket mesélt nekem. Aztán ránéztem az órámra, és meglepődtem, hogy ilyen késő van. Hajnali egy volt. Úgy tettem, mint aki fáradt, így ásítottam egyet.

-Álmos vagy? -kérdezte Paul.

-Igen. Egy kicsit.

-Jól van. Akkor menjünk haza. -amikor már megtettünk az útnak körülbelül a felét, megcsörrent a telefonom, Félix nevével a kijelzőjén.

-Mondd Félix! -szóltam bele.

-Belluska elhiszem, hogy nagyon jól érzed magad Ian társaságában, de haza illene már haza tolnod a csinos kis hátsódat.

-Nemsokára otthon vagyok apuci. -mondtam, majd letettem a telefont. Nemsokára tényleg hazaértünk. Elköszöntünk egymástól, majd kinyitottam az ajtót, és beléptem.

-Megjöttem. -kiabáltam Félixnek, majd amikor megfordultam az ajtó becsukása után, megdöbbentő, egyben sokkoló látvány fogadott.

2012. július 1., vasárnap

Frissel kapcsolatban

Sziasztok!

Mint látjátok, a blog egy gyönyörű fejléccel gazdagodott, amit nagyon köszönök Szaszának!

Ami a frisset illeti: (ég is a pofám, hogy nem jelentkeztem előbb)
Forci kérdezett rá, amit nagyon köszönök, így legalább tudom, hogy valaki még azért kíváncsi rám, vagyis a törire...
Nos, a másik BLOGOMON nem rég volt friss, ott is nagyobb kihagyás után. Ott már megindokoltam a  nagy kimaradást, így itt nem tenném.
Viszont a jó hír, hogy a következő fejezetnek már több mint a fele megvan, úgyhogy nem sokára olvashatjátok is.

Puszi:Waltex

U.I. Lenne egy kérésem: aki még itt van, és olvassa a törit, az pipáljon valamit, bármit, csakhogy tudjam hányan vagyunk.

Nagyon köszönöm.

2012. április 9., hétfő

Újabb díj :D

A blog a minap, egy új díjjal gazdagodott.
A díjat nagyon szépen köszönöm Szasza -nak!
Köszönöm Szasza, sok puszi neked! :D ♥



Szabályok:

1.Meg kell köszönni a díjat annak, aki gondolt rám, és küldte!
2.A logót ki kell tenni a blogomba!
3.Írni kell magamról 7 dolgot!
4.Tovább kell adnom a kitüntetést másik 4 blogtársamnak!
5.Be kell linkelnem őket!
6.Megjegyzést kell hagynom nekik a blogjukon, hogy tudjanak a díjazásról!

Magamról:

-Imádom az autókat, motorokat.

-Kedvenc festőm Salvador Dali.

-Zenékből kb minden jöhet.

-Inkább az az otthon ülős típus vagyok.

-Eléggé kétballábas vagyok. Tavaly is sikerült begyűjtenek két-három gipszet :S

-Lehet, hogy nemsokára kempo-zni fogok (jajj de várom már :))

-Imádok olvasni.

Akiknek tovább küldöm:

Becky -nek

Kim -nek

Netty & Wiky -nek

BabyDoll és Beus -nak

Még egyszer nagyon köszönöm!

puszi:Waltex


u.i.: a frissel sietek :)

2012. április 4., szerda

Sun Light 16. fejezet

Sziasztok!
Borzasztóan sajnálom, hogy csak most hozok új fejezetet, de most nem igazán voltam úgy, hogy elfogadható fejezeteket tudjak írni, de most próbálok visszarázódni. :(
Tényleg nagyon sajnálom, de ezzel a fejezettel remélem kárpótolhatlak titeket a nagy kimaradással.
Egy kicsit hosszabb lett, mint terveztem, remélem elnyeri a tetszéseteket, és megdobtok pár komival.
Kérlek titeket komizzatok.
Nem is húzom tovább az időt, gyerünk olvasni! :)


puszi:Waltex




-Sajnálom gyermekem. Lehet, hogy még korai erről döntened, de tudod, sok mindent látok benned. És a mondandód alapján, nincs hova menned. Nem csatlakoznál hozzánk? -kérdezte. Ez meglepett. -Eleazar azt mondta nagyon értékes vagy. Elmondta mi lesz a képességed, ha vámpírrá válsz. Fel ajánlanék neked egy lehetőséget. Vámpírrá változtatunk, és itt élhetnél, de Volturinak leszel. 


(2 hónap múlva)

Becsuktam a szemem, és az ösztöneimre hagyatkoztam. Egyszer csak megéreztem, egy szarvas csorda illatát, így arra felé kezdtem el futni, amerre őket éreztem. Amikor megláttam őket egy kisebb tisztáson egy patak mellett, megálltam a fák rejtekében, és kiszemeltem a legnagyobbat. Vettem még egy nagy levegőt, majd előbújtam rejtek helyemről, és rávetettem magam a kiszemelt áldozatra. Amikor fogaimat a nyakába mélyesztettem és számat elárasztotta az édes nedű, elmémet is elárasztotta valami. Az emlékek. 2 hónappal ezelőtt változtatott át a Volturi. Amikor Aro választási lehetőséget adott, sok mindent át kellett gondolnom. Végül döntöttem, úgy hogy most hozzájuk tartozom. Sok új barátom lett, de Jane megmaradt az egyik legjobb barátnőmnek. A másik mindig Alice marad. Még mindig iszonyatosan hiányoznak. Főleg Edward. Nem telik el úgy perc, hogy ne gondolnék rá. Nagyon szeretem, de ha neki jobb azzal a nővel akkor el kell engednem. Csak remélni tudom, hogy most boldogok együtt. Legalább ez a gondolat egy kicsit boldogabbá tesz: Hogy Edward boldog. Lehet, hogy nélkülem, de boldog. Csak ez számít. Nem mondtam el senkinek a Cullen családhoz fűződő dolgaimat. Még Jane-nek sem. Nem akarok vele foglalkozni. Egy ideig úgy voltam vele, hogy el akartam felejteni. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok képes rá. Aztán arra is rájöttem, hogy nem is akarom elfelejteni.


Amikor teljesen kiszívtam szegény szarvas összes vérét, taftét a földre ejtettem, majd felugrottam egy mellettem álló fára, és gondolkodtam. Még viszonylag új szülöttnek számítok, de még nem öltem embert. és nem is szeretnék. Ezen mindenki csodálkozott. Arra számítottunk, ha majd átváltozom, -mint minden rendes újszülött vámpír- vérszomjas leszek, és nem lesz más gondolatom, csak a vér iránti olthatatlan szomjam. Ehhez képest, mikor "felébredtem" az átváltoztatással járó öntudatlanságból, amikor hozatni akartak nekem kaját Heidi-vel, rögtön közöltem, hogy nem kell, mert én vadászni akarok az erdőben, méghozzá állatokra. Nem vagyok hajlandó egy embernek sem a vérét ontani. Erre megfagyott a levegő, majd Aro "ébredt fel" először a csodálkozásból. Megkérdezte, hogy biztos vagyok-e a dolgomban, mire én egy magabiztos igen-nel feleltem. Először azt fittem, hogy majd nem fog nekik tetszeni, és megbüntetnek, de meglepően jól fogadták.


Azóta itt vagyok, és élem az életem, vegetáriánus vámpírként.


Viszont még mindig szomjas vagyok, így újra a levegőbe szimatoltam, és most egy hegyi oroszlán illatát éreztem a levegőben. Ez megint előhozta bennem a régi emlékeket. Edward mesélte egyszer, hogy neki a hegyi oroszlán a kedvence, és hogy a mondás, miszerint az vagy, amit megeszel, azt mondják neki, hogy igaz rá, mert tényleg úgy mozog, és vadászik, mint egy oroszlán. Régen ő volt az oroszlán, míg én a bárány. Ő az oroszlán. Éppen ezért, nem is vadászom oroszlánokra. De követtem az illatát. Amikor megláttam, úgy helyezkedtem, hogy a szél, pont ellenkező irányba fújja a szagomat, hogy az állat ne vegyen észre, leültem egy bokor mögé, úgy hogy ő ne lásson, de én lássam őt, és néztem. Nem csak Edward miatt, de az oroszlánok valahogy elvarázsoltak. Imádtam nézni őket akár órákon keresztül. Csak járkált ott a fák között, mintha várt volna valakire, vagy valamire. Nem is tévedtem sokat. Nem sokkal később előjött egy kis oroszlán, és odaszaladt -szerintem- az anyukájához. A nagy lefeküdt, míg a kisebb leült elé. És elkezdte mosdatni a picit az anyukája. Aztán játszottak egy darabig, majd csak akkor kaptam észbe, amikor elmentek.Eszembe jutott, hogy vadásznom kéne még egy kicsit, így folytattam a vadászatot.


Amikor végeztem, visszamentem Volterrába. Az új otthonomba. Átöltöztem, majd éppen hogy jöttem ki a gardróbomból, nyugtalan kopogást hallottam meg, majd mielőtt még bármit szólhattam volna, a kopogtató berontott a szobámba, és olyan gyorsan kezdett el magyarázni, hogy nagyon jól oda kellett figyelnem, ha érteni akartam valamit. De így is alig tudtam felfogni valamit.


-Jane, egy kicsit lassabban. -kértem, mire újra neki kezdett, most már kérésemhez híven, egy kicsit lassabban.


-Látogatóink jönnek. -csak ennyit mondott.


-Kik? -kérdeztem, bár még nem sok klánt ismerek, de hátha mond valamit a nevük.


-Még nem tudom. Csak ennyit hallottam. De Aro-ék hívatnak minket a trónterembe, szerintem most akarják elmondani. -mondta, majd megragadta a kezem, és már rohantunk is a trónterem felé. Amikor kinyitották előttünk az ajtót, bementünk, és láttuk, hogy már mindenki itt van, akinek kell.


-Nos, ha mindenki itt van, -kezdte Aro felállva a székéből - akkor el is mondanék nektek egy jó hírt. Holnap hajnalban látogatóink érkeznek. Mind ismeritek őket, kivéve Bella. Te még nem találkoztál velük. Holnap megismerkedhetsz majd velük. Nagyon kedves család. Ők is állatvéren élnek, mint te kedvesem. -amint ezt kimondta, nekem a Cullen család jutott eszembe. Régebben valami olyasmit említettek, hogy rajtuk kívül csak egy vegetáriánus klán van, a Denali klán. Amint ezt magamban átgondoltam, imádkozni kezdtem, hogy csak ne Cullenék legyenek.

-A Denali, vagy a Cullen klán? -kérdezett rá Demetri, amire már én is nagyon kíváncsi voltam.

-Cullenék. -amint ezt kimondta, és megdermedtem. Mi lesz, ha találkozni fogok velük? Vele!? Nem. Én nem találkozhatok velük. -Nem maradnak sokáig. 2-3 napig maradnak. -jelentette ki, nekem meg egy ötlet körvonalazódott ki a fejemben.

-Aro! Engedelmeddel és elutaznék pár napra. -mondtam, mire a legtöbben hatalmas szemekkel néztek rám.


-Miért akarsz elmenni gyermekem? Meg amúgy is. Még csak két hónapos vagy. Gyakorlatilag még újszülött. Nem engedhetlek téged emberek közé. Akaratlanul is megszegheted a törvényt, és felfedheted a kilétünket az emberek előtt.


-Igen, két hónapos vagyok, de szerintem nem történne baj. Még az átváltozásom napján sem kívántam az embervért. Most sem fogom. Majd többet járok el vadászni. Na meg azért szeretnék elmenni, mert már több, mint két hónapja itt vagyok. Egy kis környezetváltozásra vágyom. Nem maradnék sokáig, csak pár napot.


-Rendben van, kedvesem, de csak akkor, ha Felix, és Demetri veled mehet.


-Mester. Kérlek, engedd, hogy csak egyikőjük jöjjön. Nem szeretnék túl nagy felfordulást kelteni Volterrában azzal, hogy túl sok őrt elviszek.


-Jólvan. Félix! -mondta, mir Félix előrébb lépett, és büszkén mosolygott. Szuper. Mióta itt vagyok, mindig bepróbálkozik. Jóban vagyunk, meg minden, elviccelődünk egymással, de ő számomra csak egy jó barát. Róla Emmett jut eszembe. Emmett a nagy mackó, mindig viccelődő mókamester. Ő is nagyon hiányzik.


-Köszönöm, mester. Akkor én el is mennék pakolni.-mondtam, azzal miután Aro bólintott, hátat fordítottam, és a szobám felé vettem az irányt. Mielőtt bemehettem volna, hirtelen megölelt valaki. De olyan erősen, hogy nem kaptam levegőt.

-Meg fogsz fojtani.-próbáltam kicsikarni magamból ezt az egy mondatot, mire az ölelgetőm elengedett, és egy hatalmas vigyorral a szemembe nézett, ezzel felfedve kilétét. Félix.

-Bocsi Belluska. -vigyorgott még mindig.

-Már kértelek, hogy ne hívj így. Amúgy meg, mi ez a kicsattanó jó kedv?

- Most hallgathatod majd egy csomószor, hogy így hívlak, mert pár napot kettesben fogunk tölteni Belluska. Na de most mennem kell pakolni, a mi kis kirándulásunkra. -mondta, majd már el is tűnt, hogy -elmondása szerint- összepakoljon. Istenem, mennyit tud ez vigyorogni? Nem értem, hogy nem reped meg az arca.

Amikor beléptem a szobámba, előhúztam a bőröndömet, de mielőtt neki álltam volna összepakolni, leültem az ágyra.

Én most tényleg Edward elől menekülök? Nagyon úgy tűnik. Nem értem magam. Szeretem őt. Csak azért nem akarom őt látni, mert félek, hogy akkor nem bírnék magammal, és megpróbálnám visszaszerezni. De ha ő így boldog, akkor hagynom kell, hogy így legyen boldog. Ezért kell elmennem. De a tudat, hogy, láthatnám Edward-ot, ott motoszkált a fejemben. Bármennyire is szerettem volna látni őt, nem lehet. Nem. Az lesz a legjobb, ha elmegyek. Mondtam magamban. De mi van, ha ezzel csak nyugtatom magam? Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom. Elmegyek és kész. Jelentettem ki magamban, majd neki álltam bedobálni a cuccaimat a bőröndbe.


(Edward szemszög)

Gondolhattam volna, hogy nem sikerül. Egész Angliát végig kutattuk. Most Olaszországban vagyunk. Már csak Volterra maradt. Már elvesztettem minden reményemet. De mit is gondoltam? Hiszem Bella egy "mozgó célpont". Lehet, hogy ott volt Londonban, de azóta elment onnan, és pont elkerültük egymást. Már nem tudom mit tegyek. Kereshetem örökké, akkor sem fogom megtalálni. Bele kell törődnöm, hogy elhagyott. De azt írta a levelében, hogy szeret. De mondjuk azóta eltelt két hónap. Mi van, ha ez alatt az idő alatt beleszeretett valaki másba, és vele él. Hagynom kéne őt. Hagynom kéne, hogy normális életet éljen. Hogy feleségül menjen egy emberhez, hogy gyereket szüljön, aztán megöregedjen. Ezeket velem nem élhette volna meg.

De a legfrusztrálóbb, hogy mióta elment, Alice nem látja a jövőjét. Nem akarok a legrosszabbra gondolni. De megtörténhetett. Lehet, hogy már egy olyas valakit keresek, aki nem is él.

Most az egész család itt van, Olaszországban. Holnap ilyenkor, már a Volturinál leszünk. Nekem őszintén szólva, semmi kedvem ehhez a látogatáshoz. Még szerencse, hogy csak pár napra megyünk. Aro azt mondta Carlisle-nak a telefonban, hogy van egy új Volturi tag, akit be szeretne mutatni nekünk.

Én inkább mennék már haza.


*****

-Carlaisle! Barátom! -üdvözölte Aro Carlisle-t, majd sorban mindenkit. Tudom, azt ígértem, hogy bemutatom nektek nagy csalásunk új tagját, de sajnos jelenleg nem áll módomban, ugyan is Isabella elutazott pár napra, de ha legközelebb találkozunk, már ő is köreinkben lesz. -Isabella. Isabella. Isabella. Ez az egy név víz hangzott a fejemben. Mindenről Bella jut eszembe. A csodás szemei, selymes haja, csilingelő hangja. Nem, Edwar, nem szabad rá gondolnod. De iszonyúan hiányzik. -Demetri! Kérlek mutasd meg vendégeinknek a szobájukat. -kérte Aro, majd már csak azon kaptam magam, hogy az ideiglenes szobámban ülök az ágyon, és szokás szerint, nézek ki a fejemből. Hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem, szóltam Esme-nek, és elmentem vadászni. Egy-két pumával, és pár szarvassal később is még Bella járt a fejemben. kezdtem feladni, hogy valaha is sikerül innen kiverni őt.

Amikor már a kastélyon belül voltam, és a szobám felé igyekeztem, szembe találtam magam Heidi-vel. Megkért, hogy szóljak a családomnak, hogy náluk most van vacsora idő, úgy hogy -ismerve az ő étkezési szokásait - inkább ne lépjünk ki a szobáinkból. Így hát kérésének megfelelően, bementem Carlisle-ékhoz, Rose-ékhoz, és Alice-ékhez, de Alice-ék szobájában csak Jaspert találtam, aki tájékoztatott, hogy Alice Jane szobájában van. Nem lepődtem meg rajta. Mindig is jó barátnők voltak. Jane nagyon kedves. Érdekes módon, nem használja ki képessége adta lehetőségeket. Nagyon erős, és veszedelmes képessége van. A tekintetével kínozni tudja az embert, vagy adott esetben vámpírt.

Amint ezt végig gondoltam, már a szobája előtt találtam magam, majd bekopogtam, és egy "szabad" kiáltás után bementem. A lányok az ágyon ültek.

-Nem karok zavarni, csak azért jöttem, hogy szóljak Alice-nak, hogy most nem igazán kéne kimenni a szobákból, ugyan is itt most van vacsora idő. És tudod, hogy az itt milyen.

-Persze. akkor én inkább most átmegyek Jasperhez. Köszönöm, hogy szóltál Edward. Majd még beszélünk Jane. -mondta, azzal kilépett a szobából. Már én is indultam volna, amikor egy hang megállított.

-Edward, várj! -vissza fordultam. -Mi a baj? Ne merészeld azt mondani, hogy semmi, mert látom rajtad, hogy igen is nyomja valami a szívedet.

-Hosszú történet. - mondtam, majd lehajtottam a fejem.

-Nekem van időm bőven. Gyere ülj le. -húzott az ágyhoz, majd velem szemben leült. -Nos? -nézett rám kérdő tekintettel.

-Inkább lerövidíteném a dolgokat. Nem akarlak téged sem fárasztani az én bajaimmal. Mondjuk úgy, szerelmi bánat.

-Elmeséled? -kérdezte együtt érzőn.

-Ne haragudj Jane, de inkább nem. Tényleg nagyon kedves tőled, hogy meghallgatsz, de inkább nem beszélnék róla, ha lehet.

-Hát, jó. Te tudod. De ha mégis úgy döntesz, hogy elmondod, én állok rendelkezésedre. -mondta, majd megölelt.

-Köszönöm. -mondtam, majd mindketten felálltunk, de ekkor az ágy matraca alól, kiesett egy fénykép. Udvariasságom lévén, hamarabb lehajoltam érte, mint Jane. Amikor felegyenesedtem, megfordítottam a képet, hogy lássam, mi van rajta. De amikor megláttam, úgy éreztem régóta halott szívem újra megdobban. Ez lehetetlen. Úgy látszik Jane észre vette rajtam, hogy valami nem stimmel. Nem bírtam levenni a szememet a képről. Csak egy furcsa dolog volt rajta: vörös szemek.

-Edward! Edward, mi bajod? -rázogatta a vállam.

-Ő kicsoda? -kérdeztem, miközben felé mutattam a képet. A gondolat, hogy lehet, hogy megtaláltam szerelmemet, egyszerűen szöget ütött a fejemben, és ott villogott bennem. De nem akartam előre inni a medve bőrére.

-Az új Volturi tag. -mondta és fogalma sem volt, hogy mennyit jelent számomra a képen lévő személy.

-Bella. -sóhajtottam, miközben végigsimítottam a képen.

-Igen, de honnan tudod?

-Gyere velem. Mindent elmagyarázok. -mondtam, azzal -még mindig a képet szorongatva- magammal húztam az erdő felé.


*****


El kellett jönnünk a kastélyból. Nem lenne szerencsés, ha bárki hallaná a beszélgetésünket.

-Most már elmondod, hogy honnan tudod, ki ő? -kérdezte, miközben a kép felé mutatott.

-Ő Isabella Marie Swan. -mondtam és egy apró mosoly kúszott ajkaimra.

-Ezt én is tudom. De igen, ő Bella. De miért ilyen nagy cucc? És honnan ismered.

-Tudod. Amikor megkérdezted, hogy mi a bajom, csak annyit mondtam, szerelmi bánat. Most elmondom az egészet, ha megígéred, hogy kettőnk között marad. -bólintott, közben leültünk, egy fa alá. - Mint tudod, én és a családom, Forksban élünk. Pár hónapja jött egy új lány a városba. De nem akármilyen lány. Nem volt ember, hanem egy elf volt. Egymásba szerettünk, egy pár voltunk. Aztán jött egy különleges képességgel rendelkező vámpír, akinek az olt a képessége, hogy annak láttassa magát, aminek, vagy akinek csak akarja. Nos, én Bellát láttam. És hát, így ahogy vesszük, megcsaltam őt. Ezt ő akkor észrevette, és elment. Megölték, majd elf lévén, emberré változott. Meghalt az anyja, és az apja is, de ők véglegesen. Aztán Bella elment. Csak egy búcsúlevelet  hagyott maga után. Kiderítettem, hogy abban az időben, amikor Bella elment, hová mentek repülők Port Angelesből. Tokyo, London, és Firenze. Már egész Angliát végig kutattuk, aztán jött Olaszország. Már itt is mindenhol kerestük, már csak Volterra maradt. Így az egész család úgy döntött, hogy meglátogatunk benneteket. Azon voltam, hogy fel kellene adnom az egészet. Már teljesen magam alatt voltam, mint azt te is észrevetted, aztán megláttam ezt a képet róla. -meséltem neki, miközben végig a fotót néztem. Csak egyszer-egyszer pillantottam fel Jane-re.

-Tudod, ő is nagyon maga alatt van, mióta csak találkoztunk. Én kérdeztem, de nem mondta  el, mi bántja. Sosem említette, hogy ismeri a Cullen családot. De tegnap, mikor Aro bejelentette, hogy jöttök, Bella azonnal el akart menni. És el is ment. De három nap múlva jön haza. Segítek neked visszaszerezni őt.

-Ez nagyon kedves tőled, de nem biztos, hogy velem akar lenni.

-Ugye most csak viccelsz? Most már tudom, miért ilyen szomorú mindig. De három nap múlva már nem lesz az. ahogy te sem. Jaj, de várom már. -mondta és összecsapta tenyerét. Látszott rajta, hogy örülne neki, ha mi újra együtt lennénk.

-Tudod, mit? Este felhívjuk Bellát, és azt mondom neki, hogy valami halaszthatatlan dolog miatt, már ma este el kellett mennetek. Hátha ő is hamarabb hazajön. De igazából tovább maradtok.

-Köszönöm Jane. -mondtam, közben pedig megöleltem.

-Jólvan Rómeó, remélem sikerül, de neked is segíteni kell. Ha már itt lesz, onnantól már minden csak rajtad múlik. -nevetett, majd elengedtük egymást, és visszamentünk. Majd ki csattanok az örömtől. Ma este hallhatom Bella hangját, és ha minden jól megy, már nemsokára láthatom is.


képek a fejezethez:

Az oroszlánok, akiket Bella nézett
A kép, amit Edward talált Belláról














 

2012. március 13., kedd

Ezt látni kell! XD

Sziasztok!

Nem, ez sajnos még mindig nem friss, hanem egy érdekes VIDEO!

Érdemes megnézni.

Waltex

u.i.: a video +18  = )

2012. március 12., hétfő

2012. március 11., vasárnap

Új!

Sziasztok!

A régi blogomat töröltem, mert az nem vezetett sehova, és az a pár órás közvélemény kutatás is azt eredményezte, ahogy végül is döntöttem. Szóval csináltam egy teljesen újat, ami szintén Robsten-es.
A rövid kis ismertető vagy ma este, vagy holnap fog felkerülni...
Addig nincs ott semmi érdekes, de ha van kedvetek, akkor nézzetek el oda:

Hidden Emotions

puszi: Waltex

2012. március 10., szombat

Sziasztok!

Sziasztok!

Hihetetlen. megint kaptam egy díjat. Komolyan meg sem érdemlem.
A díjat nagyon szépen köszönöm LilyVolturi -nak! Hatalmas puszi neked! ♥



Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Küldd tovább azoknak a blogíróknak, akik szerinted megérdemlik!
4. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Rengeteg nagyon tehetséges blogíró van, úgy hogy én most nem választanék közölük. Mindenki, aki úgy érzi megérdemli, az vigye bátran :)

Még egyszer nagyon szépen köszönöm!



Ami a frisset illeti: nem tudom, mikor lesz kész, így inkább nem ígérek semmit, de igyekszem vele, hogy jövőhéten valamikor fel tudjam tenni.

puszi:Waltex

2012. február 25., szombat

Sun Light 15. fejezet

Sziasztok, meghoztam a friss fejezetet.
Mivel mindegyik fejezet írásánál ZENÉT hallgatok, úgy gondoltam linkelem nektek hátha tetszik :)




 15.fejezet : Keresés



A kocsiban beszélgettünk Jane-val, majd amikor a kastélyoz értünk, és leparkoltam, kiszálltunk a kocsiból. Jane oda sietett hozzám, majd megszólalt.

-Isten hozott Volterrában!





Húha. Elég fura. Jó mondjuk, a Volturi-t tudtam, hogy itt él, de most, hogy Jane-t is itt látom, hogy neki ez a természetes, elég szokatlan. Egy hatalmas vas ajtón mentünk be a kastélyba. Hatalmas és tágas volt.

-Először elkísérlek a szobádba, addig én beszélek Aro-val, jó? Aztán te is találkozol a mesterekkel. -csak bólintottam. Jane egy ajtóhoz kísért, majd betessékelt rajta, és rám parancsolt, hogy pakoljak ki, amíg ő beszél a mesterekkel, majd jön értem, hogy én is tudjak velük találkozni.
Amikor beléptem a szobába és körül néztem, kicsit elfogott a honvágy. Vagy talán nem is a honvágy volt? Szerintem csak a Cullen család, és legfőképpen Edward hiánya hasított belém. Nagyon szép volt, de üres. Nélküle üres. Az egész szobából nem fogtam fel sokat, mert körül se néztem. Amint megláttam, két ajtót, amelyek a szobából nyíltak, máris oda mentem. Az egyik fürdőszoba volt, a másik meg egy hatalmas gardrób. Erről is Alice jutott eszembe. Ilyen nincs. El kell felejtenem őket. De nem akarom. Gyorsan kipakoltam azt az egy bőröndnyi ruhát, amit hoztam, majd a fürdőbe mentem. Amikor belenéztem a tükörbe, egy meggyötört Bella nézett vissza rám. Pár napja még csillogó szemekkel, és boldogan mosolyogva nézett vissza rám a tükörképem. De most...  A szemem alatt sötét, a szemem elvesztette ragyogását, az egész lényem élettelenné vált. Nélküle nem is élek igazán. Megmostam az arcom, hogy felfrissítsem magam, majd bekapcsoltam a zenét, fülhallgatót a fülembe tettem, elfeküdtem az ágyon, és behunytam a szemem, hogy egy kicsit ki tudjak kapcsolni, amíg Jane vissza nem jön.


(Jane szemszög)

Nagyon izgatott voltam. Annyira hiányzott Bella, hogy az hihetetlen. Amikor bemehettem a trónterembe, a mesterek elé, és megemlítettem nekik, hogy egy ember van a kastélyban, rögtön felcsillant a szemük, az ínycsiklandozó vér gondolatától. Ettől elfogott a méreg. Bella nekem olyan, mintha a húgom lenne. Képes lennék szembe szállni még a mesterekkel is, hogy megvédjem.

-Aro. Biztos emlékszel, amikor pár éve elengedtél Phoenixbe. Alec-kel. Ugye csak este mehettem ki a házból, a napfény miatt, de megérte. Akkor nem meséltem neked, mert féltem mit gondolnál, de ez a félelmem most már érvényét vesztette. Nos. Ott megismerkedtünk egy lánnyal. Nagyon kedves volt, és ami a legmeglepőbb volt, az az volt, hogy mindent tudott rólunk. Kiderült, hogy ő sem ember. Egy elf.

-De Jane. Nem értem miért nem merted nekünk elmondani. Na igen neked még erről nem meséltünk. A lényeg annyi, hogy régebben békét kötöttünk az elfekkel. Így mindenki jobban járt. Na de bocsáss meg lányom. Folytasd.

-Szóval. Nagyon jó barátnők lettünk. Szinte a legjobbak. Amikor el kellett jönnünk, azt hittük, többet nem látjuk egymást. De ma délelőtt, amikor elmentünk Eleazar-ért, amikor vadászott, Bellával találtuk. Megismerkedtek. Aztán amikor megláttuk egymást idejöttünk. És csak azt akartam kérni, hogy engedd meg, hogy ide költözzön. Nem fogja elmondani senkinek a titkot. Bízom benne, ahogy eddig is bíztam.

-És biztos vagy benne, hogy jó lenne, ha itt élne? Hiszen ő egy ember Jane. Bárki bármikor rávetheti magát.

-Szerintem beszélned kellene vele.

-Jólvan. Hozd ide. -mondta, és én már mentem is Bdlláért. Aro nem mondott konkrét NEM-et, szóval most reménykedek. Amikor az ajtójához értem, kopogás nélkül rontottam be. Az ágyon feküdt, és zenét hallgatott. Ezt régen is csinálta. Azt mondta, ezzel ki akarja zárni a külvilágot, és egy szebb világot akar álmodni a zenének, és lelki nyugalomnak köszönhetően. Hát nem tudom. Kitéptem a füléből a fülhallgatót, mire ijedten felült.

-Jane! A szívbajt hoztad rám!

-Ne haragudj, de nagyon izgatott vagyok. Gyere. Aro beszélni akar veled. -mondtam, majd már a karjánál fogva rángattam magam után a trónterem felé.


(Edward szemszög)


Csak rohantam, és rohantam. Gondoltam majd a rohanásnak köszönhető adrenalin kiűzi a gondolatokat a fejemből. De nem így történt. Így megálltam, és ismét leültem. Egy idő után léptek zaját hallottam, és a tulajdonosul illatát éreztem. Emmett éa Jasper.

-Edwar órad. Kérlek gyere vissza. Esme már nagyon aggódik. -mondta Emmett. -szokatlan volt tőle ez a szomorú hang, és ez az együttérzés.

-Tudom. -csak ennyit mondtam, majd felálltam, és emberi tempóban elindultam haza felé. Egyedül voltam. Jó velem volt Jasper is, meg Emmett is, de Nélküle egyedül voltam. Az egész utat emberi tempóban tettük meg, de a többiek nem panaszkodtak. Tudták, hogy teljesen magam alatt vagyok. Amikor haza értünk, Esme azonnal a nyakamba vetette magát.

-Soha többet ne csinálj ilyet. Nagyon aggódtam Edward. -mondta, miközben mélyen a szemembe nézett.

-Sajnálom anya. -mosolyodtam el, de ez inkább az a szomorú mosoly volt, majd felmentem a szobámba.

Lefeküdtem az ágyra, és gondolkodtam. Hogyan találhatnám meg? Aztán eszembe jutott valami.

-Alice! -kiabáltam, miközben már rohantam lefelé a lépcsőn. -Bella azt írta a levélben, hogy nagyon gyorsnak kellett lennie, hogy ne vegyük észre, amint éppen megszökik ugye? -kérdtem. Ez volt az utolsó esélyem, hogy megtaláljam.

-Igen, és igaza volt. Gyorsnak kellett lennie. És sajnos az is volt.

-Körülbelül mikor írhatta a levelet?

- Olyan 10 óra körül lehetett, amikor Carlisle haza ért tőle. Miért? -gyorsan végeztem egy kis fejszámolást. Carlisle tempójával Bella olyan fél órányira lakik tőlünk. Tehát fél 10-kor még otthon volt. Alice kb. háromnegyed 11-re odaért. És Bella azt írta, hogy nagyon messze akar menni. Tehát feltételezem elhagyta az országot, amihez repülő kell. Szóval meg kell tudnom, hogy aznap fél 10 és háromnegyed 11-között milyen repülőgépek szálltak fel. -Edward! Miért kérdezed? -kérdezte Alice türelmetlenül, neki is elmondtam, hogy gondolatban mire jutottam. -Hát, nem is tudom. Nagyon sok helyre mehetett. És ha csak két repülő indult is akkor, az akkor is két teljes ország. Két egész országot, hogyan akarsz átkutatni?

-Nem tudom Alice, de megoldom. Sikerülni fog érzem. -mondtam, majd rohantam a laptophoz, hogy értesüljek azokról a repülőkről.


(Alice szemszög)

Edward túlságosan belelovalta magát ebbe a dologba. Nem adok rá sok esélyt, hogy így megtaláljuk, de Edward-ot sem akarom még jobban elszomorítani, azzal, hogy megmondom neki a véleményemet. Olyan aranyos volt, most, hogy reménykedik, mint egy kisgyerek. Nem akarom elrontani. De ha mégsem jön össze, még jobban összefog törni. Nem tudom mit tegyek. Edward a szívével gondolkodik, ami amúgy jó dolog, de én most az eszemmel gondolkodtam, és reálisabb dolgokra jutottam. Szerintem most neki is az eszével kéne gondolkodnia. Carlisle-nak is tudnia kell Edward ötletéről. Jutott eszembe, így máris Carlisle dolgozószobája felé vettem az irányt, majd amikor elé értem bekopogtam, miután engedélyt kaptam, beléptem.

-Carlisle! Edward egy szerintem képtelen ötletet készül megvalósítani.

-Mi lenne az?

-Eszébe jutott, hogy úgy fogja megkeresni, hogy megnézi milyen repülőgépek indultak akkor, amikor ma nem voltunk Bellával, és valahogy úgy akarja megkeresni, de nem tudom jó ötlet-e ez. Nagyon reménykedik.

-Szerintem hagyjuk őt. Tegye úgy, ahogy jónak látja. Most bármi, ami egy pici reményt is jelent neki, az jó. Nem számít, hogy mennyire van értelme a dolognak. -igaza van. Ha Edward ezt akarja, akkor segíteni fogok neki. Bólintottam, majd elindultam kifelé, de Carlisle utánam szólt. -Alice! Star nincs túl jól. Szegény napokig nem kapott enni. Pár napig kezelni fogom. Addig úgy kell etetni. De majd etetem én. Te most inkább Edward-ra figyelj.

-Köszönöm apu. -mondtam, majd kiléptem a szobából, és egyenesen Edward-hoz futottam.

(Edward szemszög)

Leültem a gép elé. Egy örökké valóságnak tűnt mire bekapcsolt, pedig nem volt több 1-2 percnél. De most minden egyes perc amit Bella nélkül töltök, időpocsékolásnak tűnik. Miközben keresgéltem, Star az ölembe mászott. Megsimogattam a fejét, majd beszélni kezdtem hozzá. Közben vártam, hogy betöltődjön a keresett oldal.

-Neked is nagyon hiányzik a gazdid igaz? -közben teljesen hülyének érzetem magam, hogy egy kutyával beszélek, de nem érdekelt. Amíg én Star-ral voltam elfoglalva, betöltődött az oldal. És meg is találtam, amit kerestem. Egyszer csak Alice jelent meg mellettem.

-Mit tudok segíteni?

-Semmit. Már megtaláltam, amit kerestem. -mondtam, miközben lefirkantottam egy lapra a városok nevét, ahova az aktuális repülők mentek. Firenze, London, Tokyo. Majd megmutattam Alice-nak a lapot.

-Szerinted hol lenne érdemes kezdeni?

-Tokyo-ba biztos nem ment. Kezdjük Angliában. -mondtam, majd azt is megnéztem, hogy mikor indul az első gép Angliába. 1 óra múlva. Nagyszerű. De sietnem kell. Felrohantam a szobámba, hogy összepakoljak néhány holmit, majd lementem a nappaliba, hogy elköszönjek a többiektől. Mindenki ott volt, kivéve Alice.

-Mindenkit egyesével megöleltem, majd mikor kérdeztem volna, hogy Alice hol van, ő is megjelent, hatalmas bőröndökkel a kezében. Kérdőn néztem rá, mire választ kaptam ki nem mondott kérdésemre.

-Nem engedlek el egyedül öcskös. Megyek veled. A legjobb barátnőmről van szó. -mondta, mire elmosolyodtam, és megöleltem.

-Várjatok 5 percet. -mondta Jasper, majd a lépcsőn rohant felfelé. Türelmetlen voltam. Nagyon. Már úton kellene lennünk. Aztán ő is megjelent egy bőrönddel.

-Mit gondoltok? Ha Alice megy, akkor én is. -mondta, majd mindenkitől elköszöntek, ők is. -Emmet csak azért jött velünk, hogy majd haza hozza a kocsit.- Majd beültünk a VOLVO-ba. Én vezettem, a többiek hátul ültek. Mint egy őrült, úgy vezettem, hogy minél hamarabb a reptéren legyünk. Amikor oda értünk, kipattantam a kocsiból, majd rohantam megvenni a jegyeket, majd becsekkoltam, és már a gépen is voltunk. Istenem. Ha bele gondolok, hogy talán már csak pár óra, és találkozok Bellával...

(Bella szemszög)

Be kell vallanom, kicsit féltem. Amikor a trónterem ajtajához értünk, kinyitották előttünk az ajtót, majd beléptünk. Egy hatalmas teremben találtam magam, a közepén három vámpír ült. Felismertem őket. Apám mesélt róluk régen. Igaz nem sokat. Csak annyit, hogy hogyan néznek ki, hogy felismerjem őket. De azon kívül, hogy ki kicsoda, nem tudtam róluk semmit. Bal oldalt Marcus ült, kifejezéstelen arccal, középen Aro, bátorítóan mosolyogva, és Caius bal oldalt, eléggé ellenségesen méregetett. Miután végeztem a teremben lévő vámpírok analizálásával, Aro felállt a székéből, és felénk vette az irányt.

-Isabella. Ugye? -kérdezte még mindig mosolyogva. Első ránézésre barátságosnak tűnt, de megtanultam, hogy bár sokat számít az első benyomás, nem szabad attól függően megítélni valakit.

-Igen. -válaszoltam szűkszavúan, de tisztelet tudóan.

-A nevem Aro Volturi. Ők pedig Marcus, és Caius Volturi. -mutatta be magukat feleslegesen. -Megengeded? -kérdezte, miközben a kezemért nyúlt. Nem értettem miért akarta, de bólintottam. Megfogta a kezem, lecsukta a szemét, én pedig vártam. Majd kinyitotta vér vörös szemét, és zavarodott tekintetét emelte rám.

-Érdekes. Nem látok semmit. -erre nem tudtam mit mondani, mert nem tudtam mit kellett volna látnia. De tudatlanságom nem sokáig tartott, mert tájékoztatott az előbb történtekről. -Biztosan tudod, hogy vannak olyan vámpírok, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek. Én egy érintéssel minden gondolatodat látom, ami megfordult a fejedben. -szóval gondolatolvasó. Ha nem is úgy, mint Edward, de gondolat olvasó. Már megint Edward. Mikor fogom végre elfelejteni? Nem tudom el akarom-e egyáltalán felejteni. Inkább csak nem akarom szeretni. Mindig emlékezni akarok rá. Az együtt töltött csodás pillanatokra. De szeretni már nem akarom. De nem tudok ellene mit tenni.

-Igen tudom. Nem hatnak rám más vámpírok képességei. Vagyis amíg elf voltam találkoztam pár vámpírral, és nem mindenkinek a képessége hatott rám. -azt hittem meg fog lepődni azon, hogy elf voltam, de nem így történt.

-Voltak olyan vámpírok akiknek a képessége hatott rád?

-Igen. Azok inkább fizikai képességek voltak. Amik nem voltak rám hatással, azok meg inkább mentálisak. Pont mint a gondolat olvasás.

-Értem. Jane mesélt egy keveset rólad. Megtennéd, hogy te mesélsz még Kedvesem?

-1993-ban születtem. Amikor még kicsi voltam a szüleim elváltak. Normális életem volt. Jártam iskolába, mint az emberek. Aztán nem rég az apámhoz költöztem. De egy nap megölték őt. Elmentem otthonról, engem is megöltek. -meglepett, hogy milyen könnyen beszélek a saját halálomról- majd felkeltem, emberként. Akkor eszembe jutott, hogy hátha apám is emberré változott, de nem. Valaki megölte, majd megvárta míg átváltozik, majd ismét megölte. Később kaptam a hírt, hogy anyám is meghalt. -mondtam színtelen hangon. Nagyon hiányoznak, és nagyon szerettem őket, de elhatároztam, hogy immúnis leszek minden fajta érzelemre.

-Sajnálom gyermekem. Lehet, hogy még korai erről döntened, de tudod, sok mindent látok benned. És a mondandód alapján, nincs hova menned. Nem csatlakoznál hozzánk? -kérdezte. Ez meglepett. -Eleazar azt mondta nagyon értékes vagy. Elmondta mi lesz a képességed, ha vámpírrá válsz. Fel ajánlanék neked egy lehetőséget. Vámpírrá változtatunk, és itt élhetnél, de Volturinak leszel.

2012. február 20., hétfő

Díj :D

Sziasztok!

Elképesztő, hogy mostanában mennyi díjat kapok... pedig meg sem érdemlem...

A díjat nagyon szépen köszönöm LilyVolturi -nak!  ♥

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3. Írj le 6 dolgot magadról!
4. Küldd tovább 5 blogírónak linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Hát, magamról már nem is tudom mit írhatnék, szinte már mindent le írtam, de csak sikerül valamit... :) :

1. Szeretnék kijutni Londonba
2. Éjszaka, ha egy ici-pici fény is bejut a szobámba, én már nem tudok elaludni
3. Hosszú, barna hajam van
4. A szemem zöld (és nagyon szeretem) :D
5. Imádom a sötét, 'ijesztő' dolgokat
6. Ha egy tű bármilyen formában belém kerül (injekció, oltás, vérvétel...stb) nevetni kezdek...(elég fura)

akiknek küldöm:

Florance-nak     http://demonlustflorence.blogspot.com/










2012. február 19., vasárnap

Új blog

Sziasztok!
Itt egy új blog: örülnék ha benéznétek:  http://blairelight-waltex-neversaynever.blogspot.com/

Friss valamikor jövőhéten várható, sietek vele :)

2012. február 16., csütörtök

Díj :)

A díjat nagyon szépen köszönöm LilyVolturi-nak :)

Szabályok:

Értesítsd azt a bloggert aki adja, hogy megkaptad! 
Tedd ki a blogodra!
Írd ki a szabályokat, hogy mindenki tudja!
Add tovább négy - azaz 4 - írónak!
Értesítsd a díjazottakat!

akiknek küldöm:


 
 
 

2012. február 12., vasárnap

Sun Light 14. fejezet

Ez az a ZENE, amit Bella a fejezetben fog hallgatni. (én is ezt hallgattam a fél fejezet írása közben)

Remélem tetszeni fog... :)





14. fejezet :Kész. Vége. Nem bírom tovább!


-Jaj, de fogsz hiányozni te kis gombócka. -öleltem magamhoz, majd kiléptem az ajtón, és futásnak eredtem.

Futottam, ameddig csak bírtam, majd egyszer csak szembe jött velem Jessica. Na már csak ez hiányzott. Most mindenkinek el fogja mondani, hogy látott... Majd megállat mellettem a kocsi, az ablak lehúzódott, és Jessica hajolt ki rajta.

-Jesszusom, Bella! Mit csinálsz te? -kérdezte szinte már felháborodva, és nekem ekkor jutott eszembe valami.

-Meg kell ígérned, hogy nem szólsz senkinek egy szót sem arról, amit most hallani fogsz.

-Jól van megígérem.

-Elvinnél a reptérre? -amikor ebbe beleegyezett, gyorsan a csomagtartóba dobtam a cuccom, majd beültem, és elkezdtem mesélni...persze csak annyit, amennyit lehetett.

-A lényeg annyi, hogy a szüleim meghaltak, Edward megcsalt, nekem meg szükségem van most a távolságra. El akarok menni innen messze. Ezért elrepülök valahová. De nem szabad elmondanod senkinek. Még annyit sem, hogy ma láttál. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Jess ez nagyon fontos. Nem tudhatja meg senki. Cullen-ék sem. Bármi történik, te meg sem szólalsz, ha rólam van szó. Te nem tudsz semmit. Csak annyit, amennyit bárki más.

-Biztos, hogy ezt akarod?

-Teljesen biztos.

-Akkor megígérem.

-Köszönöm. -idő közben meg is érkeztünk. -Hát, viszlát Jess.

-Várj Bella! Mégis hová mész?

-Még nem tudom. -mondtam, majd láttam, ahogy Jessica elhajt, majd indultam  hogy megnézzem az induló járatok tábláját. Elhatároztam, hogy azzal megyek, ami a leghamarabb indul. Ez volt Olaszország.



(Alice szemszög)

Siettem Bellához, ahogy csak tudtam. Neki most szüksége van a barátnőjére, aki támaszt nyújt neki. Amikor oda értem, rögtön kipattantam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Gyanús volt a csend. Nem jött bentről semmiféle zaj, csak horkolás. Bella így horkolna? Nem hiszem. Amikor benyitottam Bellát nem láttam sehol. Kezdtem ideges lenni.

-Bella! Bella, hol vagy? -kiabáltam,de feleslegesen, mert az illatát sem éreztem olyan intenzíven, mintha a házban tartózkodna. Ilyen nincs. Hová tűnhetett? Ez a horkolás meg kiborító. Megkerestem az idegesítő hang forrását, és rátaláltam egy kutyusra. Ja igen. Star. Bella mesélt róla. De hol van Bella? Épp indultam volna ki, amikor észre vettem az ajtóra ragasztva egy kis cédulát, ami nekem volt címezve. Levettem, szétnyitottam a kettőbe hajtott papírlapot, majd elkezdtem olvasni.

"Kedves Alice!
Sajnálom, de el kellett mennem. Nem tudtam volna Forksban maradni. Ideköt minden emlék. Amikor ezt a levelet írom, még itt vagyok, de máris hiányoztok. Nem tudom visszajövök-e. És ha visszajövök, ti még itt lesztek-e. De nem is tudom mi lenne jobb. Ezt a levelet búcsúzóul írtam. És szeretnék egy szívességet kérni. Megtennéd, hogy vigyázol Star-ra helyettem? Ahogy ezt írom, elképzelem Emmett-et, ahogy Star-ral játszik, Rose-t, ahogy fintorogva nézi, Esme-t, ahogy anyai szigorral leszidja Emmett-et, mert bent játszottak. Jaspert, ahogy kineveti Emmettet a szidásnál, Téged, ahogy Vásárlással bünteted a fiúkat, Carlisle-t, ahogy vizsgálja Start, miután szokásosan nekiment valaminek. És Edward-ot, ahogy kifejezéstelen arccal nézi az egészet, és teljesen magába fordul. Mert biztosan lelkiismeret furdalása lesz amiatt, mert azt hiszi ő üldözött el Forks-ból. Hiszen ismerjük Edward-ot: mindig, mindenért magát okolja. De majd felvidítja a barátnője, és elfelejt engem. Én sose foglak titeket elfelejteni. Mindig szeretni foglak titeket. Gondolom, most mindenki azt hiszi, hogy gyűlölöm Edward-ot. Ez nem teljesen igaz. Inkább magamat gyűlölöm, amiért nem vagyok képes őt gyűlölni. Amiért még mindig szeretem. Nagyon szeretem. Még nem tudom hová megyek, de messzire. Azt mondják, a távolság, csak úgy, mint az idő, gyógyít. Szerintem ez nem igaz. Sem idő, sem távolság nem lesz képes azt a sebet begyógyítani, amit az Ő hiánya fog okozni. De el kell mennem innen, mert úgy talán elviselhetőbb lesz. Köszönök mindent. Az egész családnak. És örülök, hogy Edward megtalálta a boldogságot valaki mellett. Tudat alatt, mindig is tudtam, hogy nem én vagyok számára az igazi. De most fáj, hogy igazam volt. De sietnem kell, így még gyorsan azt kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok, és felejtsetek el engem. Minden jót.

Szeretlek titeket:   
                            Bella"



Mii? Nem, nem, nem, és nem. Nem mehetett el. Nem hagyhatott itt minket. És hogy Edward megtalálta a boldogságot? Bella teljesen el van tévedve. Edward még soha nem volt ennyire maga alatt. Hát még milyen lesz, ha megtudja, hogy Bella elment. Hogy mondjam el neki? És egyáltalán Bella, hogy tehette ezt velünk? Jaj, már most hiányzik. Fogtam Star-t, és beültem vele a kocsiba, és már hajtottam is hazafelé, hogy közöljem a többiekkel a rossz hírt.


(Bella szemszög)

Nem is figyeltem, már azt vettem észre, hogy a gépen ülök. Elővettem kedvenc könyvem, és a fülhallgatóm, és elkezdtem olvasni. De nem tudtam odafigyelni. Végig Cullenék jártak a fejemben. Úgyhogy inkább letettem a könyvem, és lágyabb dalokra kapcsoltam, majd néztem ki az ablakon. Gondoltam a lassú zongora darabok, majd lenyugtatják háborgó lelkem, de nem így történt. Ahogy csak bámultam kifelé, és hallgattam a szomorú dalokat, kigördült az első könnycsepp. Letöröltem, de hiába, mert helyét újabbak vették át, majd lassan elaludtam.


(Edward szemszög)

Már messziről hallottam Alice autójának közeledését. De a gondolatait eltakarja előlem. Gondolatban a Francia himnuszt fordítja portugálra, olaszra, majd vissza franciára. Mit titkol előlem? És miért jön vissza? Neki Bellával kellene lennie. Én azért nem mentem vele, hogy egy kis időt hagyjak Bellának. Hátha jót tesz. Leszáguldottam családomhoz, akik a nappaliban beszélgettek, majd 1 perc múlva Alice száguldott be könnyek nélkül zokogva.

-Alice, mi történt? Hol van Bella? -én voltam az első, aki oda sietett hozzá.

-Elment.-már megint. Amikor legutóbb ezt hallottam, utána csak annyit hallottam róla, hogy megölték. Akkor szerencséje volt, de most nem lesz.

-Hová ment?

-Nem tudom. De hagyott egy levelet. -mondta, majd átadta nekem. Én azonnal olvasni kezdtem. Amikor elolvastam, azt sem tudtam, mit csináljak. Még mindig szeret. Istenem, még mindig szeret. De elment, és ki tudja mikor jön vissza. És még az igazságot sem tudja. Lehet, hogy ha tudta volna, nem ment volna el?

-Edward, mit ír? -kérdezte Esme. Én csak odaadtam neki a levelet, majd az erdőbe vetettem magam. Egyedül akartam lenni. Elmentem a Bellával közös rétünkre, és ott leültem egy fa tövébe, majd kezeimbe temettem az arcom. Az én hibám, hogy elment. És még hogy felejtsem el...soha sem tudnám elfelejteni. Legyünk boldogok?


-Még is, hogy lehetnék nélküled boldog? -suttogtam magam elé megtörten. Kitudja láthatom-e még valaha. Ötletem sincs, hová mehetett volna. Megkeresni nem tudom. Ahhoz túl nagy a Világ.
Fogalmam sincs, mitévő lehetnék. Ez a legrosszabb...a tehetetlenség. És most itt üljek ölbe tett kézzel, és várjam a csodát, vagy járjam a világot, abban reménykedve, hogy egyszer csak szembe sodorja őt velem a sors. És ki fogja megvédeni a mindennapoktól? Ő úgy vonzza a balszerencsét, mint a mágnes... Azzal nyugtatom magam, hogy megvolt nélkülem 17 évig. Addig nem volt vele senki aki megvédte volna, és boldogult egyedül is, hát akkor most is mennie kell. Félek. Nagyon félek. Nem tudom, mit csinálnék, ha baja esne. Jut eszembe: Nem is tudnék róla! Mostantól semmit sem fogok tudni róla. Semmit. Találgathatok, hogy most boldog-e, vagy hogy egyáltalán él-e még.
Erre a gondolatra, teljesen ideg beteg lettem. Elkezdtem futni. Jó pár fa bánta. Iszonyú érzés, hogy semmit sem tudok tenni. De azt írta, szeret. Akkor miért ment el? Jó, mondjuk így belegondolva az ő helyzetébe, lehet, hogy én is ezt tettem volna. A szerelmem megcsal, a szüleim meghalnak...szegény most teljesen maga alatt lehet. Most az kéne, hogy támogassa valaki. Hogy legyen valaki mellette. Mellette lenne a helyem, de, hogy, ha azt sem tudom, hogy hol van?
Csak futottam, nem figyeltem merre, teljesen rákapcsoltam, így már teljes gőzzel futottam. Nem érdekelt senki, és semmi, most csak azt a szelet akartam érezni, amit a futással érzek. Hátha lenyugszom egy kicsit.


(Bella szemszög)

Ott álltam a szakadék szélén, és ugrásra készültem. Elhatároztam magam. Elrugaszkodtam, és zuhantam. Mámorító volt. Csodás érzés, majd éppen elértem volna a jéghideg vizet, ami ott lent várt rám, amikor felriadtam.
Hangosan ziháltam. Csak egy álom volt. Álmodtam az egészet. Pedig olyan valóságosnak tűnt. És csábított.
Csábított a gondolat. Az álmomban, amikor leugrottam arról a szikláról, teljes mámorban úsztam. Azt akartam, hogy igaz legyen.


-Hölgyem, kérem kapcsolja be az övét, hamarosan leszállunk. -jött oda egy stewardess. Szót fogadtam neki. A gép, hamarosan tényleg leszállt Firenzében. Szóval itt kezdek új életet? Megkerestem a cuccaimat, majd egy taxit fogtam. Még szerencse, hogy tudok olaszul. Anyunak régen nagyon megtetszett az olasz nyelv, és kitalálta, hogy tanuljuk együtt. Nem is ment olyan rosszul. Jaj, de hiányzik. Megkértem, a taxist, hogy vigyen el, a legközelebbi autó kereskedésbe. Amikor megálltunk, a kezébe nyomtam a kért pénzt, majd egyenesen az üzletbe vetettem magam. Jó darabig nézegettem az autókat, majd végül egy audi r8-ason. Szinte azonnal megtetszett. Szeretem a gyorsaságot, de még nem volt az a tényleg nagyon gyors autóm. Ezen látszott, hogy bírja a sebességet. Na igen, sebesség. Erről is rögtön Edward jutott eszembe. Ahogy száguldozik az erdőben a fák között, mintha csak repülne. Elég legyen Bella! Felejtsd el. Szóltam magamra gondolatban. Megvettem az új kocsimat, és már száguldottam is vele az utakon.

Már jó pár órája vezethettem, amikor megláttam egy táblát, amire a Parco del Colfiorito felirat volt pingálva. Tehát nem messze van ez a hatalmas tó. A tavakat mindig is szerettem. Békések. Olyan nyugtató hatásuk van. Most is oda mentem, majd leparkoltam egy szakadéknál. Kiszálltam a kocsiból, és a szakadék szélénél megálltam. Amikor körül néztem, láttam, hogy a tó túloldalán a partot erdő borítja. Az erdő sötét volt, és vész josló, mégsem féltem, vagy merült fel bennem, hogy mennem kéne, mint a normális embereknél. Amikor kigyönyörködtem magam az erdő félelmetes szépségében, lenéztem. Úgy néztem a sok méterrel alattam háborgó vízre, mint akit megbabonáztak. Olyan jó érzés lenne leugrani, mint álmomban? Merengtem el, ám  amikor rávettem magam, hogy ugorjak, egy ismeretlen hang állított meg.

-Állj! Ne tedd!-felé fordultam, és egy teljesen ismeretlen alak állt előttem. Nem tudom, egyáltalán miért érdekli őt, hogy ugrok-e, vagy sem? Nem is ismer. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy egy vámpírral állok szemben. De nincs félni valóm. A szeme arany-barna. Pont mint az Övé. -Gyere velem. -mondta, én meg teljesen össze zavarodtam. Mit akarhat Tőlem egy ismeretlen vámpír. Két részre oszlottam. Az egyik felem kíváncsi volt, hogy mit akarhat a vámpír, a másik felem, meg üvöltött velem, hogy ne érdekeljen, ugorjak. A kíváncsiságom győzött. Ugrani máskor is lehet. Még utoljára visszanéztem a sötéten háborgó vízre, melynek habjai arra vártak, hogy testemet maguk alá temessék, hogy aztán vígan játszadozzanak vele, majd tekintetem visszavándorolt az ismeretlen vámpírra.

Úgy éreztem, tudnia kell, hogy tudom, nem ember. Így hirtelen felindulásból, tudattam is vele.

-Tudom, hogy nem vagy ember. -mondtam, színtelen hangon. Erre kikerekedett szemekkel nézett rám, majd rendezte vonásait.

-Ha nem vagyok ember, akkor mégis mi vagyok? -kérdezte, úgy, hogy ha nem lettem volna biztos a dolgomban, elbizonytalanodtam volna.

-Vámpír. -mondtam ki teljesen magabiztosan, mire közelebb jött hozzám.

-Jól van. Kár lenne tagadni. Igazad van. Vámpír vagyok. De honnan tudod?

-Tudod, pár nappal ezelőttig én sem voltam ember.

-Ez mit jelent?

-Ha elmondanám, megölnél. -ennyit mondtam, majd indultam volna a kocsim felé, ha a hangja nem állít meg.

-Én nem ölök embereket.

-Tudom. Jól van. Már úgy is mindegy. Elf voltam. -mondtam ki végül, a fejemet lehajtva, arra várva, hogy mikor csap le rám, és öl meg. Ez lett volna a természetes.

-Én nem olyan vagyok, aki ítélkezik. És igazából, ha még mindig az lennél, sem ölnélek meg. Engem nem érdekel, hogy ki, micsoda, ha van benne érzés. -Erről a vámpírról Carlisle jut eszembe. Ettől teljesen ellágyultam.

-Köszönöm. -csak ennyit mondtam,  de magam sem tudom, hogy pontosan mire gondoltam.

-Be kell vallanom valamit. -nem értettem, ugyan mit kéne be vallania nekem? Pont nekem. -Ha nem érzem meg, azt az óriási energiát, ami belőled árad, hagylak leugrani. Nem avatkozok bele senkinek sem az életébe.

-Milyen energiáról beszél?

-Tudod, vannak olyan vámpírok, akiknek az a képessége, hogy megérzi más vámpírok képességét, vagy ez esetben megérzem az az berekben azt a képességet, ami majd vámpír korukban esedékes. De lehetne, hogy ezt ne itt beszéljük meg?

-Rendben. Sétáljunk egyet. -mondtam, miközben az erdő felé intettem. Megkerültük a tavat, és az erdőben kezdtünk sétálni, miközben beszélgettünk.



-Amúgy, a nevem Isabella Swan -mondtam, és felé nyújtottam a kezem.

-Eleazar Denali. -mondta, majd kezet fogtunk. -Tudod, én és a családom, a Volturihoz jöttünk látogatóba, biztos ismered őket -erre csak bólintottam - Egykor közéjük tartoztam, aztán elmentem tőlünk, és megismerkedtem a mostani családommal. Most vendégségben vagyunk a Volturinál, csal eljöttem ide vadászni, amikor megéreztem a képességedet. Amikor én is Volturihoz tartoztam, megtanultam, hogy ha valami értékes, ne hagyjuk elveszni.

-Hogy érted ezt?

-Le akartál ugrani arról a szikláról. -intett visszafelé. -Te nagyon értékes vagy Bella. A képességed...Ha vámpírrá változnál, te lehetnél a legerősebb vámpír. -ezen elgondolkoztam. Tovább sétáltunk az erdőben, közben beszélgettünk. Nagyon rendes Eleazar. Mesélt a családjáról, és a múltjáról. Én is meséltem neki magamról, de Cullenéket kihagytam az egészből. El kell felejtenem őket, még ha ez nagyon fáj is. Amikor elmeséltem neki, hogy most nincs senkim, felvetette azt a lehetőséget, hogy csatlakozzam a Volturihoz. Ott lenne családom, és nem is unatkoznék, és ott tudnék mit kezdeni az életemmel. Nem tudom, mit kezdjek ezzel az ajánlattal. Lehet, hogy jobb lenne? Nem tudom. Amint ezen gondolkodtam, egy hangot hallottunk hátulról. Egy kicsit messzebbről jött.

-Eleazar! -kiabált egy kis termetű, szőke hajú lány. Mellette állt egy nála magasabb, barna hajú fiú, nagyon hasonlított a lányra, és mellettük, egy nagydarab, izmos, ijesztő külsejű alak. Amikor hátra fordultunk, a lány döbbent arcot vágott, majd vámpír gyorsasággal átszelte a köztünk lévő távolságot, és megölelt. Ezt nem értettem. Miért ölelget engem egy vámpír?

-Bella, nem ismersz meg? -kérdezte, amikor elengedett, hogy jobban szemügyre vegyen. -Jesszus, mennyit változtál? El sem hiszem, hogy újra látlak. -mondta, majd ismét megölelt. Amikor elváltunk egymástól, jobban szemügyre vettem.

-Te jó, ég Jane. Komolyan te vagy az. Istenem. -mondtam, és közben örömkönnyek szöktek a szemembe.

-Ne sírj Bella! Alec, már meg sem ismered a mi Bellánkat? -kérdezte hátra nézve, és akkor jöttem rá, hogy az a Jane-hez hasonló fiú nem más, mint Alec, Jane ikertestvére.

Alec egy darabig nézett, majd átsuhant arcán a felismerés, és ő is megölelt.

-Komolyan? Bella, te lennél az az ügyetlen kislány, aki mindig, mindenhol képes volt elesni? -kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Igen Alec, komolyan én vagyok, és még mindig képes vagyok elesni bárhol, bármikor. -nevettem. -Nagyon sok mindent meg kell beszélnünk.

-Jól van, menjünk a kastélyba. Aro nem fog haragudni. -amikor elindultunk, egy jelentőségteljes köhintést hallottunk.

-Ja, igen. Ne haragudj Félix. -kezdte Jane. -Bella, ő Félix, Félix, ő Bella.

-Nagyon örülök.-ráztam vele kezet.

-Részemről az öröm, hogy találkozhatok egy ilyen csinos hölggyel. -mondta, miközben kezet csókolt. Flörtölni próbál velem. Hát, kösz, de nem. Nem mondtam rá semmit, hanem inkább elindultam, a kocsimhoz. Jane, és én beültünk, a fiúk gyalog mentek. A kocsiban beszélgettünk Jane-val, majd amikor a kastélyoz értünk, és leparkoltam, kiszálltunk a kocsiból. Jane oda sietett hozzám, majd megszólalt.

-Isten hozott Volterrában!






Tudom, most felmerül egy csomó kérdés: Pl.: Bella, honnan ismeri Janet, és Alecet?
A kövi fejezetben minden kiderül :)
Remélem tetszett, és megdobtok pár kommival :)

Bella kocsija

2012. február 4., szombat

És még

Jaj, istenem, nagyon köszönöm, hogy ennyien gondoltok rám, újból megkaptam azt a két díjat, amit már 2x kiraktam, úgyhogy ha nem baj, 3-adjára nem tenném ki.

Nagyon szépen köszönöm a díjakat Lili Volturi-nak, és Daphne Collins-nak.

Millió puszi nektek

Waltex

Sun Light 13. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a frisst, de ez nem lett olyan jó, ez a fejezet inkább csak olyan magyarázat fejezet. Ebben nem igazán történik semmi, csak kiderül jó pár dolog. De azért remélem tetszik, és kapok néhány kommentet.
Tényleg sajnálom, hogy most csak ennyire futotta, de már írom a következőt, amiben ismét történni fog egy-két dolog.

puszi:
Waltex



13. fejezet : Egy csepp remény


(Alice szemszög)

Nagyon nem kellett volna elengednem Bellát egyedül ilyen időben, ilyen lelki állapotban. Az én hibám. Minden az én hibám.
Nem hiszem el, hogy nem láttam előre. Miért van az, hogy van, amit fél perccel azelőtt látom csak, mielőtt megtörténik? Ez volt Edward-dal, és azzal a cafkával is. Nem. Ez nem történhet meg. Ez csak egy szörnyű látomás, amit meg fogunk akadályozni. Próbáltam magam nyugtatni.
Bella már jó 2 órája elment. Folyamatosan fürkésztem a jövőjét. De már nem látom. Az volt az utolsó dolog, amit láttam Belláról, hogy sétál egy kihalt utcán, és a látomás megszakad. Ennyi. Vége. Bella meghalt. Nem fogom elmondani Edward-nak. Megérdemelné, hogy tudja, a halálba kergette saját szerelmét, a húgomat. De nem mondom el neki, mert a testvérem, és szeretem, és ha vele is történne valami, azt már nem tudnám elviselni. De lehet, hogy meg sem viselné? Lehet, hogy már nem szereti Bellát? Nem ezt ki is zártam rögtön. Biztos, hogy szereti. Látszik rajta, hogy oda van érte. De ez most már nem számít. Majd kitalálok, valami mesét Belláról, hogy ő most már boldogan él. Mert ha a bátyám megtudná, hogy mi is történt, nem bocsájtana meg magának. Örökké magába fordulna. Ha nem rosszabb.


(Edward szemszög)

Teljes szívemből szeretem Bellát, és most végre beadtam a derekam. Már korábban akartuk, de én túl veszélyesnek találtam. De bebizonyosodott, hogy felesleges volt félnem. Teljes boldogságban úsztam, de egyszer csak megváltozott a kép. Már nem az én gyönyörű Bellámat láttam a mellkasomon feküdni, hanem egy szőke vámpírt. Megrémültem. Ez most mi? Hol van Bella? Már nem értek semmit. Lelöktem magamról a szőkeséget, és ráüvöltöttem.

-Ki a fene vagy te? És mi volt ez az egész?

-Óh Edward. Hogy ki vagyok én? 5 perccel ezelőtt Isabella Swan voltam, most Sarah vagyok, 1 óra múlva meg lehet, hogy már Jessica Alba, de ha akarod lehetek Shakira is. -nevetett fel. Kérdő tekintetemet látva magyarázni kezdte, hogy ez hogyan lehetséges.  -Tudod, nekem is van képességem. Ha azt akarom, hogy egy macskának láss, egy macskaként fogsz látni engem. Ha azt akarom, hogy láss Bellának, Bellának fogsz látni. -erre felmordultam.

-Szóval, amikor hazafelé tartottam, és találkoztam Bellával, és azt mondta, hogy ellógott a suliból miattam, az igazából te voltál?!

-Gyors a felfogásod szivi. -figyelmen kívül hagytam epés megjegyzését.

-Akkor most Bella még a suliban van. -ránéztem az órára. Már éjszaka van. Te jó ég hol van Bella? -vagy mégsem. -jegyeztem meg keserűen. -Miért tetted ezt? -kérdeztem tőle, dühtől elködösült aggyal.

-Unatkoztam, és egy kis szórakozásra vágytam. Tegnap láttalak először. A kis Belláddal. Már akkor ez volt a tervem. Az hogy egyedül hagytad egy teljes napra csak kapóra jött. -vigyorodott el, bennem padig már nagyon felment a pumpa.
Vámpír sebességgel felöltöztem, majd felkaptam Sarah-t és kidobtam a csukott ablakon. Most nem érdekelt az ablak. Majd utána ugrottam, és hozzávágtam egy fához. A fa megadta magát, de most ezzel sem törődtem. Egy valami érdekelt. Minél előbb meg akarom ölni. A torkánál fogva egy másik fának szorítottam, és úgy fröcsögtem az arcába:

-Remélem ki szórakoztad magad, mert ez volt az utolsó szórakozásod. -mondtam, nem is, inkább üvöltöttem a képébe, majd leszakítottam a az egyik karját. Nem öltem meg rögtön. Majd másikat, de nem bírtam tovább nézni őt, így megszabadítottam a fejétől, majd elégettem a maradványait.


Amikor vissza mentem a házba, döbbent arcokkal találtam szembe magam. Majd hirtelen Alice borult a nyakamba zokogva.

-Szóval még sem direkt volt.

-Dehogy Alice. Te azt hitted, hogy önszántamból tettem? Soha sem okoznék fájdalmat Bellának szándékosan. Tényleg, ő hol van? -erre Alice elengedett, majd szomorúan nézett rám.

-Elment.

-Hogy mi csoda?

-Amikor fent voltatok a szőkével, felment. Nem tudtam megakadályozni. Sajnálom.

-De visszajön?

-Nem biztos. -akkor egy világ dőlt össze bennem.


(Bella szemszög)

Ahogy kinyitottam a szemem, csak a sötét, nedves, macskaköves utat láttam. A fejem sajgott. Ahogy feltápászkodtam, hirtelen emlékek ezrei áradtak szét fejemben. Mindenre emlékszem. Bár ne emlékeznék. Aztán az utolsó emlékkép, ahogy az az ember nevetve nézi végig, ahogy meghalok. Akkor csábítónak tűnt a gondolat. Teljesen kiment a fejemből, hogy elf lévén újra feléledek emberként. Aztán szöget ütött e fejemben a gondolat, hogy talán apám is újra él. Megtapogattam a zsebem, és meglepődve néztem, hogy a telefonom ugyan úgy ott van. Akkor meg minek ölt meg az az ember, ha nem rabolt ki? Megnéztem milyen nap van, és így megtudtam, hogy amíg emberré változtam, egy nap telt el. Addig halott voltam. Ezen már kár gondolkodni. Ami történt, megtörtént. Egy csepp reménnyel indultam el apám házához.
Ahogy bementem, ugyan úgy találtam apámat, ahogy egy nappal ezelőtt. Valószínűleg megölték, emberré változott, majd ismét megölték. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Elengedtem apám testét, majd a vitrinhez mentem, ahol apu az alkoholt tartotta. Félre értés ne essék, nem volt iszákos, de minden férfinek van alkohol otthon. Most ez kellett nekem. Nem törődni semmivel, és hagyni, hogy az alkohol tegye a dolgát. Meghúztam a Jack Daniels-t. Végig égette a torkom, de arra gondoltam, hogy utána a fájdalom helyét az üresség fogja majd átvenni. És akkor eldöntöttem. Nem fogom hagyni, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam. Érzelem mentes leszek. Nincsenek érzelmeim.
Betelefonáltam a rendőr örsre, és jelentettem Charlie Swan halálát. Kis idő múlva jöttek is, hogy elvigyék apám holttestét, és részvétüket nyilvánították ki. Páran megnézték a kezemben a már félig kiürült üveget, de nem mondtak semmit, amiért hálás voltam. Egy gond volt csupán. Jött egy orvos is. És pont engem ért volna az a szerencse, hogy ne Dr. Cullen jött volna. Persze, hogy ebben sem kegyelmezett meg a sors. Mert miért is ne lehetne még jobban kicseszni velem. Elegem van ebből a rohadt életből.

-Bella! Mi történt? -jött oda hozzám Carlisle. Nyilván észre vette, hogy egy több napos ruha van rajtam, és hogy véres a hasamnál. Mert ugye hasba lőttek.

-Nem akarod, hogy inkább Edward mesélje el neked? -kérdeztem érzelemmentes hangon. A többi Cullennel nem volt semmi bajom. Mindet ugyan úgy szerettem, mint pár nappal ezelőtt.

-Bella, tudom, hogy úgy gondolod, hogy megcsalt, de ez nem igaz. Mármint nem teljesen igaz. vagyis... ezt nem itt kéne megbeszélnünk. Gyere, elviszlek a kórházba. Ott megvizsgállak, és mindent megbeszélünk.


(a kórházban)

Carlisle kinyitotta előttem a rendelője ajtaját, majd betessékelt.

-Nem inkább holnap kellene megbeszélnünk? Éjszaka van. Biztos haza akarsz menni a családodhoz. Esme is biztosan aggódik. -mondtam, hogy talán ezzel is húzni tudom az időt, majd belekortyoltam a kezemben tarttott italba, mivel magammal hoztam azt is.

-Felhívtam. Megmondtam neki, hogy ma későn megyek haza, de most nem ez a lényeg. Nem tennéd le azt az üveget? Tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül az utóbbi napokban, de az alkohol nem megoldás.

-Nem megoldás. Tudom. De kiüríti a fejem, és talán nem fáj annyira. Legalább is ezt mondtam magamnak, amikor megláttam. De ugyan úgy fáj. Látod? Még egy egész üveg erős ital sem tud velem mit kezdeni... -nevettem fel keserűen.

-Kérlek, mondd el mi történt.

-Hát jó. Először is a reggel eleve rosszul kezdődött. Már akkor rossz előérzetem volt. A suliban először Jacobbal voltam hűvös, mert azt mondtátok, azt kell tennem, majd jött Jessica, majd Mike, aztán ismét Jake. Úgy gondoltam, nem csak magamat kímélem meg, ha aznap ellógok az utolsó pár órámról. Amikor oda értem hozzátok, azt kellett látnom, hogy Edward éppen megcsal. Majd elmentem Charlie házához, ahol holtan találom az apámat. Ekkor úgy gondoltam, hogy már ennél rosszabb nem lehet. Elindultam tovább sétálni. Ekkor egy ember berántott egy sikátorba. Hasba lőtt. Talán órákig is feküdhettem ott előtte, és ő végig nézte, ahogyan elvérzek. Akkor már váram, hogy magával ragadjon a halál. Bármi jobb lett volna, mint a valóság. Aztán végre vége volt. Egy nap múlva felkeltem ugyan ott, ahol meghaltam. Elöntöttek az emlékek. Aztán egy halvány remény gyúlt bennem, hátha apa is feléledt, ahogyan én. Ismét eljöttem ide, és apámat ugyan úgy találtam ott, mint egy nappal azelőtt. Aztán telefonáltam és a többit már tudod. -elmeséltem neki az egészet röviden. Láttam a szemében a sajnálatot, a megértést, és a szeretet.

-Sajnálom. Megvizsgálnám a sebedet. -mondta, majd feljebb húztam a pólómat, hogy láttatni engedjem a hasamon a sebesülést. De nem láttunk semmit. Begyógyult. -Ez nagyon érdekes, de per pillanat, csak örülni tudok neki. Legalább nem fáj semmid. -mondta, miközben szomorúan elmosolyodott.

-Legalább is fizikailag. De hamarosan már sehogy sem fog fájni semmi. -tettem hozzá.

-Ezt meg hogy érted? -kérdezte, és úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy öngyilkos leszek. Hmm...nem is rossz ötlet. Egy ugrás egy szikláról, egy golyó a fejbe, némi méreg, egy tőr a szívbe...egyik sem fájhat annyira, mint ez most. Mint az élet. De nem. ez túl könnyűnek tűnt.

-Elhatároztam magamban, hogy mostantól immúnis leszek, minden féle érzelemre. A szomorúság, csak még keservesebb érzés, mint az érzéktelenség. A vidámság, ha van is olyan, az nem őszinte. Vagy ha mégis, akkor 2 perc múlva nyoma sem lesz. Ezzel nem veszthetek semmit.

-Gondold át. Szerintem jobb érezni. Úgy legalább úgy tűnik, mintha élnénk. -mondta, és én ezen elgondolkodtam. -Ja és megemlítettem neked, hogy Edward nem csalt meg...vagyis hát.

-Igen. Mondtad, erről mesélsz valamit.

-Kiderült, hogy nem direkt csalt meg.

-Hogy lehet ilyesmit nem direkt csinálni? Carlisle, kérlek, nem akarok róla beszélni. Úgy egy kicsit könnyebb. Nem akarok rá gondolni.

-Bella, tudom, hogy korai, de ezt muszáj. Mivel kiskorú vagy, így nem maradhatsz egyedül.

-Akkor kénytelen leszek anyához költözni Jacksonville-be. -erre szomorúan lehajtotta a fejét.

-Sajnálom Bella, de édesanyád is meghalt.

-Mi? Nem, nem, nem, és nem. Miért történik ez velem? Ez valami rossz álom? Mert akkor nagyon gyorsan fel akarok kelni. Ez nem történhet meg velem. Ugye, ilyen nincs is. Egy perc múlva valaki előugrik valahonnan és azt kiabálja, hogy április bolondja. Ugye? Kérlek Carlisle, mond, hogy így lesz.

-Sajnálom, de nem tehetem. Mert nem akarok hazudni. -ölelt át. -Bella tudom, hogy korai, de meg kell kérdeznem. Mivel kiskorú vagy, árvaházba vinnének. Én agyon szívesen örökbe fogadnálak. Hiszen már így is lányomként szeretlek.

-Köszönöm Carlisle. De ezt nem kérhetem tőled. Meg most nem igazán kéne Edward közelében lennem. De a úgy megoldható lenne, hogy csak a papírok mutatnák azt, hogy te vagy a gyámom, az jó lenne, de én ugyan úgy, apám házában élnék. Ha nem túl nagy kérés.

-Biztos jó lesz neked ott egyedül?

-Jó már semmi nem lesz. De nehezen elviselhető még talán.

-Megoldom.

-Köszönöm. -mondtam, majd kisétáltam a rendelőből. Carlisle jött utánam.

-Haza viszlek. -jelentette ki, én megköszöntem, és már útban is voltunk haza felé.

-A többiekre nem haragszol ugye?

-Én egyikőtökre sem haragszom.

-Akkor nem bánnád, ha Alice átjönne hozzád pár napra?

-Persze, hogy nem. -mondtam, közben pedig megállt a kocsi, és én száltam is ki.

-Akkor nemsokára jön is. Viszlát Bella. -én csak intettem neki, majd bementem a házba. Megláttam Star-t. Szegénykém. Már régóta nem kapott enni. hiszen apu nem tudta őt etetni. Azonnal a szekrényhez szaladtam, és tele raktam a tálját enni valóval, ő pedig aranyosan rávetette magát a táplálékra. Olyan mohón falta, hogy csak attól féltem, nehogy elrontsa a hasát. Holnap el kell vinnem állatorvoshoz. Szegénykém, meddig éhezhetett.


(Carlisle szemszög)

Szegény lány. Nem értem. Ő jóember. mivel érdemelte ki, hogy a sors ily' módon büntesse őt? Amikor haza értem, vámpír gyorsasággal rohantam a házba.

-Alice! Pakolj össze legalább egy hétre. Ugye átmész Bellához. -kérdőn nézett rám.

-Hogy kihez?

-Bellához.

-Ezt hogy érted? -jó, most már nem értettem semmit.

-Hát, hogy érteném? Átmennél Bellához pár napra? -kérdeztem ismét

-Jó, be kell vallanom valamit. Bella meghalt.

-Hogy mi? -kérdezték a többiek egyszerre. Edward oda ugrott Alice elé, és az arcába üvöltött.

-Mi az, hogy meghalt? Miért nem láttad előre? Miért nem figyeltél rá oda? Egyáltalán miért engedted el őt olyan lelki állapotban olyan későn? -erre Alice elkezdett zokogni.

-Edward állj le. Alice nem tehet semmiről. -próbálta nyugtatni Jasper.

-Igazad van. ne haragudj Alice. Sajnálom.

-Mielőtt bárkit meggyanúsítanátok, elmondanám, hogy Bella valóban meghalt, de mivel ugye elf volt, így újra él. Emlékeztek? Ha egy elfet megölnek, az újra éled. Emberként. -mondtam, mire nagy kő esett le mindenki szívéről. -De nagyon rossz állapotban van. Szörnyen megviselte amit tettél Edward. Aztán amikor haza ment, Charlie-t holtan találta, majd miután továbbment, őt is megölték. Ma meg megtudta, hogy az édesanyja is meghalt.

-Azonnal indulok. -mondta Alice, és már ott sem volt. fölment az emeletre, hogy összepakoljon. Amikor lejött, gyorsan elköszönt, és már indult is Bellához.


(Bella szemszöge)

Nagyon gyorsnak kell lennem. Átöltöztem, írtam egy kis üzenetet Alice-nak, majd bepakoltam, magamhoz vettem mindent, ami szükséges. Útlevél, személyi igazolvány, az összes pénz, ami volt itthon, na meg a bőröndöm, amit telepakoltam.
Az üzenetet oda raktam, ahol Alice biztosan megtalálja, majd végleg elköszöntem Star-tól.

-Jaj, de fogsz hiányozni te kis gombócka. -öleltem magamhoz, majd kiléptem az ajtón, és futásnak eredtem.





Ő lenne Sarah

-Hát, ennyi lenne, remélem tetszett, bár ez most elég unalmas, és eseménytelen, de azért számítok a visszajelzésetekre... :)