Sun Light 10. fejezet

Sziasztok!
Ne haragudjatok, de ez most elég rövid lett, de a következő részben megpróbállak titeket kárpótolni.
(Valahogy úgy érzem, a mondatom második felével sok ember fantáziáját megmozgattam. Hát, nem tudom. Kérlek írjátok meg, milyen elképzeléseitek vannak ezt illetően)
Remélem azért tetszeni fog és megdobtok pár komival.
puszi:Waltex


10. fejezet

 Most Edward sokkal vadabb volt, mint szokott. Így folytattuk csókunkat, és megint csak azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget a pillanat.

 Egy darabig így csókoltuk egymást, de egy idő után elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.

-Talán ezt most nem kéne.

-Igazad van. Sajnálom. -mondta bűnbánóan, miközben vissza helyezkedett az ülésére.

-Ne sajnáld. Ez most így volt, és így jó. -mondtam, majd megcsókoltam. Ezúttal nyoma sem volt a szenvedélynek, de minden szerelmemet belesűrítettem. Amikor elszakadtunk egymástól, egy vigyorgó Edward-dal találtam szemben magam. Nagyon nézett, én meg elpirultam.

-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy, amikor elpirulsz? -kérdezte, miközben végig simított az arcomon. Erre én csak elmosolyodtam, majd indítottam.
Pár perc után Edward megszólalt.

-Vezethetek én is, most már minden rendben.

-Talán nem tetszik a vezetési stílusom, Mr. Cullen? -kérdeztem felvont szemöldökkel, de tekintetem még minid az utat pásztázta.

-Hát, ami azt illeti Miss Swan, én nem ehhez a tempóhoz vagyok hozzászokva.

-Tudom. Ön a száguldáshoz van szokva. De minek sietni? Vagy minél előbb menekülni akar előlem?

-Isten ments, hogy ön elől meneküljek. Sőt, ami azt illeti, mehetnénk egy kis kerülővel is, ha nem bánja.

Miután ezt megbeszéltük, a kedvenc rétünkre mentünk, ahol először találkoztunk. Leültünk a fűbe, és csak néztük egymást, vagy éppen beszélgettünk. Egyszer csak azt vettük, észre, hogy besötétedett. Hihetetlen, hogy hogy el tud repülni az idő, amikor az ember azzal van, akit mindennél jobban szeret.

-Hányra kell haza érned? -kérdezte Edward ezzel megtörve a csendet.

-Nincs konkrét időpont.

-Akkor átjöhetnél hozzánk egy kicsit. Esme is hiányol, és Alice-val se tudtál ma beszélgetni.

-Jó, menjünk. -válaszoltam, majd Edward fölállt, engem is magával húzva, majd össze kulcsolta ujjainkat, és így tettük meg a kocsiig vezető utat. Most már Edward vezetett. Amikor a Cullen házhoz értünk kipattant a kocsiból, átsietett az én oldalamra, majd kinyitotta nekem az ajtót, és kisegítette az autóból.
Ahogy az ajtóhoz értünk, kinyitotta nekem, de arra nem számolt, hogy valaki hirtelen a nyakamban landol, így én Alice-val együtt hátra estem. Edward mindkettőnket felsegített a földről, majd bementünk.
Alice-t le se lehetett lőni. Teljesen fel volt pörögve, és már a következő bevásárlást tervezgették Rose-val.
Közben én kiosontam a konyhába Esme-hez.

-Bella! Szia. Más hiányoltalak.

-Én is téged Esme. -mondtam, miközben megöleltem. Ilyen egy igazi, anyai ölelés. Segítsek valamit? Most mit csinálsz? -kérdeztem, mert láttam, hogy van elől egy-két dolog, ami emberi ételhez szükséges, és ezt nem értettem.

-Holnap reggel megyek az árvaházba. A gyerekeknek csinálok süteményt. Ha van kedved segíthetsz. -azzal beálltam, és elkezdtük sütni a sütiket. Már vagy 1 órája a konyhában tüsténkedtünk, amikor az ajtóban megjelent Alice.

-Van egy kis elintézni valóm, de mindjárt jövök. -mondta, miközben Esme-nek nyomott egy puszit, az arcára, engem meg megölelt.

-Rendben kicsim, menj csak. -azzal Alice kitáncolt a konyhából, mi meg folytattuk, amit elkezdtünk.

Az utolsó adagot raktam be a sütőbe, amikor megjelent Alice.

-Meg jöttem! -kiáltotta, majd ismét megjelent a konyha ajtóban.

-Gyors voltál.-jegyezte meg Esme.

-Mondtam, hogy  mindjárt jövök.-mondta Alice, azzal felém fordult. Csak most vettem észre, hogy egy nagyon is ismerős sport táska volt a kezében.

-Alice, az véletlenül nem az én táskám?

-De igen, az. Nálunk leszel egy hétig. Hát nem nagyszerű? -ugrándozott örömében. -Most voltam nálatok. Lerendeztem Charlie-val. Összeszedtem a cuccaidat, a könyveket a suliba, úgy hogy minden megvan. Jaj, annyira jó lesz Bella!

-Hát, köszönöm.

-Menj csak kicsim, pakolj ki nyugodtan, ezt én már elintézem, és csinálok neked vacsorát. -mondta Esme, miközben taszított rajtam egyet finomat, az ajtó felé irányítva.

-Esme! De csak akkor maradok, ha nem okoz gondot, és nem zavarok.

-Jaj, dehogy zavarsz drágám. A családhoz tartozol. Örülök ha itt vagy.

-Köszönöm. Akkor én megyek. -mondtam, azzal kiléptem a konyhából, és Edwrad ragyogó, féloldalas mosolyával találtam szembe magam, amit úgy szerettem. Elvette tőlem a táskámat, kinyújtotta felém a kezét, majd miután megfogtam az, felfelé kezdett húzni az emeletre, majd bevezetett a szobájába.

-Már elég késő van. Pakolj ki, addig én elmegyek zuhanyozni. Utána te mész. Jó? -erre csak bólintottam, majd Ő egy törülközővel a kezében elindult a szobához tartozó fürdő felé, én pedig a táskámból kezdtem kipakolni. Már egy ideje pakoltam, mikor két hideg kart éreztem a derekamra fonódni, majd  a karok tulajdonosa a nyakamba csókolt, mire megborzongtam. Még mindig háttal álltam neki, de ahogy hátulról nekem nyomódott, éreztem, hogy nincs rajta felső. Megfordultam az ölelésében, és megcsókoltam. Közben meztelen mellkasán simítottam végig. Erre elszakadt tőlem, majd mélyen a szemembe nézett.

-Próbára teszed az önuralmam. -erre nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam, majd egy puszit adtam a szájára, majd a fürdőbe vettem az irányt. Szerencsére most az előtt észre vettem, hogy a szobában hagytam a táskámat, mielőtt levetkőztem volna. Mostanában egyre feledékenyebb vagyok. Amint vissza értem a szobába, felkaptam a táskámat, és már mentem is vissza fürdőbe, hogy minél hamarabb ágyba bújhassak, mert már nagyon fáradt voltam.
Ahogy néztem Alice nem pakolt nekem tusfürdőt, így Edward-ét használtam, remélve, hogy nem haragszik meg érte. Ahogy végeztem, a táska másik zsebében kezdtem kutakodni valami hálóruha után, de semmi olyat nem találtam, amit egyáltalán felvehettem volna. Itt volt az a darab is, amit múltkori vásárlásunkkor Edward vett nekem. Mivel az volt a legvisszafogottabb hálóing, így azt vettem fel. Félve ugyan, de benéztem azok közé a ruhák közé, amiket Alice a mindennapokra hozott, pl. suliba. -Na neee...-gondoltam magamban. Egy ruha darab sem volt ismerős, életemben nem láttam egyiket sem, nem hogy az én szekrényemben. Szégyenlősen beléptem a szobába, majd bebújtam Edward mellé a takaró alá, hogy minél hamarabb eltakarjam azokat a dolgokat, amiket ez a hálóing láttatni enged. Hálát adtam a szobában uralkodó sötétségnek, így Edward nem látott remélhetőleg. A ma reggeli magabiztosságom eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Sehol sem volt. Így utólag visszagondolva nem tudom honnan szereztem hirtelen annyi önbizalmat, hogy megtegyem azt, amit reggel. Elpirultam a gondolatra.

-Gyönyörű vagy. -szólal meg Edward hirtelen. -Tudod, mikor elpirulsz, és ez a hálóing... -függőben hagyta a mondatot, lehet, hogy csak azért, hogy engem idegesítsen vele, nem tudom. Értetlenül néztem rá. -Tudod nekem elég jó a látásom, és nem szab határokat a sötétség. -mondta fülig érő mosollyal. Egyre többet látom őt mosolyogni. Ennek nagyon örülök. És ahogy látom a mosolyai szívből jövőek. Imádom őt mosolyogni látni. Mintha felhőtlenül boldog lenne. Ilyenkor elgondolkozok azon: Vajon tényleg boldog? Boldog lehet egyáltalán velem? Mit adhatok én neki. Hiszen ellenséges faj vagyunk. Hiszen szegény alig mer hozzám érni, mert attól fél, hogy bánthat. Ha most nem is, de később lehetünk felhőtlenül boldogok együtt? Gondolkozhatok-e egyáltalán úgy, hogy "együtt-később"? Olyan elképzelhetetlen, hogy velem van. Félek. Félek, hogy bármelyik percben rájöhet, hogy nem vagyok elég jó neki.

-Mi a baj szerelmem? -kérdezte, miközben elém hajol, és végig simított kipirult arcomon.

-Tudod, csak azon gondolkodtam, hogy mikor jössz rá, hogy jobbat érdemelsz nálam.

-Ilyen butaságokon kár gondolkodnod, mert nálad jobbat, szebbet, okosabbat, megértőbbet, együtt érzőbbet, soha sem találnék, ha keresnék se. Mikor fogod fel végre, hogy téged szeretlek? Mindennél jobban. -megnyugtató monológja után, fölém kerekedett,de könyökével melletem támaszkodott, hoyg ne nehezedjen rám teljesen. és megcsókolt. Én lábaimat csípője mellé szorítottam, mire ő végig simított combomon. Itt nem volt nyoma a lágyságnak. A tudat, hogy egy szál boxer van rajta, nem javított a helyzeten. Ahogy a csókcsatánk közben ágyékunk egymáshoz ért, mindketten belenyögtünk a csókba, és megéreztem nekem nyomódó vágyát. Ám amikor megéreztem meztelen hasamat simogató kezét, észhez tértem. Micsoda? Meztelen hasamat? Hirtelen elfordítottam a fejem, minek következtében Edward ajkai lecsúsztak a nyakamra, így ott folytatta tovább tevékenységét. Kikerekedett szemekkel néztem végig magamon. Egy szál fehérnemű szettben feküdtem Edward alatt. Mikor került le rólam a hálóing? De nem volt több időm gondolkodni, mert közben megéreztem Edward kutakodó kezeit, amint melleimet kényezteti.

-Edward, kérlek, ezt nem kéne!-mondtam, bár mondandóm hallatszott inkább suttogásnak. -Edward! -szóltam, mikor megtaláltam a hangom, közben mellkasánál fogva eltoltam magamtól.

-Ne haragudj. -mondta, miközben mellém feküdt, és szorosan átölelt.

-Már miért haragudnék? -kérdeztem rá, mert tényleg nem tudtam.

-Mert így letepertelek. -ezen elkezdetem nevetni. -Nem értem min nevetsz.

-Jaj, csak olyan édes vagy. Nehogy már emiatt legyen bűntudatod. Nagyon is örültem neki, hogy letepertél. Nem emlékszel? Tegnap én is ilyesmit tettem.

-Hogy is felejthetném el? -kérdezte most már ő is nevetve.

-Na látod. Sőt... Örülnék több ilyen "leteperésnek". -ezután a kis beszélgetés után váltottunk egy jó éjt csókot, ugyan is holnap korán kell kelni, mert suliba kell menni. Ráfeküdtem Edward mellkasára, és ott nyomott el az álom.