Sun Light 13. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a frisst, de ez nem lett olyan jó, ez a fejezet inkább csak olyan magyarázat fejezet. Ebben nem igazán történik semmi, csak kiderül jó pár dolog. De azért remélem tetszik, és kapok néhány kommentet.
Tényleg sajnálom, hogy most csak ennyire futotta, de már írom a következőt, amiben ismét történni fog egy-két dolog.

puszi:
Waltex

13. fejezet : Egy csepp remény


(Alice szemszög)

Nagyon nem kellett volna elengednem Bellát egyedül ilyen időben, ilyen lelki állapotban. Az én hibám. Minden az én hibám.
Nem hiszem el, hogy nem láttam előre. Miért van az, hogy van, amit fél perccel azelőtt látom csak, mielőtt megtörténik? Ez volt Edward-dal, és azzal a cafkával is. Nem. Ez nem történhet meg. Ez csak egy szörnyű látomás, amit meg fogunk akadályozni. Próbáltam magam nyugtatni.
Bella már jó 2 órája elment. Folyamatosan fürkésztem a jövőjét. De már nem látom. Az volt az utolsó dolog, amit láttam Belláról, hogy sétál egy kihalt utcán, és a látomás megszakad. Ennyi. Vége. Bella meghalt. Nem fogom elmondani Edward-nak. Megérdemelné, hogy tudja, a halálba kergette saját szerelmét, a húgomat. De nem mondom el neki, mert a testvérem, és szeretem, és ha vele is történne valami, azt már nem tudnám elviselni. De lehet, hogy meg sem viselné? Lehet, hogy már nem szereti Bellát? Nem ezt ki is zártam rögtön. Biztos, hogy szereti. Látszik rajta, hogy oda van érte. De ez most már nem számít. Majd kitalálok, valami mesét Belláról, hogy ő most már boldogan él. Mert ha a bátyám megtudná, hogy mi is történt, nem bocsájtana meg magának. Örökké magába fordulna. Ha nem rosszabb.


(Edward szemszög)

Teljes szívemből szeretem Bellát, és most végre beadtam a derekam. Már korábban akartuk, de én túl veszélyesnek találtam. De bebizonyosodott, hogy felesleges volt félnem. Teljes boldogságban úsztam, de egyszer csak megváltozott a kép. Már nem az én gyönyörű Bellámat láttam a mellkasomon feküdni, hanem egy szőke vámpírt. Megrémültem. Ez most mi? Hol van Bella? Már nem értek semmit. Lelöktem magamról a szőkeséget, és ráüvöltöttem.

-Ki a fene vagy te? És mi volt ez az egész?

-Óh Edward. Hogy ki vagyok én? 5 perccel ezelőtt Isabella Swan voltam, most Sarah vagyok, 1 óra múlva meg lehet, hogy már Jessica Alba, de ha akarod lehetek Shakira is. -nevetett fel. Kérdő tekintetemet látva magyarázni kezdte, hogy ez hogyan lehetséges.  -Tudod, nekem is van képességem. Ha azt akarom, hogy egy macskának láss, egy macskaként fogsz látni engem. Ha azt akarom, hogy láss Bellának, Bellának fogsz látni. -erre felmordultam.

-Szóval, amikor hazafelé tartottam, és találkoztam Bellával, és azt mondta, hogy ellógott a suliból miattam, az igazából te voltál?!

-Gyors a felfogásod szivi. -figyelmen kívül hagytam epés megjegyzését.

-Akkor most Bella még a suliban van. -ránéztem az órára. Már éjszaka van. Te jó ég hol van Bella? -vagy mégsem. -jegyeztem meg keserűen. -Miért tetted ezt? -kérdeztem tőle, dühtől elködösült aggyal.

-Unatkoztam, és egy kis szórakozásra vágytam. Tegnap láttalak először. A kis Belláddal. Már akkor ez volt a tervem. Az hogy egyedül hagytad egy teljes napra csak kapóra jött. -vigyorodott el, bennem padig már nagyon felment a pumpa.
Vámpír sebességgel felöltöztem, majd felkaptam Sarah-t és kidobtam a csukott ablakon. Most nem érdekelt az ablak. Majd utána ugrottam, és hozzávágtam egy fához. A fa megadta magát, de most ezzel sem törődtem. Egy valami érdekelt. Minél előbb meg akarom ölni. A torkánál fogva egy másik fának szorítottam, és úgy fröcsögtem az arcába:

-Remélem ki szórakoztad magad, mert ez volt az utolsó szórakozásod. -mondtam, nem is, inkább üvöltöttem a képébe, majd leszakítottam a az egyik karját. Nem öltem meg rögtön. Majd másikat, de nem bírtam tovább nézni őt, így megszabadítottam a fejétől, majd elégettem a maradványait.


Amikor vissza mentem a házba, döbbent arcokkal találtam szembe magam. Majd hirtelen Alice borult a nyakamba zokogva.

-Szóval még sem direkt volt.

-Dehogy Alice. Te azt hitted, hogy önszántamból tettem? Soha sem okoznék fájdalmat Bellának szándékosan. Tényleg, ő hol van? -erre Alice elengedett, majd szomorúan nézett rám.

-Elment.

-Hogy mi csoda?

-Amikor fent voltatok a szőkével, felment. Nem tudtam megakadályozni. Sajnálom.

-De visszajön?

-Nem biztos. -akkor egy világ dőlt össze bennem.


(Bella szemszög)

Ahogy kinyitottam a szemem, csak a sötét, nedves, macskaköves utat láttam. A fejem sajgott. Ahogy feltápászkodtam, hirtelen emlékek ezrei áradtak szét fejemben. Mindenre emlékszem. Bár ne emlékeznék. Aztán az utolsó emlékkép, ahogy az az ember nevetve nézi végig, ahogy meghalok. Akkor csábítónak tűnt a gondolat. Teljesen kiment a fejemből, hogy elf lévén újra feléledek emberként. Aztán szöget ütött e fejemben a gondolat, hogy talán apám is újra él. Megtapogattam a zsebem, és meglepődve néztem, hogy a telefonom ugyan úgy ott van. Akkor meg minek ölt meg az az ember, ha nem rabolt ki? Megnéztem milyen nap van, és így megtudtam, hogy amíg emberré változtam, egy nap telt el. Addig halott voltam. Ezen már kár gondolkodni. Ami történt, megtörtént. Egy csepp reménnyel indultam el apám házához.
Ahogy bementem, ugyan úgy találtam apámat, ahogy egy nappal ezelőtt. Valószínűleg megölték, emberré változott, majd ismét megölték. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Elengedtem apám testét, majd a vitrinhez mentem, ahol apu az alkoholt tartotta. Félre értés ne essék, nem volt iszákos, de minden férfinek van alkohol otthon. Most ez kellett nekem. Nem törődni semmivel, és hagyni, hogy az alkohol tegye a dolgát. Meghúztam a Jack Daniels-t. Végig égette a torkom, de arra gondoltam, hogy utána a fájdalom helyét az üresség fogja majd átvenni. És akkor eldöntöttem. Nem fogom hagyni, hogy a fájdalom eluralkodjon rajtam. Érzelem mentes leszek. Nincsenek érzelmeim.
Betelefonáltam a rendőr örsre, és jelentettem Charlie Swan halálát. Kis idő múlva jöttek is, hogy elvigyék apám holttestét, és részvétüket nyilvánították ki. Páran megnézték a kezemben a már félig kiürült üveget, de nem mondtak semmit, amiért hálás voltam. Egy gond volt csupán. Jött egy orvos is. És pont engem ért volna az a szerencse, hogy ne Dr. Cullen jött volna. Persze, hogy ebben sem kegyelmezett meg a sors. Mert miért is ne lehetne még jobban kicseszni velem. Elegem van ebből a rohadt életből.

-Bella! Mi történt? -jött oda hozzám Carlisle. Nyilván észre vette, hogy egy több napos ruha van rajtam, és hogy véres a hasamnál. Mert ugye hasba lőttek.

-Nem akarod, hogy inkább Edward mesélje el neked? -kérdeztem érzelemmentes hangon. A többi Cullennel nem volt semmi bajom. Mindet ugyan úgy szerettem, mint pár nappal ezelőtt.

-Bella, tudom, hogy úgy gondolod, hogy megcsalt, de ez nem igaz. Mármint nem teljesen igaz. vagyis... ezt nem itt kéne megbeszélnünk. Gyere, elviszlek a kórházba. Ott megvizsgállak, és mindent megbeszélünk.


(a kórházban)

Carlisle kinyitotta előttem a rendelője ajtaját, majd betessékelt.

-Nem inkább holnap kellene megbeszélnünk? Éjszaka van. Biztos haza akarsz menni a családodhoz. Esme is biztosan aggódik. -mondtam, hogy talán ezzel is húzni tudom az időt, majd belekortyoltam a kezemben tarttott italba, mivel magammal hoztam azt is.

-Felhívtam. Megmondtam neki, hogy ma későn megyek haza, de most nem ez a lényeg. Nem tennéd le azt az üveget? Tudom, hogy sok mindenen mentél keresztül az utóbbi napokban, de az alkohol nem megoldás.

-Nem megoldás. Tudom. De kiüríti a fejem, és talán nem fáj annyira. Legalább is ezt mondtam magamnak, amikor megláttam. De ugyan úgy fáj. Látod? Még egy egész üveg erős ital sem tud velem mit kezdeni... -nevettem fel keserűen.

-Kérlek, mondd el mi történt.

-Hát jó. Először is a reggel eleve rosszul kezdődött. Már akkor rossz előérzetem volt. A suliban először Jacobbal voltam hűvös, mert azt mondtátok, azt kell tennem, majd jött Jessica, majd Mike, aztán ismét Jake. Úgy gondoltam, nem csak magamat kímélem meg, ha aznap ellógok az utolsó pár órámról. Amikor oda értem hozzátok, azt kellett látnom, hogy Edward éppen megcsal. Majd elmentem Charlie házához, ahol holtan találom az apámat. Ekkor úgy gondoltam, hogy már ennél rosszabb nem lehet. Elindultam tovább sétálni. Ekkor egy ember berántott egy sikátorba. Hasba lőtt. Talán órákig is feküdhettem ott előtte, és ő végig nézte, ahogyan elvérzek. Akkor már váram, hogy magával ragadjon a halál. Bármi jobb lett volna, mint a valóság. Aztán végre vége volt. Egy nap múlva felkeltem ugyan ott, ahol meghaltam. Elöntöttek az emlékek. Aztán egy halvány remény gyúlt bennem, hátha apa is feléledt, ahogyan én. Ismét eljöttem ide, és apámat ugyan úgy találtam ott, mint egy nappal azelőtt. Aztán telefonáltam és a többit már tudod. -elmeséltem neki az egészet röviden. Láttam a szemében a sajnálatot, a megértést, és a szeretet.

-Sajnálom. Megvizsgálnám a sebedet. -mondta, majd feljebb húztam a pólómat, hogy láttatni engedjem a hasamon a sebesülést. De nem láttunk semmit. Begyógyult. -Ez nagyon érdekes, de per pillanat, csak örülni tudok neki. Legalább nem fáj semmid. -mondta, miközben szomorúan elmosolyodott.

-Legalább is fizikailag. De hamarosan már sehogy sem fog fájni semmi. -tettem hozzá.

-Ezt meg hogy érted? -kérdezte, és úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy öngyilkos leszek. Hmm...nem is rossz ötlet. Egy ugrás egy szikláról, egy golyó a fejbe, némi méreg, egy tőr a szívbe...egyik sem fájhat annyira, mint ez most. Mint az élet. De nem. ez túl könnyűnek tűnt.

-Elhatároztam magamban, hogy mostantól immúnis leszek, minden féle érzelemre. A szomorúság, csak még keservesebb érzés, mint az érzéktelenség. A vidámság, ha van is olyan, az nem őszinte. Vagy ha mégis, akkor 2 perc múlva nyoma sem lesz. Ezzel nem veszthetek semmit.

-Gondold át. Szerintem jobb érezni. Úgy legalább úgy tűnik, mintha élnénk. -mondta, és én ezen elgondolkodtam. -Ja és megemlítettem neked, hogy Edward nem csalt meg...vagyis hát.

-Igen. Mondtad, erről mesélsz valamit.

-Kiderült, hogy nem direkt csalt meg.

-Hogy lehet ilyesmit nem direkt csinálni? Carlisle, kérlek, nem akarok róla beszélni. Úgy egy kicsit könnyebb. Nem akarok rá gondolni.

-Bella, tudom, hogy korai, de ezt muszáj. Mivel kiskorú vagy, így nem maradhatsz egyedül.

-Akkor kénytelen leszek anyához költözni Jacksonville-be. -erre szomorúan lehajtotta a fejét.

-Sajnálom Bella, de édesanyád is meghalt.

-Mi? Nem, nem, nem, és nem. Miért történik ez velem? Ez valami rossz álom? Mert akkor nagyon gyorsan fel akarok kelni. Ez nem történhet meg velem. Ugye, ilyen nincs is. Egy perc múlva valaki előugrik valahonnan és azt kiabálja, hogy április bolondja. Ugye? Kérlek Carlisle, mond, hogy így lesz.

-Sajnálom, de nem tehetem. Mert nem akarok hazudni. -ölelt át. -Bella tudom, hogy korai, de meg kell kérdeznem. Mivel kiskorú vagy, árvaházba vinnének. Én agyon szívesen örökbe fogadnálak. Hiszen már így is lányomként szeretlek.

-Köszönöm Carlisle. De ezt nem kérhetem tőled. Meg most nem igazán kéne Edward közelében lennem. De a úgy megoldható lenne, hogy csak a papírok mutatnák azt, hogy te vagy a gyámom, az jó lenne, de én ugyan úgy, apám házában élnék. Ha nem túl nagy kérés.

-Biztos jó lesz neked ott egyedül?

-Jó már semmi nem lesz. De nehezen elviselhető még talán.

-Megoldom.

-Köszönöm. -mondtam, majd kisétáltam a rendelőből. Carlisle jött utánam.

-Haza viszlek. -jelentette ki, én megköszöntem, és már útban is voltunk haza felé.

-A többiekre nem haragszol ugye?

-Én egyikőtökre sem haragszom.

-Akkor nem bánnád, ha Alice átjönne hozzád pár napra?

-Persze, hogy nem. -mondtam, közben pedig megállt a kocsi, és én száltam is ki.

-Akkor nemsokára jön is. Viszlát Bella. -én csak intettem neki, majd bementem a házba. Megláttam Star-t. Szegénykém. Már régóta nem kapott enni. hiszen apu nem tudta őt etetni. Azonnal a szekrényhez szaladtam, és tele raktam a tálját enni valóval, ő pedig aranyosan rávetette magát a táplálékra. Olyan mohón falta, hogy csak attól féltem, nehogy elrontsa a hasát. Holnap el kell vinnem állatorvoshoz. Szegénykém, meddig éhezhetett.


(Carlisle szemszög)

Szegény lány. Nem értem. Ő jóember. mivel érdemelte ki, hogy a sors ily' módon büntesse őt? Amikor haza értem, vámpír gyorsasággal rohantam a házba.

-Alice! Pakolj össze legalább egy hétre. Ugye átmész Bellához. -kérdőn nézett rám.

-Hogy kihez?

-Bellához.

-Ezt hogy érted? -jó, most már nem értettem semmit.

-Hát, hogy érteném? Átmennél Bellához pár napra? -kérdeztem ismét

-Jó, be kell vallanom valamit. Bella meghalt.

-Hogy mi? -kérdezték a többiek egyszerre. Edward oda ugrott Alice elé, és az arcába üvöltött.

-Mi az, hogy meghalt? Miért nem láttad előre? Miért nem figyeltél rá oda? Egyáltalán miért engedted el őt olyan lelki állapotban olyan későn? -erre Alice elkezdett zokogni.

-Edward állj le. Alice nem tehet semmiről. -próbálta nyugtatni Jasper.

-Igazad van. ne haragudj Alice. Sajnálom.

-Mielőtt bárkit meggyanúsítanátok, elmondanám, hogy Bella valóban meghalt, de mivel ugye elf volt, így újra él. Emlékeztek? Ha egy elfet megölnek, az újra éled. Emberként. -mondtam, mire nagy kő esett le mindenki szívéről. -De nagyon rossz állapotban van. Szörnyen megviselte amit tettél Edward. Aztán amikor haza ment, Charlie-t holtan találta, majd miután továbbment, őt is megölték. Ma meg megtudta, hogy az édesanyja is meghalt.

-Azonnal indulok. -mondta Alice, és már ott sem volt. fölment az emeletre, hogy összepakoljon. Amikor lejött, gyorsan elköszönt, és már indult is Bellához.


(Bella szemszöge)

Nagyon gyorsnak kell lennem. Átöltöztem, írtam egy kis üzenetet Alice-nak, majd bepakoltam, magamhoz vettem mindent, ami szükséges. Útlevél, személyi igazolvány, az összes pénz, ami volt itthon, na meg a bőröndöm, amit telepakoltam.
Az üzenetet oda raktam, ahol Alice biztosan megtalálja, majd végleg elköszöntem Star-tól.

-Jaj, de fogsz hiányozni te kis gombócka. -öleltem magamhoz, majd kiléptem az ajtón, és futásnak eredtem.

Ő lenne Sarah

-Hát, ennyi lenne, remélem tetszett, bár ez most elég unalmas, és eseménytelen, de azért számítok a visszajelzésetekre... :)