Sun Light 14. fejezet

Ez az a ZENE, amit Bella a fejezetben fog hallgatni. (én is ezt hallgattam a fél fejezet írása közben)

Remélem tetszeni fog... :)

14. fejezet :Kész. Vége. Nem bírom tovább!


-Jaj, de fogsz hiányozni te kis gombócka. -öleltem magamhoz, majd kiléptem az ajtón, és futásnak eredtem.

Futottam, ameddig csak bírtam, majd egyszer csak szembe jött velem Jessica. Na már csak ez hiányzott. Most mindenkinek el fogja mondani, hogy látott... Majd megállat mellettem a kocsi, az ablak lehúzódott, és Jessica hajolt ki rajta.

-Jesszusom, Bella! Mit csinálsz te? -kérdezte szinte már felháborodva, és nekem ekkor jutott eszembe valami.

-Meg kell ígérned, hogy nem szólsz senkinek egy szót sem arról, amit most hallani fogsz.

-Jól van megígérem.

-Elvinnél a reptérre? -amikor ebbe beleegyezett, gyorsan a csomagtartóba dobtam a cuccom, majd beültem, és elkezdtem mesélni...persze csak annyit, amennyit lehetett.

-A lényeg annyi, hogy a szüleim meghaltak, Edward megcsalt, nekem meg szükségem van most a távolságra. El akarok menni innen messze. Ezért elrepülök valahová. De nem szabad elmondanod senkinek. Még annyit sem, hogy ma láttál. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Jess ez nagyon fontos. Nem tudhatja meg senki. Cullen-ék sem. Bármi történik, te meg sem szólalsz, ha rólam van szó. Te nem tudsz semmit. Csak annyit, amennyit bárki más.

-Biztos, hogy ezt akarod?

-Teljesen biztos.

-Akkor megígérem.

-Köszönöm. -idő közben meg is érkeztünk. -Hát, viszlát Jess.

-Várj Bella! Mégis hová mész?

-Még nem tudom. -mondtam, majd láttam, ahogy Jessica elhajt, majd indultam  hogy megnézzem az induló járatok tábláját. Elhatároztam, hogy azzal megyek, ami a leghamarabb indul. Ez volt Olaszország.



(Alice szemszög)

Siettem Bellához, ahogy csak tudtam. Neki most szüksége van a barátnőjére, aki támaszt nyújt neki. Amikor oda értem, rögtön kipattantam a kocsiból, és az ajtó felé vettem az irányt. Gyanús volt a csend. Nem jött bentről semmiféle zaj, csak horkolás. Bella így horkolna? Nem hiszem. Amikor benyitottam Bellát nem láttam sehol. Kezdtem ideges lenni.

-Bella! Bella, hol vagy? -kiabáltam,de feleslegesen, mert az illatát sem éreztem olyan intenzíven, mintha a házban tartózkodna. Ilyen nincs. Hová tűnhetett? Ez a horkolás meg kiborító. Megkerestem az idegesítő hang forrását, és rátaláltam egy kutyusra. Ja igen. Star. Bella mesélt róla. De hol van Bella? Épp indultam volna ki, amikor észre vettem az ajtóra ragasztva egy kis cédulát, ami nekem volt címezve. Levettem, szétnyitottam a kettőbe hajtott papírlapot, majd elkezdtem olvasni.

"Kedves Alice!
Sajnálom, de el kellett mennem. Nem tudtam volna Forksban maradni. Ideköt minden emlék. Amikor ezt a levelet írom, még itt vagyok, de máris hiányoztok. Nem tudom visszajövök-e. És ha visszajövök, ti még itt lesztek-e. De nem is tudom mi lenne jobb. Ezt a levelet búcsúzóul írtam. És szeretnék egy szívességet kérni. Megtennéd, hogy vigyázol Star-ra helyettem? Ahogy ezt írom, elképzelem Emmett-et, ahogy Star-ral játszik, Rose-t, ahogy fintorogva nézi, Esme-t, ahogy anyai szigorral leszidja Emmett-et, mert bent játszottak. Jaspert, ahogy kineveti Emmettet a szidásnál, Téged, ahogy Vásárlással bünteted a fiúkat, Carlisle-t, ahogy vizsgálja Start, miután szokásosan nekiment valaminek. És Edward-ot, ahogy kifejezéstelen arccal nézi az egészet, és teljesen magába fordul. Mert biztosan lelkiismeret furdalása lesz amiatt, mert azt hiszi ő üldözött el Forks-ból. Hiszen ismerjük Edward-ot: mindig, mindenért magát okolja. De majd felvidítja a barátnője, és elfelejt engem. Én sose foglak titeket elfelejteni. Mindig szeretni foglak titeket. Gondolom, most mindenki azt hiszi, hogy gyűlölöm Edward-ot. Ez nem teljesen igaz. Inkább magamat gyűlölöm, amiért nem vagyok képes őt gyűlölni. Amiért még mindig szeretem. Nagyon szeretem. Még nem tudom hová megyek, de messzire. Azt mondják, a távolság, csak úgy, mint az idő, gyógyít. Szerintem ez nem igaz. Sem idő, sem távolság nem lesz képes azt a sebet begyógyítani, amit az Ő hiánya fog okozni. De el kell mennem innen, mert úgy talán elviselhetőbb lesz. Köszönök mindent. Az egész családnak. És örülök, hogy Edward megtalálta a boldogságot valaki mellett. Tudat alatt, mindig is tudtam, hogy nem én vagyok számára az igazi. De most fáj, hogy igazam volt. De sietnem kell, így még gyorsan azt kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok, és felejtsetek el engem. Minden jót.

Szeretlek titeket:   
                            Bella"


Mii? Nem, nem, nem, és nem. Nem mehetett el. Nem hagyhatott itt minket. És hogy Edward megtalálta a boldogságot? Bella teljesen el van tévedve. Edward még soha nem volt ennyire maga alatt. Hát még milyen lesz, ha megtudja, hogy Bella elment. Hogy mondjam el neki? És egyáltalán Bella, hogy tehette ezt velünk? Jaj, már most hiányzik. Fogtam Star-t, és beültem vele a kocsiba, és már hajtottam is hazafelé, hogy közöljem a többiekkel a rossz hírt.


(Bella szemszög)

Nem is figyeltem, már azt vettem észre, hogy a gépen ülök. Elővettem kedvenc könyvem, és a fülhallgatóm, és elkezdtem olvasni. De nem tudtam odafigyelni. Végig Cullenék jártak a fejemben. Úgyhogy inkább letettem a könyvem, és lágyabb dalokra kapcsoltam, majd néztem ki az ablakon. Gondoltam a lassú zongora darabok, majd lenyugtatják háborgó lelkem, de nem így történt. Ahogy csak bámultam kifelé, és hallgattam a szomorú dalokat, kigördült az első könnycsepp. Letöröltem, de hiába, mert helyét újabbak vették át, majd lassan elaludtam.


(Edward szemszög)

Már messziről hallottam Alice autójának közeledését. De a gondolatait eltakarja előlem. Gondolatban a Francia himnuszt fordítja portugálra, olaszra, majd vissza franciára. Mit titkol előlem? És miért jön vissza? Neki Bellával kellene lennie. Én azért nem mentem vele, hogy egy kis időt hagyjak Bellának. Hátha jót tesz. Leszáguldottam családomhoz, akik a nappaliban beszélgettek, majd 1 perc múlva Alice száguldott be könnyek nélkül zokogva.

-Alice, mi történt? Hol van Bella? -én voltam az első, aki oda sietett hozzá.

-Elment.-már megint. Amikor legutóbb ezt hallottam, utána csak annyit hallottam róla, hogy megölték. Akkor szerencséje volt, de most nem lesz.

-Hová ment?

-Nem tudom. De hagyott egy levelet. -mondta, majd átadta nekem. Én azonnal olvasni kezdtem. Amikor elolvastam, azt sem tudtam, mit csináljak. Még mindig szeret. Istenem, még mindig szeret. De elment, és ki tudja mikor jön vissza. És még az igazságot sem tudja. Lehet, hogy ha tudta volna, nem ment volna el?

-Edward, mit ír? -kérdezte Esme. Én csak odaadtam neki a levelet, majd az erdőbe vetettem magam. Egyedül akartam lenni. Elmentem a Bellával közös rétünkre, és ott leültem egy fa tövébe, majd kezeimbe temettem az arcom. Az én hibám, hogy elment. És még hogy felejtsem el...soha sem tudnám elfelejteni. Legyünk boldogok?


-Még is, hogy lehetnék nélküled boldog? -suttogtam magam elé megtörten. Kitudja láthatom-e még valaha. Ötletem sincs, hová mehetett volna. Megkeresni nem tudom. Ahhoz túl nagy a Világ.
Fogalmam sincs, mitévő lehetnék. Ez a legrosszabb...a tehetetlenség. És most itt üljek ölbe tett kézzel, és várjam a csodát, vagy járjam a világot, abban reménykedve, hogy egyszer csak szembe sodorja őt velem a sors. És ki fogja megvédeni a mindennapoktól? Ő úgy vonzza a balszerencsét, mint a mágnes... Azzal nyugtatom magam, hogy megvolt nélkülem 17 évig. Addig nem volt vele senki aki megvédte volna, és boldogult egyedül is, hát akkor most is mennie kell. Félek. Nagyon félek. Nem tudom, mit csinálnék, ha baja esne. Jut eszembe: Nem is tudnék róla! Mostantól semmit sem fogok tudni róla. Semmit. Találgathatok, hogy most boldog-e, vagy hogy egyáltalán él-e még.
Erre a gondolatra, teljesen ideg beteg lettem. Elkezdtem futni. Jó pár fa bánta. Iszonyú érzés, hogy semmit sem tudok tenni. De azt írta, szeret. Akkor miért ment el? Jó, mondjuk így belegondolva az ő helyzetébe, lehet, hogy én is ezt tettem volna. A szerelmem megcsal, a szüleim meghalnak...szegény most teljesen maga alatt lehet. Most az kéne, hogy támogassa valaki. Hogy legyen valaki mellette. Mellette lenne a helyem, de, hogy, ha azt sem tudom, hogy hol van?
Csak futottam, nem figyeltem merre, teljesen rákapcsoltam, így már teljes gőzzel futottam. Nem érdekelt senki, és semmi, most csak azt a szelet akartam érezni, amit a futással érzek. Hátha lenyugszom egy kicsit.


(Bella szemszög)

Ott álltam a szakadék szélén, és ugrásra készültem. Elhatároztam magam. Elrugaszkodtam, és zuhantam. Mámorító volt. Csodás érzés, majd éppen elértem volna a jéghideg vizet, ami ott lent várt rám, amikor felriadtam.
Hangosan ziháltam. Csak egy álom volt. Álmodtam az egészet. Pedig olyan valóságosnak tűnt. És csábított.
Csábított a gondolat. Az álmomban, amikor leugrottam arról a szikláról, teljes mámorban úsztam. Azt akartam, hogy igaz legyen.


-Hölgyem, kérem kapcsolja be az övét, hamarosan leszállunk. -jött oda egy stewardess. Szót fogadtam neki. A gép, hamarosan tényleg leszállt Firenzében. Szóval itt kezdek új életet? Megkerestem a cuccaimat, majd egy taxit fogtam. Még szerencse, hogy tudok olaszul. Anyunak régen nagyon megtetszett az olasz nyelv, és kitalálta, hogy tanuljuk együtt. Nem is ment olyan rosszul. Jaj, de hiányzik. Megkértem, a taxist, hogy vigyen el, a legközelebbi autó kereskedésbe. Amikor megálltunk, a kezébe nyomtam a kért pénzt, majd egyenesen az üzletbe vetettem magam. Jó darabig nézegettem az autókat, majd végül egy audi r8-ason. Szinte azonnal megtetszett. Szeretem a gyorsaságot, de még nem volt az a tényleg nagyon gyors autóm. Ezen látszott, hogy bírja a sebességet. Na igen, sebesség. Erről is rögtön Edward jutott eszembe. Ahogy száguldozik az erdőben a fák között, mintha csak repülne. Elég legyen Bella! Felejtsd el. Szóltam magamra gondolatban. Megvettem az új kocsimat, és már száguldottam is vele az utakon.

Már jó pár órája vezethettem, amikor megláttam egy táblát, amire a Parco del Colfiorito felirat volt pingálva. Tehát nem messze van ez a hatalmas tó. A tavakat mindig is szerettem. Békések. Olyan nyugtató hatásuk van. Most is oda mentem, majd leparkoltam egy szakadéknál. Kiszálltam a kocsiból, és a szakadék szélénél megálltam. Amikor körül néztem, láttam, hogy a tó túloldalán a partot erdő borítja. Az erdő sötét volt, és vész josló, mégsem féltem, vagy merült fel bennem, hogy mennem kéne, mint a normális embereknél. Amikor kigyönyörködtem magam az erdő félelmetes szépségében, lenéztem. Úgy néztem a sok méterrel alattam háborgó vízre, mint akit megbabonáztak. Olyan jó érzés lenne leugrani, mint álmomban? Merengtem el, ám  amikor rávettem magam, hogy ugorjak, egy ismeretlen hang állított meg.

-Állj! Ne tedd!-felé fordultam, és egy teljesen ismeretlen alak állt előttem. Nem tudom, egyáltalán miért érdekli őt, hogy ugrok-e, vagy sem? Nem is ismer. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy egy vámpírral állok szemben. De nincs félni valóm. A szeme arany-barna. Pont mint az Övé. -Gyere velem. -mondta, én meg teljesen össze zavarodtam. Mit akarhat Tőlem egy ismeretlen vámpír. Két részre oszlottam. Az egyik felem kíváncsi volt, hogy mit akarhat a vámpír, a másik felem, meg üvöltött velem, hogy ne érdekeljen, ugorjak. A kíváncsiságom győzött. Ugrani máskor is lehet. Még utoljára visszanéztem a sötéten háborgó vízre, melynek habjai arra vártak, hogy testemet maguk alá temessék, hogy aztán vígan játszadozzanak vele, majd tekintetem visszavándorolt az ismeretlen vámpírra.

Úgy éreztem, tudnia kell, hogy tudom, nem ember. Így hirtelen felindulásból, tudattam is vele.

-Tudom, hogy nem vagy ember. -mondtam, színtelen hangon. Erre kikerekedett szemekkel nézett rám, majd rendezte vonásait.

-Ha nem vagyok ember, akkor mégis mi vagyok? -kérdezte, úgy, hogy ha nem lettem volna biztos a dolgomban, elbizonytalanodtam volna.

-Vámpír. -mondtam ki teljesen magabiztosan, mire közelebb jött hozzám.

-Jól van. Kár lenne tagadni. Igazad van. Vámpír vagyok. De honnan tudod?

-Tudod, pár nappal ezelőttig én sem voltam ember.

-Ez mit jelent?

-Ha elmondanám, megölnél. -ennyit mondtam, majd indultam volna a kocsim felé, ha a hangja nem állít meg.

-Én nem ölök embereket.

-Tudom. Jól van. Már úgy is mindegy. Elf voltam. -mondtam ki végül, a fejemet lehajtva, arra várva, hogy mikor csap le rám, és öl meg. Ez lett volna a természetes.

-Én nem olyan vagyok, aki ítélkezik. És igazából, ha még mindig az lennél, sem ölnélek meg. Engem nem érdekel, hogy ki, micsoda, ha van benne érzés. -Erről a vámpírról Carlisle jut eszembe. Ettől teljesen ellágyultam.

-Köszönöm. -csak ennyit mondtam,  de magam sem tudom, hogy pontosan mire gondoltam.

-Be kell vallanom valamit. -nem értettem, ugyan mit kéne be vallania nekem? Pont nekem. -Ha nem érzem meg, azt az óriási energiát, ami belőled árad, hagylak leugrani. Nem avatkozok bele senkinek sem az életébe.

-Milyen energiáról beszél?

-Tudod, vannak olyan vámpírok, akiknek az a képessége, hogy megérzi más vámpírok képességét, vagy ez esetben megérzem az az berekben azt a képességet, ami majd vámpír korukban esedékes. De lehetne, hogy ezt ne itt beszéljük meg?

-Rendben. Sétáljunk egyet. -mondtam, miközben az erdő felé intettem. Megkerültük a tavat, és az erdőben kezdtünk sétálni, miközben beszélgettünk.



-Amúgy, a nevem Isabella Swan -mondtam, és felé nyújtottam a kezem.

-Eleazar Denali. -mondta, majd kezet fogtunk. -Tudod, én és a családom, a Volturihoz jöttünk látogatóba, biztos ismered őket -erre csak bólintottam - Egykor közéjük tartoztam, aztán elmentem tőlünk, és megismerkedtem a mostani családommal. Most vendégségben vagyunk a Volturinál, csal eljöttem ide vadászni, amikor megéreztem a képességedet. Amikor én is Volturihoz tartoztam, megtanultam, hogy ha valami értékes, ne hagyjuk elveszni.

-Hogy érted ezt?

-Le akartál ugrani arról a szikláról. -intett visszafelé. -Te nagyon értékes vagy Bella. A képességed...Ha vámpírrá változnál, te lehetnél a legerősebb vámpír. -ezen elgondolkoztam. Tovább sétáltunk az erdőben, közben beszélgettünk. Nagyon rendes Eleazar. Mesélt a családjáról, és a múltjáról. Én is meséltem neki magamról, de Cullenéket kihagytam az egészből. El kell felejtenem őket, még ha ez nagyon fáj is. Amikor elmeséltem neki, hogy most nincs senkim, felvetette azt a lehetőséget, hogy csatlakozzam a Volturihoz. Ott lenne családom, és nem is unatkoznék, és ott tudnék mit kezdeni az életemmel. Nem tudom, mit kezdjek ezzel az ajánlattal. Lehet, hogy jobb lenne? Nem tudom. Amint ezen gondolkodtam, egy hangot hallottunk hátulról. Egy kicsit messzebbről jött.

-Eleazar! -kiabált egy kis termetű, szőke hajú lány. Mellette állt egy nála magasabb, barna hajú fiú, nagyon hasonlított a lányra, és mellettük, egy nagydarab, izmos, ijesztő külsejű alak. Amikor hátra fordultunk, a lány döbbent arcot vágott, majd vámpír gyorsasággal átszelte a köztünk lévő távolságot, és megölelt. Ezt nem értettem. Miért ölelget engem egy vámpír?

-Bella, nem ismersz meg? -kérdezte, amikor elengedett, hogy jobban szemügyre vegyen. -Jesszus, mennyit változtál? El sem hiszem, hogy újra látlak. -mondta, majd ismét megölelt. Amikor elváltunk egymástól, jobban szemügyre vettem.

-Te jó, ég Jane. Komolyan te vagy az. Istenem. -mondtam, és közben örömkönnyek szöktek a szemembe.

-Ne sírj Bella! Alec, már meg sem ismered a mi Bellánkat? -kérdezte hátra nézve, és akkor jöttem rá, hogy az a Jane-hez hasonló fiú nem más, mint Alec, Jane ikertestvére.

Alec egy darabig nézett, majd átsuhant arcán a felismerés, és ő is megölelt.

-Komolyan? Bella, te lennél az az ügyetlen kislány, aki mindig, mindenhol képes volt elesni? -kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Igen Alec, komolyan én vagyok, és még mindig képes vagyok elesni bárhol, bármikor. -nevettem. -Nagyon sok mindent meg kell beszélnünk.

-Jól van, menjünk a kastélyba. Aro nem fog haragudni. -amikor elindultunk, egy jelentőségteljes köhintést hallottunk.

-Ja, igen. Ne haragudj Félix. -kezdte Jane. -Bella, ő Félix, Félix, ő Bella.

-Nagyon örülök.-ráztam vele kezet.

-Részemről az öröm, hogy találkozhatok egy ilyen csinos hölggyel. -mondta, miközben kezet csókolt. Flörtölni próbál velem. Hát, kösz, de nem. Nem mondtam rá semmit, hanem inkább elindultam, a kocsimhoz. Jane, és én beültünk, a fiúk gyalog mentek. A kocsiban beszélgettünk Jane-val, majd amikor a kastélyoz értünk, és leparkoltam, kiszálltunk a kocsiból. Jane oda sietett hozzám, majd megszólalt.

-Isten hozott Volterrában!






Tudom, most felmerül egy csomó kérdés: Pl.: Bella, honnan ismeri Janet, és Alecet?
A kövi fejezetben minden kiderül :)
Remélem tetszett, és megdobtok pár kommival :)

Bella kocsija