Még díjak :)

Sziasztok!

Ezeket a díjakat Alexandra -tól is megkaptam, nagyon köszönöm neki. Hatalmas puszi neked:) Köszönöm szépen

 Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ennyi díjat kapok, de nagyon köszönöm!

Mivel nem is olyan régen már egyszer megkaptam ezeket a díjakat, és akkor teljesítettem a szabályokat, így most nem írnék magamról semmit, és nem küldöm senkinek, mert akiknek küldeném, azok a múltkor megkapták... MÉG EGYSZER NAGYON KÖSZÖNÖM!!!  :D


puszi:

Waltex

u.i.: nem sokára friss  :)
várjátok már?

Sun Light 12. fejezet

12. fejezet : Rossz előérzet


Reggel, amikor felkeltem, Edward nem volt mellettem. -Rosszul indul a nap - jegyeztem meg magamban savanyúan. De tényleg, most olyan rossz kedvem van. Olyan nyűgös, vagy nem is tudom. És nem csak azért, mert Edward nem volt ott, amikor felkeltem, hanem úgy...így keltem és kész.
Elmentem a fürdőbe, hogy elvégezzem reggeli teendőimet, de amikor az öltözködésre került, sor, úgy döntöttem, hogy most nem érdekel, mit fog szólni Alice, a farmerhoz csak egy egyszerű pólót vettem fel. De hogy biztosan ne legyen akkora baj belőle, egy nyak kitörős magassarkút választottam lábbelinek, A végén pedig felkaptam egy fekete kicsit rövidebb bőr dzsekit. Találtam itt egy zöld táskát, is, de szerintem borzalmas volt, úgy hogy kerestem egy másikat, ebbe belepakoltam a mai cuccaimat, majd a lépcső fele vettem az irányt.

Amikor leértem a lépcsőn, csak Alice volt a konyhában.

-Jó reggelt! Többiek?

-Szia! Nekik el kellett menni egy kis időre. Edward nem akart itt hagyni téged, de megígértem neki, hogy vigyázok rád. Szóval ma én viszlek suliba, és én is hozlak el. Csináltam neked reggelit. -mondta, miközben egy szendvicset nyújtott felém. -Edward mondta telefonon, hogy mit és hogyan csináljak. -vallotta be szégyenlősen mosolyogva.

-Köszi Alice. -mondtam, majd leültem a konyhában egy székre, és megettem a szendvicset.

-Gyere Bella! El fogunk késni. -mondta, azzal kocsiba is ültünk, és már hajtottunk is az iskola felé. -Ja és csak azért nem borulok ki a pólód miatt, Edward-nak megígértem, hogy nem lesz semmi, és fel vettél egy magassarkút.

-A magassarkút csak ezért vettem fel. Hogy ne akadj ki nagyon.

-Igazából nagyon kiakadtam, de mivel ígéretet tettem, így csak azután fogom leszedni a fejed, miután Edward haza jött.

-Tényleg az mikor is lesz pontosan? -kérdeztem, és közben felcsillant a szemem, hogy hamarosan láthatom őt.

-Őőő pontosan nem tudom, de valamikor ma este. De majd küldök egy sms-t ha pontosan tudom.

-Köszi. -idő közben megérkeztünk a suliba.

-Na akkor majd jövök érted és vigyázz magadra. -mondta, és kaptam egy puszit az arcomra.

-Oké, szia. -azzal kiszálltam a kocsiból, és a bejárat felé vettem az irányt. Megint matek volt az első órám. Jacobbal közös. Húú, most mit csináljak? Tegyem meg amit, Cullen-ék akarnak, és ne álljak szóba vele? Mondjuk akkor azt most kéne elkezdeni, amíg nem vagyunk olyan jóban, hogy fájjon a dolog. De mi van, ha tovább barátkozok vele? Elárulnám vele Edward-ékat. Inkább maradtam az első verziónál. Megutáltatom magam Jacobbal.

Amikor beértem az órára, Jake már ott ült. Leültem mellé, és úgy terveztem, hogy nem szólok egy árva szót sem, de nem úgy tűnt, hogy Jake ebben segíteni akar nekem.

-Szia Bella! Milyen napod volt tegnap? -furcsálltam, hogy ilyen jó kedve van azután, hogy tegnap Edward megmutatta neki, hogy hol a helye, de nagyon kellett vigyáznom, hogy jó kedve ne ragadjon rám, mert akkor meghiúsulna a tervem.

-Szia. Nem rossz. -csak ennyit mondtam, és láttam az arcán az értetlenséget, de nem firtatta, mert belépett a terembe a tanár, így inkább mindketten az órára figyeltünk. Legalább is próbáltam. Egész órán frusztrált a dolog, hogy ilyen hűvös vagyok Jacobbal, de ha egyszer ezt kell tennem, akkor ez van. Legalább is ezzel nyugtattam magam. Amikor kicsengettek, láttam, hogy mondani akar valamit, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, és kisuhantam a teremből. Ma így összegezve kimondottan szar napom van.

Az öltözők felé igyekeztem, amikor Jessica csapódott hozzám.

-Szia Bella! Mond csak, mi történt veled és Jacobbal?

-Semmi.

-Ugye nem történt köztetek semmi? Mármint hogy nem...nem csaltad meg Edward-ot ugye?

-Hogy mi van? Nem. Nem. Úristen Jess. Nem is tudom, hogy jut neked ilyen az eszedbe? Szeretem Edward-ot, és soha nem csalnám meg. -kiabáltam rá. Még szerencse, hogy nem volt senki a folyosón.

-Igazad, van. Sajnálom. Nem is tudom hogy jutott ilyen az eszembe. Ne haragudj. -mondta, miközben szomorúan nézett rám.

-Jól van, semmi baj. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled.

-Ezt megbeszéltük. -mondta vigyorogva. A 2 perccel ezelőtti rossz kedvét mintha elfújták volna.

Átöltöztünk, majd a tesi terembe érve, rögtön futásnak eredtünk, a tanár úr utasítására.

-Szia Bella! -jött oda mellém futás közben Mike. Hát ilyen nincs... lehet ennél jobban elcseszni egy napot? Mielőtt még én is köszönhettem volna neki, bebizonyosodott, hogy bizony lehet.

-Eljönnél velem egyik nap moziba, vagy vacsorázni, vagy valami ilyesmi? -gondolkodtam rajta, hogy finoman utasítsam vissza, mint már 1000-szer, vagy küldjem el a francba. De úgy döntöttem, megpróbálom megőrizni a higgadtságomat,  és finom leszek vele.

-Bocs, Mike, de nem.

-Ne mond már hogy, amiatt a hülye Cullen miatt... -horkant fel, bennem meg már felment a pumpa, és kitörni készültem. Ami meg is történt, de mivel nem akartam, hogy mindenki hallja, így a hangomat visszább fogtam, bár legszívesebben leüvöltöttem volna a hajat a fejéről.

-Ide figyelj Mike Newton. Hagyj engem békén, és Edward-ot se minősítsd le a saját szintedre, mert megjárod. És nem csak miatta nem megyek veled sehová. Felfogtam, hogy tetszem neked, de én ezt nem viszonozom, amit már rég észre vehettél volna. Vagy képes vagy egy haverom lenni, és leszállni a randi témáról, vagy szállj le rólam. -mondtam, neki, majd mivel úgy is kicsengettek, kimentem a tesi teremből, és egyenesen az öltöző felé vettem az irányt.
Átöltöztem, majd mentem is az ebédlőbe. Nem volt étvágyam, így csak egy üveg ásvány vizet vettem, és leültem az egyik üres asztalhoz. Elővettem a zenelejátszómat és a fülest, és elkezdtem hallgatni a zenéket, miközben azon gondolkodtam, mit tehetnék, hogy legalább a délutánom ne ilyen siralmasan teljen.
Gondolataimat, az szakította meg, hogy valaki megkocogtatta a vállam. Kivettem a fülemből a fülhallgatót, és felnéztem. Jacob volt.

-Bella, ha megbántottalak valamivel...

-Nem Jake, nem bántottál meg semmivel, csak, kérlek, most hagyj magamra... -mondtam neki kissé elkínzottan. Fogalmam sem volt, mit tehetnék.

-De, Bella, mi a baj?

-Semmi, de most egyedül szeretnék lenni. -mondtam, és kiviharzottam az ebédlőből. Nem tudom, olyan furcsán érzem magam. Mintha valami szét tépne belülről. Ami furcsa, mert csak egyszerűen rossz napom van, de rossz előérzetem is van. Nagyon rossz. Már reggel óta bennem van, de most valahogy egyre erősebb. Úgy terveztem, hogy az utolsó 2-3 órámról ellógok. Gyalog mondjuk elég messze van a Cullen ház, de legalább lesz időm kiszellőztetni a fejem. El is indultam, de idő közben elkezdett esni az eső. Már nem is esett, inkább szakadt, és én még az út negyedét sem tettem meg, de most nem érdekelt. Már a lábam is nagyon fájt, így inkább levettem azt a borzasztó magassarkút, és mezítláb folytattam az utat. Esernyőm sem volt, de nem akartam semmivel sem foglalkozni. Egyszerűen csak azt akartam, hogy kiürüljön a fejem, és ne legyenek gondolataim sem. Most semmivel sem akartam foglalkozni. Amennyire sikerült, kizártam a gondolataimat. Az egyetlen vágyam, az volt, hogy minél hamarabb vehessek egy forró fürdőt, és láthassam Edwardot.

(2 és fél óra múlva)

Nem siettem. Csak sétáltam, de amikor megláttam a házat, és hogy Edward szobájában ég a villany, elkezdtem sietni. Amikor beértem Alice gondterhelt arcával találkoztam. Nagyon ideges volt.

-Bella! Hogy kerülsz te ide? Hogy jöttél haza? Neked most nem kellene itt lenned.

-Mi? Alice, kérlek, hagyj felmenni, lefürdök, átöltözök, aztán mindent elmondok. -és már indultam is fel az emeletre.

-Bella! Most nem mehetsz fel. -mondta, és szemében aggódást, szomorúságot, csalódást, és féltést láttam.

-Engedj fel Alice. Tudom, hogy Edward itthon van. -kértem, és mivel látta, hogy nem sikerül megakadályoznia, ő is könyörgőre fogta.

-Nagyon szépen kérlek Bella ne menj fel. Kérlek. -mondta, és ha lehetett volna, már zokogott volna. Vagyis zokogott is, de könnyek nélkül.

-Mi a baj? -öleltem át, miközben próbáltam nyugtatgatni, de ő csak annyit mondogatott, hogy ne menjek föl.

-Bella, ne menj fel. Nem szabad. Kérlek. -kérlelt egyre kétségbe esetten.

-De miért?

-Nem szabad.

-Mindjárt jövök. Ne haragudj Alice, de föl kell mennem. -mondtam, majd elengedtem, neki meg már annyi ereje sem volt, hogy utánam eredjen, és ne engedjen. Rohantam fel a lépcsőn, és minél közelebb érve Edward szobájához, furcsa hangokat hallottam. Mi? Az nem lehet. Mondtam magamban. Halkan benyitottam a szobába, hátha csak a képzeletem teszi ezt velem, ugyan is nem akartam neki hinni. De amint halkan résnyire nyitottam az ajtót, félelmeim beigazolódtak. Amikor megláttam Edwardot, és egy gyönyörű, szőke vámpírnőt, amint éppen ott szeretkeznek, ahol én tegnap este álomra hajtottam fejem, valami össze tört bennem. De nem is a hely a lényeg. Hogy tehette ezt velem Edward? És akkor kicsordult az első könnycsepp. Bucsuktam az ajtót, és mint egy zombi mentem le a lépcsőn, vissza Alice-hez.

-Én mondtam, hogy ne menj fel. -mondta, még mindig zokogva, majd magához ölelt.

-Miért? Ha most nem megyek fel, és most nem tudom meg, akkor el se mondtátok volna, és élnék úgy, mint eddig hazugságban?

-Nem tudom Bella. Kérlek ne haragudj.

-Nem a te hibád. De most inkább megyek. Viszlát Alice.

-Várj. Most zaklatott vagy. Nem mehetsz így el. Még valami bajod esik.. -Aggodalmaskodott, ami jól esett. -Én még mindig a húgomnak tartalak, attól függetlenül, hogy az az idióta bátyám ezt műveli. -mondta, majd ismét megölelt.

-Köszönöm. Ez sokat jelent nekem. Én is ugyan úgy szeretlek, mint eddig, de nem tudok itt maradni. Mennem kell.

-Akkor veled megyek.

-Ne haragudj, de most egyedül szeretnék lenni.

-De ugye visszajössz?

-Nem tudom. -erre nem mondott semmit, én viszont elindultam. Már nagyon fájt a lában a sok sétálástól, de nem tudtam mit tegyek. Haza nem akartam menni. Nem akartam, hogy az apám ilyen állapotban lásson. Inkább sétáltam tovább, és tovább. Nem tudtam merre megyek, de nem is érdekelt. Már nem érdekelt semmi. Hazudott. Én mondtam neki, hogy egyszer talál egy nálam sokkal jobb lányt. Akit majd sokkal jobban szeret mint engem, de ő váltig állította, hogy nem fog nálam jobbat találni. És hogy szeret. Ami a legjobban bánt, hogy nem tudom utálni. Bármennyire is akarom nem megy. Még így is szeretem. Nem akarom szeretni. Nem akarok rá gondolni.
Úgy gondoltam, elmegyek a házunkhoz, és megnézem mi van apával, úgy, hogy ő ne vegyen észre. Amikor haza értem, benéztem a konyha ablakon, és ott is volt. De nem akárhogy. Nem, nem, ez nem történhet meg. -mondogattam magamban, miközben rohantam a házhoz. Apám ott feküdt a konyha padlón több sebből vérezve. Ahogy jobban megnéztem a sebeit, láttam hogy nem akármilyen sebek. Vámpír harapások. Az apámat megölte egy vámpír. Már nincs senki, és semmim. A szívemet ott hagytam Edwardnál, a lelkemmel együtt. Nélküle nincs rá szükségem. Kimentem a házból, és ismét elindultam. Nem érdekelt merre megyek, csak legyek minél messzebb ettől a várostól. Hogy fordulhat minden ilyen rosszra egy nap alatt? Már jó ideje sétáltam, amikor egy sikátor mellett mentem volna el, egy alak berántott a sikátorba, és egy kést szegezett a torkomhoz.

-Mond csak: Egy ilyen kislány mint te, mit keres ilyenkor az utcán? Pláne egy ilyen utcán, ahol nincs senki.

-Hagyjon békén. -mondtam színtelen hangon. Először megijedtem, de amikor ráébredtem, hogy már nincs semmim, amit elveszthetnék, arra is rájöttem, hogy nincs értelme félnem, így felbátorodtam. És mondja csak: Mit keres egy ilyen magafajta őrült az utcán? Nem az elmegyógyintézetben lenne helye?

-Ej, felvágták a nyelved kicsi lány. Arra mész, hogy megöljelek? Mert közel jársz hozzá. -lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy én már tudat alatt azért imádkoztam, hogy öljön meg, csak ne kelljen így élnem? Csábítónak tűnt a dolog, így engedtem a kísértésnek.

-Lehet, hogy igazad van. -mondta, majd erővel ráléptem a lábára, majd megcéloztam a nemesebbik szervét. Erre meggörnyedt a fájdalomtól, de hamar talpra állt, és elkapta a hajam. Annál fogva húzott vissza magához, majd elővette pisztolyát, és hasba lőtt, mire én elestem, és kapkodva szedtem a levegőt. Iszonyatosan fájt, de vigasztalt a gondolat, hogy hamarosan vége. És azzal nem csak a fizikai fájdalom fog megszűnni, hanem minden más is. Ömlött a vér a sebből, de ennek hatására is olyas valaki jutott eszembe, akire egyáltalán nem akartam gondolni. Már minden létfenntartási ösztönöm elhagyott. Még csak a kezemet sem szorítottam a hasamra. Ahogy felnéztem, támadóm arcát láttam, ahogyan vigyorogva nézi végig, míg és szépen, lassan elvérzek. Egy idő után, már nem folyt a vérem, és én már nem láttam semmit. Már csak a hallásom volt meg, de csak annak az embernek hallottam a nevetését, aki ezt tette velem. Aztán lassan már a hallásom is elhagyott. A halál gondolata nyugattó volt. Már nem történhet semmi rossz. "A halál békés...könnyű...az élet nehezebb"
Furcsa mód mosolyogva ért utol a halál...

Díjak

Most szörnyen utálom magam, ugyan is ezt a két díjat, még 2011. augusztusában kaptam.

Ne haragudjatok, hogy csak most raktam ki őket, tényleg borzasztóan sajnálom.

Meg sem érdemlem őket... :(

A díjakat nagyon köszönöm Minie95-nek, és Annának!  :)

Szabályok!

1.Tedd ki a képet a blogodra!

2.Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!

3.Írj le 6 dolgot magadról!

4.Küldd tovább 5 blog írónak, linkkel együtt!

5.Hagyj megjegyzést a blogjukon!

6 dolog rólam:

-Érdekes módon szeretek suliba járni (félre értés ne essék nem vagyok stréber, még csak   jó tanuló sem, de ha egyszer ilyen a suli, annak csak örülni tudok)

-Lány létemre Imádom a Forma 1-et

-Régebben teniszeztem, és megint szeretnék( szóval ha valaki tud valami jó teniszedzési lehetőséget Budapest, Budaörs közelben, akkor nagyon megköszönném, ha szólna)

-Tanulok színészetet, és nagyon szeretem is

-Remélem színész lehetek majd egyszer

-Utálom a chipset

Akiknek tovább küldöm: 

Becky-nek

Macy Morrow♥ -nak

L. -nek

Blaire Light -nak

Kris Vuitton -nak

még egyszer nagyon szépen köszönöm :)

Sun Light 11. fejezet

11. fejezet: Új barát


Reggel arra keltem, hogy valaki simogatja a hátamat. Tudtam, hogy Edward az, így még csukott szemmel nyomtam egy csókot, ajkaira, majd kinyitottam őket, és Edward gyönyörű szemeivel találkoztam. Feketék voltak. Na igen, szegény régen volt vadászni. Biztos nehéz neki a közelemben.

-Jó reggelt Csipkerózsika!

-Jó reggelt. -mondtam, és közben kérdőn néztem rá a Csipkerózsika megnevezés miatt.
 
-Mindig ilyen nehezen kelsz? Alig tudtalak felébreszteni. Emmett már a hideg vizes vödröt akarta hozni. 7:30 van, és ma suli, úgy-hogy sietnünk kell. -Ajjaj 30 percünk van, hogy beérjünk a suliba. Remélem nem fogunk elkésni miattam. Elmentem a fürdő szobába, hogy elintézzem emberi teendőimet, és miközben mostam a fogam, kinyílt az ajtó. Alice volt, és mint mindig, most is pattogott, a sok energiától.

-Jó reggelt Bella. Siess kérlek, mert el fogsz késni. Tudtam, hogy nem lesz rá időd, úgyhogy kiválogattam a mai ruháidat, Edward szobájában vannak az ágyon. De a fehérneműidet behoztam. -mondta, miközben a kezembe nyomta az említett ruha darabokat, és kiviharzott a fürdőből. Most magamban káromkodtam egy sort. Akkor már miért nem tudta behozni az összes ruhámat? Ilyen nincs. Na mindegy. Remélem Edward legalább lent van a többiekkel. Magamra kaptam gyorsan a begyit, és a melltartót, megfésülködtem, majd kimentem a szobába. Csakhogy reményem, miszerint Edward nem tartózkodik ott, köddé vált, amikor megláttam, mosolygós tekintetét.

-Ezért még kinyírom Alice-t. -mondtam, miközben az ágyra készített ruháimhoz igyekeztem. De félúton elakadtam, mert két hideg kar fonódott derekam köré. A karok tulajdonosa magával szembe fordított, majd megcsókolt.

-Én inkább egy köszönettel tartozok neki. -vigyorgott, miután ajkaink elváltak. Utamat folytattam, a ruhákhoz, és persze, hogy nem az én stílusom volt, de most nem érek rá vitatkozni, így magamra kaptam mindent, és rohantam le a többiekhet, Edward-dal a nyomomban.

-Nos, indulhatunk? -kérdeztem a többieket. Közben Alice felpattant a helyéről, és a kezembe nyomott egy cipőt. -Alice, ki fogom törni a nyakam.

-Nem fogod. Láttam. Ügyes kislány vagy te. Megoldod. Ja és mi nem megyünk suliba. Más fél óra múlva ki fog sütni a nap, szóval nem mehetünk.

-Ó -csak ennyit tudtam kinyögni, ugyan is elkeserített a gondolat, hogy most rengeteg időt kell külön töltenem Edward-tól.
-
Gyere, siess, elviszlek Carlisle mercedes-ével. Sötétített ablak üveg. -mondta, és már indultunk is. Már az utakat szeltük, miközben beszélgettünk.

-Addig mit fogtok csinálni? -kíváncsiskodtam.

-Elmegyünk vadászni. Már régen voltunk.

-Ja tényleg, ez nekem is egyembe jutott ma reggel. Nehéz lehet neked mellettem. -jegyeztem meg lehajtott fejjel.

-Minél többet vagyok veled, annál könnyebb. Emiatt ne rágd magad. Igen, persze, hogy csábít a véred, te te magad, jobban csábítasz. -mondta, mire én elpirultam, és inkább az ablakon kifelé néztem, hogy Edward ne lássa pirulásom, mert még jobban zavarba jönnék. -Tudom, hogy elpirultál, felesleges eltakarnod az arcod. És nem is akarom, hogy eltakard. Ilyenkor vagy a leggyönyörűbb...Nem mintha amúgy nem lennél az, de így... -mondta, és közben odaértünk. -Majd érted jövök. -mondta, majd egy puszit akart nyomni a számra, de én nem elégedtem meg ennyivel. Megragadtam a tarkóját, és magamhoz rántottam egy szenvedélyes csókra. Egy idő után Edward tolt el magától. Arca vidám volt, de egy kicsit fájdalmas is. -Örülök, hogy ennyire szeretsz velem csókolózni, de ezt majd inkább akkor, ha visszajöttem a vadászatból. -mondta, mire elpirultam. Szeretlek, de most már menned kéne. -kiszálltam a kocsiból, és mielőtt becsuktam volna, még vissza szóltam:

-Én is téged. -Majd elhajtott, és én éreztem, hogy ez a nap most nagyon unalmas lesz.
Siettem, hogy beérjek az első órámra, matekra, de ebben a cipőben lehetetlen sietni. Már becsengettek, de a tanár nem volt bent. Szerencsére. Matekon egyedül szoktam ülni, de most a mellettem lévő üres pad, nem volt olyan üres. Egy rézbőrű fiú ült ott, haja rövid, fekete, szemei barnák, és a teste, nagyon izmosnak tűnt. Amikor meglátta, hogy mellette telepedek le, hatalmas vigyor ült ki a képére. Ez valahogy engem is felvillanyozott.

-Szia, és, Jacob Black vagyok. Új diák. És te?

-Isabella Swan, de csak Bella. Szintén új diák. Én sem régóta vagyok itt. -egy darabig beszélgettünk, egész jó fejnek tűnik ez a srác. Észre sem vettem, és már az ebédlőben ültünk, és ettük a szendvicseinket, majd jött egy közös óránk, tesi. Az öltözőknél különváltunk, és amikor beértem Jessica rögtön letámadott.

-Bella! Ez meg mi a csuda? Nem Edward Cullenel jársz? -nem értettem miért kérdezi, amikor tudja, jól, hogy vele vagyok.

-De igen. Miért?

-Akkor most miért lógsz az új sráccal? Nem szép dolog egyszerre több vasat tartani a tűzben.

-Te jó ég Jess. Az új srác, csak jó haver. Ennyi. Ha már beszélgetek valakivel, az már azt jelenti, hogy járunk?

-Nem, nem azt jelenti, csak olyan jó elvagytok Jacobbal, és annyit nevettek együtt, hogy azt hittem...

-Jess, te inkább ne higgy semmit. Szeretem Edward-ot, oké? Jacob csak egy barát. Akivel igen, sokat röhögünk együtt, de ennyi.

-Ne haragudj, tényleg, csak, nem is tudom, mit hittem.

-Jó semmi gond, de ugye nem mondtál senkinek semmit arról, hogy mit hittél?

-Nem semmit.

-Akkor jó. Semmi gond, de máskor inkább kérdezz engem, mintsem hogy letámadsz a képzelődéseiddel. -mondtam, majd kiléptem az öltözőből. Ahogy mentem a szekrényem felé, kivágódott a fiú öltöző ajtaja, egyenesen a képembe, és én hátra estem.

-Jézusom Bella, ne haragudj, nem direkt volt. -mentegetőzött Jacob.

-Jake, nyugi, semmi gond.- mondtam, miközben segített feltápászkodni.

-Lesz még órád? -kérdezte, és mintha remény csillant volna a szemében.

-Nem, szerencsére ez volt az utolsó. -mondtam, miközben már az épületen kívül voltunk, és megláttam a fekete mercedes-t, aminek támaszkodva Edward vár. De miért szállt ki a kocsiból? Így lebukhat, ha egy tanár meglátja. 6 órán keresztül nem láttam. Istenem de hiányzott. -Hát, akkor én megyek. Holnap találkozunk.

-Oké, szia. -én egy intéssel letudtam a köszönést. Most nem törődtem az udvariaskodással, minél előbb Edward-dal akartam lenni. Ahogy odaértem, láttam rajta, hogy valami nem stimmel, de mielőtt rákérdezhettem volna, szorosan magához húzott, és olyan hevesen csókolt, mint eddig még soha. Ezen meglepődtem, de készségesen viszonoztam. De egy idő után levegőhiány miatt én el akartam szakadni tőle, csak hogy ő ezt nem így gondolta. Ugyan úgy csókolt tovább. Amikor végre levegőhöz jutottam, a nyakamat kezdte csókokkal beborítani. Nagyon jól esett, de ez a suli parkolója, úgy hogy kénytelen voltam leállítani. Amikor elvált nyakamtól, először a távolba nézett, és egy széles vigyor terült szét az arcán, majd felém fordult, és egy apró csókot lehelt ajkaimra, majd kinyitotta nekem az utasülés felőli ajtót. Készségesen beültem, majd miután ő is mellém ült, kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.

-Mi volt ez? -kérdeztem rá végül.

-Már az is baj, ha megcsókolom a barátnőmet? -kérdezte tettetett sértődöttséggel.

-A barátnőd vagyok? -incselkedtem vele, hogy oldjam a hangulatot.

-Igazság szerint sokkal több vagy annál nekem. De egy-két dolog bosszant.

-Mik?

-Mond csak, mit csináltál ma? -ezt nem értem. Mit csinálhattam volna egy iskolában.

-Hát tanultam. Iskolában mi mást lehet csinálni? Miért?

-Nem csináltál semmi érdekeset? Valami eltérőt attól, amit eddig szoktál? -kérdezte figyelmen kívül hagyva előző kérdésem.

-Nem. De miért? -kérdeztem rá újra, remélve, hogy ezúttal választ is kapok kérdésemre.

-Mert Alice nem látta a jövődet. Mármint. Néha volt, hogy látta, de a nap nagy részében eltűntél. Tudod mennyire aggódtam?

-Alice mikor nem látott?

-Matekon, tesin, ebédnél, meg azt sem látta, hogy kijössz a suliból azzal a sráccal. -és akkor beugrott valami. Akkor, amikor Aliza nem látott, Jacobbal voltam.

-Öhm...tudod jött egy új diák a suliba.

-Tudom, ő van beléd zúgva. -mondta gyilkos dühvel a szemében.

-Hogy micsoda?

-Már akkor feltűnt, amikor megláttam veled, de belenéztem a gondolataiba. Semmi mást nem láttam ott, csak téged.

-Szóval ezért voltál olyan a parkolóban. -jött a felismerés.

-Jó, igen bevallom, meg akartam neki mutatni, hogy te az enyém vagy. -ez aranyos, és valamilyenszonten tetszett, is, hogy féltékeny.

-Szóval féltékeny voltál?

-Még szép, hogy féltékeny voltam. Azt hittem oda megyek hozzá, és letöröm a legalább a kezét. Ja és a szemét is kiszúrom, hogy ne tudj rajtad legeltetni őket. Amikor ketté váltatok, és te oda jöttél hozzám, végig a fenekedet bámulta.

-Tudod, hogy téged szeretlek, úgy hogy semmi okod a féltékenykedésre, bár jól esik.

-Az jó, mert nem tudok rajta változtatni. De legalább holnap már veled leszek egész nap.

-Ez azt jelenti, hogy több olyan kis akciód lesz, mint ma a suli parkolóban? -kérdeztem fülig érő mosollyal.

-Valószínűleg. Ha meglátom azt a gyereket, akkor biztosan. De ha szeretnéd, akkor nélküle is.

-Szeretném. -vallottam be elpirulva, mire nevetni kezdett. -De amikor megemlítettem Jacobot, nem erre gondoltam, hanem, hogy amikor Alice nem látott, vele voltam. -erre mintha megfagyott volna. Aztán amikor felengedett, lefékezett a házuk előtt.

-Bella! Ígérd meg nekem, hogy többé nem barátkozol, vagy csak beszélsz vele.

-Már miért ne beszélgethetnénk vele?

-Amikor kijöttetek az épületből, már akkor éreztem valami furcsa szagot, de nem figyeltem rá mert az agyamat elborította a féltékenység. Bella ő egy vérfarkas.

-Hogy micsoda? -kérdeztem. A vámpírokon és az elfeken kívül léteznek más, 'fantasy' lények?

-Gyere, bent elmagyarázom. -mondta, azzal már csak azt vettem észre, hogy Edward az én oldalamon áll a nyitott ajtó mellett. Kiszálltam, majd bementünk a házba, egyenesen a nappaliba, ahol már ott volt mindenki.

-Gondolom hallottátok. -mondta szerelmem a többiek felé fordulva.

-Egy vérfarkas. Valószínűleg nincs egyedül. De miért jöttek ide megint? -innentől Carlisle é Edward között folyt a beszélgetés.

-Szerintem azzal, hogy idejöttünk, a quileute-ok fenyegetve érzik magukat, és páran átalakultak. Amikor ma annak a quileute.nak a szemébe néztem, mintha felismerést, és gyűlöletet láttam volna. Én akkor még nem jöttem rá. Most már biztos.

-Szóval valószínű, hogy nemsokára meg kell ejtenünk egy találkozást a farkasokkal.

-Király, már rég találkoztunk a kutyusokkal. -szólt bele Emmett is a beszélgetésbe.

-Én azt mondom, ki kéne irtanunk a bolhásokat. -hördült fel Rosalie.

-Ez az én Rose baby-m! -mondta Em, majd megcsókolta Rose-t.

-Nem fogunk kiirtani senkit. Még nem tudom, mi lesz, de nem mi fogunk kezdeményezni. Edward, te az iskolában állj rá Jacob gondolataira. Figyelni fogjuk. Alice, te figyeld a jövőt, és ha közülünk márki eltűnik, azonnal jelezz. Itt leginkább Bella veszélyeztetett. Bella, te inkább próbálj meg távol maradni tőle. Jasper, te pedig figyeld az érzelmeit. Ha bármikor fenyegető érzést észlelsz tőle, szólj, és kitalálunk valamit. Nem akarok harcot, de ha megtámadnak, nem hagyjuk magunkat. Persze, lehet, hogy nem lesz semmi, és csak egy baráti beszélgetésre fogunk találkozni. Ha egy héten belül nem kezdeményeznek, mi fogunk. De ne gondoljunk, egyelőre semmi rosszra. Szerintem nem lesz semmi, mert ha harcot akarnának, nem engedték volna, hogy tudomást szerezzünk egyikőjükről. Szerintem a szerződésről akarnak beszélni velünk. De még az se biztos, hogy akarnak tőlünk valamit, úgy hogy egy időre jegeljünk ezt a témát. -miután Carlisle befejezte hosszú monológját, mindenki szétszéledt. Mi Edward-dal fölmentünk a szobájába.

-Edward, Carlisle milyen szerződésről beszélt?

-Tudod, mi már régebben is éltünk itt. Úgy 90 évvel ezelőtt. Akkor kötöttünk egy egyezséget, vagy szerződést, ha úgy jobban tetszik, hogy nem lépjük át a határt, és nem marunk meg egy embert sem. És nem támadunk egymásra. Ha valamelyik törzs, vagy klán megszegi a szerződést, támadás. És azt nem szeretnénk.

-Jacob is egy, a farkasok közül?

-Igen.

-Hú, hát ez fura. Egy vámpír a pasim, és egy vérfarkas az egyik barátom, jómagam meg elf vagyok. Lehetne nnél jobban összekuszálni a dolgokat? -kérdeztem nevetve.

-Aligha. Bár téged ismerve...bármire képes vagy.

-Jó vagy rossz értelemben?

-Csak is jó. -mondta, majd megcsókolt.

A délután folyamán megcsináltunk a házikat, és elmentünk a rétünkre. Már sötétedett, amikor visszaindultunk a Cullen házhoz. Este lezuhanyoztam, átöltöztem majd Edward mellé bebújva a z ágyba váltottunk egy csókot, majd szerelmem karjaiban nyomott el az álom.





Na és akkor képek a fejezethez:    Bella ruhái:

1000 bocsi

Sziasztok, na szóval ide is kiírom: a másik blogomon valamit nagyon elszúrtam, de most kijavítottam, így ha valakinek van kedve, az nézze meg ITT

Ja és a Sun Light-tal is sietek, de most valószínűleg a másikra fog több friss jnni, mert ahhoz van több ötletem, de ezt sem felejtem el.

puszi: Waltex

Még nem friss

Sziasztok!
Sajnálom, de ez még nem friss, csak 'reklámozni' szeretném egy másik blogomat.
Ma raktam frisst, és gondoltam kirakom ide, hátha valakinek kedve támad ellátogatni IDE
Légyszi kommenteljetek oda is, 1:mert elég gyér még az oldal olvasók és kommentek szempontjából
                                                2:mert jól esik  :D
A Sun Light frissével is sietek, amint kész lesz rakom is, már nem kell sokat várni.

Köszi, és puszi
Waltex

Sun Light 10. fejezet

Sziasztok!
Ne haragudjatok, de ez most elég rövid lett, de a következő részben megpróbállak titeket kárpótolni.
(Valahogy úgy érzem, a mondatom második felével sok ember fantáziáját megmozgattam. Hát, nem tudom. Kérlek írjátok meg, milyen elképzeléseitek vannak ezt illetően)
Remélem azért tetszeni fog és megdobtok pár komival.
puszi:Waltex


10. fejezet

 Most Edward sokkal vadabb volt, mint szokott. Így folytattuk csókunkat, és megint csak azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget a pillanat.

 Egy darabig így csókoltuk egymást, de egy idő után elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem.

-Talán ezt most nem kéne.

-Igazad van. Sajnálom. -mondta bűnbánóan, miközben vissza helyezkedett az ülésére.

-Ne sajnáld. Ez most így volt, és így jó. -mondtam, majd megcsókoltam. Ezúttal nyoma sem volt a szenvedélynek, de minden szerelmemet belesűrítettem. Amikor elszakadtunk egymástól, egy vigyorgó Edward-dal találtam szemben magam. Nagyon nézett, én meg elpirultam.

-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy, amikor elpirulsz? -kérdezte, miközben végig simított az arcomon. Erre én csak elmosolyodtam, majd indítottam.
Pár perc után Edward megszólalt.

-Vezethetek én is, most már minden rendben.

-Talán nem tetszik a vezetési stílusom, Mr. Cullen? -kérdeztem felvont szemöldökkel, de tekintetem még minid az utat pásztázta.

-Hát, ami azt illeti Miss Swan, én nem ehhez a tempóhoz vagyok hozzászokva.

-Tudom. Ön a száguldáshoz van szokva. De minek sietni? Vagy minél előbb menekülni akar előlem?

-Isten ments, hogy ön elől meneküljek. Sőt, ami azt illeti, mehetnénk egy kis kerülővel is, ha nem bánja.

Miután ezt megbeszéltük, a kedvenc rétünkre mentünk, ahol először találkoztunk. Leültünk a fűbe, és csak néztük egymást, vagy éppen beszélgettünk. Egyszer csak azt vettük, észre, hogy besötétedett. Hihetetlen, hogy hogy el tud repülni az idő, amikor az ember azzal van, akit mindennél jobban szeret.

-Hányra kell haza érned? -kérdezte Edward ezzel megtörve a csendet.

-Nincs konkrét időpont.

-Akkor átjöhetnél hozzánk egy kicsit. Esme is hiányol, és Alice-val se tudtál ma beszélgetni.

-Jó, menjünk. -válaszoltam, majd Edward fölállt, engem is magával húzva, majd össze kulcsolta ujjainkat, és így tettük meg a kocsiig vezető utat. Most már Edward vezetett. Amikor a Cullen házhoz értünk kipattant a kocsiból, átsietett az én oldalamra, majd kinyitotta nekem az ajtót, és kisegítette az autóból.
Ahogy az ajtóhoz értünk, kinyitotta nekem, de arra nem számolt, hogy valaki hirtelen a nyakamban landol, így én Alice-val együtt hátra estem. Edward mindkettőnket felsegített a földről, majd bementünk.
Alice-t le se lehetett lőni. Teljesen fel volt pörögve, és már a következő bevásárlást tervezgették Rose-val.
Közben én kiosontam a konyhába Esme-hez.

-Bella! Szia. Más hiányoltalak.

-Én is téged Esme. -mondtam, miközben megöleltem. Ilyen egy igazi, anyai ölelés. Segítsek valamit? Most mit csinálsz? -kérdeztem, mert láttam, hogy van elől egy-két dolog, ami emberi ételhez szükséges, és ezt nem értettem.

-Holnap reggel megyek az árvaházba. A gyerekeknek csinálok süteményt. Ha van kedved segíthetsz. -azzal beálltam, és elkezdtük sütni a sütiket. Már vagy 1 órája a konyhában tüsténkedtünk, amikor az ajtóban megjelent Alice.

-Van egy kis elintézni valóm, de mindjárt jövök. -mondta, miközben Esme-nek nyomott egy puszit, az arcára, engem meg megölelt.

-Rendben kicsim, menj csak. -azzal Alice kitáncolt a konyhából, mi meg folytattuk, amit elkezdtünk.

Az utolsó adagot raktam be a sütőbe, amikor megjelent Alice.

-Meg jöttem! -kiáltotta, majd ismét megjelent a konyha ajtóban.

-Gyors voltál.-jegyezte meg Esme.

-Mondtam, hogy  mindjárt jövök.-mondta Alice, azzal felém fordult. Csak most vettem észre, hogy egy nagyon is ismerős sport táska volt a kezében.

-Alice, az véletlenül nem az én táskám?

-De igen, az. Nálunk leszel egy hétig. Hát nem nagyszerű? -ugrándozott örömében. -Most voltam nálatok. Lerendeztem Charlie-val. Összeszedtem a cuccaidat, a könyveket a suliba, úgy hogy minden megvan. Jaj, annyira jó lesz Bella!

-Hát, köszönöm.

-Menj csak kicsim, pakolj ki nyugodtan, ezt én már elintézem, és csinálok neked vacsorát. -mondta Esme, miközben taszított rajtam egyet finomat, az ajtó felé irányítva.

-Esme! De csak akkor maradok, ha nem okoz gondot, és nem zavarok.

-Jaj, dehogy zavarsz drágám. A családhoz tartozol. Örülök ha itt vagy.

-Köszönöm. Akkor én megyek. -mondtam, azzal kiléptem a konyhából, és Edwrad ragyogó, féloldalas mosolyával találtam szembe magam, amit úgy szerettem. Elvette tőlem a táskámat, kinyújtotta felém a kezét, majd miután megfogtam az, felfelé kezdett húzni az emeletre, majd bevezetett a szobájába.

-Már elég késő van. Pakolj ki, addig én elmegyek zuhanyozni. Utána te mész. Jó? -erre csak bólintottam, majd Ő egy törülközővel a kezében elindult a szobához tartozó fürdő felé, én pedig a táskámból kezdtem kipakolni. Már egy ideje pakoltam, mikor két hideg kart éreztem a derekamra fonódni, majd  a karok tulajdonosa a nyakamba csókolt, mire megborzongtam. Még mindig háttal álltam neki, de ahogy hátulról nekem nyomódott, éreztem, hogy nincs rajta felső. Megfordultam az ölelésében, és megcsókoltam. Közben meztelen mellkasán simítottam végig. Erre elszakadt tőlem, majd mélyen a szemembe nézett.

-Próbára teszed az önuralmam. -erre nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam, majd egy puszit adtam a szájára, majd a fürdőbe vettem az irányt. Szerencsére most az előtt észre vettem, hogy a szobában hagytam a táskámat, mielőtt levetkőztem volna. Mostanában egyre feledékenyebb vagyok. Amint vissza értem a szobába, felkaptam a táskámat, és már mentem is vissza fürdőbe, hogy minél hamarabb ágyba bújhassak, mert már nagyon fáradt voltam.
Ahogy néztem Alice nem pakolt nekem tusfürdőt, így Edward-ét használtam, remélve, hogy nem haragszik meg érte. Ahogy végeztem, a táska másik zsebében kezdtem kutakodni valami hálóruha után, de semmi olyat nem találtam, amit egyáltalán felvehettem volna. Itt volt az a darab is, amit múltkori vásárlásunkkor Edward vett nekem. Mivel az volt a legvisszafogottabb hálóing, így azt vettem fel. Félve ugyan, de benéztem azok közé a ruhák közé, amiket Alice a mindennapokra hozott, pl. suliba. -Na neee...-gondoltam magamban. Egy ruha darab sem volt ismerős, életemben nem láttam egyiket sem, nem hogy az én szekrényemben. Szégyenlősen beléptem a szobába, majd bebújtam Edward mellé a takaró alá, hogy minél hamarabb eltakarjam azokat a dolgokat, amiket ez a hálóing láttatni enged. Hálát adtam a szobában uralkodó sötétségnek, így Edward nem látott remélhetőleg. A ma reggeli magabiztosságom eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Sehol sem volt. Így utólag visszagondolva nem tudom honnan szereztem hirtelen annyi önbizalmat, hogy megtegyem azt, amit reggel. Elpirultam a gondolatra.

-Gyönyörű vagy. -szólal meg Edward hirtelen. -Tudod, mikor elpirulsz, és ez a hálóing... -függőben hagyta a mondatot, lehet, hogy csak azért, hogy engem idegesítsen vele, nem tudom. Értetlenül néztem rá. -Tudod nekem elég jó a látásom, és nem szab határokat a sötétség. -mondta fülig érő mosollyal. Egyre többet látom őt mosolyogni. Ennek nagyon örülök. És ahogy látom a mosolyai szívből jövőek. Imádom őt mosolyogni látni. Mintha felhőtlenül boldog lenne. Ilyenkor elgondolkozok azon: Vajon tényleg boldog? Boldog lehet egyáltalán velem? Mit adhatok én neki. Hiszen ellenséges faj vagyunk. Hiszen szegény alig mer hozzám érni, mert attól fél, hogy bánthat. Ha most nem is, de később lehetünk felhőtlenül boldogok együtt? Gondolkozhatok-e egyáltalán úgy, hogy "együtt-később"? Olyan elképzelhetetlen, hogy velem van. Félek. Félek, hogy bármelyik percben rájöhet, hogy nem vagyok elég jó neki.

-Mi a baj szerelmem? -kérdezte, miközben elém hajol, és végig simított kipirult arcomon.

-Tudod, csak azon gondolkodtam, hogy mikor jössz rá, hogy jobbat érdemelsz nálam.

-Ilyen butaságokon kár gondolkodnod, mert nálad jobbat, szebbet, okosabbat, megértőbbet, együtt érzőbbet, soha sem találnék, ha keresnék se. Mikor fogod fel végre, hogy téged szeretlek? Mindennél jobban. -megnyugtató monológja után, fölém kerekedett,de könyökével melletem támaszkodott, hoyg ne nehezedjen rám teljesen. és megcsókolt. Én lábaimat csípője mellé szorítottam, mire ő végig simított combomon. Itt nem volt nyoma a lágyságnak. A tudat, hogy egy szál boxer van rajta, nem javított a helyzeten. Ahogy a csókcsatánk közben ágyékunk egymáshoz ért, mindketten belenyögtünk a csókba, és megéreztem nekem nyomódó vágyát. Ám amikor megéreztem meztelen hasamat simogató kezét, észhez tértem. Micsoda? Meztelen hasamat? Hirtelen elfordítottam a fejem, minek következtében Edward ajkai lecsúsztak a nyakamra, így ott folytatta tovább tevékenységét. Kikerekedett szemekkel néztem végig magamon. Egy szál fehérnemű szettben feküdtem Edward alatt. Mikor került le rólam a hálóing? De nem volt több időm gondolkodni, mert közben megéreztem Edward kutakodó kezeit, amint melleimet kényezteti.

-Edward, kérlek, ezt nem kéne!-mondtam, bár mondandóm hallatszott inkább suttogásnak. -Edward! -szóltam, mikor megtaláltam a hangom, közben mellkasánál fogva eltoltam magamtól.

-Ne haragudj. -mondta, miközben mellém feküdt, és szorosan átölelt.

-Már miért haragudnék? -kérdeztem rá, mert tényleg nem tudtam.

-Mert így letepertelek. -ezen elkezdetem nevetni. -Nem értem min nevetsz.

-Jaj, csak olyan édes vagy. Nehogy már emiatt legyen bűntudatod. Nagyon is örültem neki, hogy letepertél. Nem emlékszel? Tegnap én is ilyesmit tettem.

-Hogy is felejthetném el? -kérdezte most már ő is nevetve.

-Na látod. Sőt... Örülnék több ilyen "leteperésnek". -ezután a kis beszélgetés után váltottunk egy jó éjt csókot, ugyan is holnap korán kell kelni, mert suliba kell menni. Ráfeküdtem Edward mellkasára, és ott nyomott el az álom.