Sun Light 2. fejezet

2. fejezet Változás


-Alice! Nekem nincs kedvem vásárolni! - nyafogott Em.
-Hagyd Em. Ezt az egy napot csak kibírjuk valahogy. Alice-val nem lehet vitatkozni. - próbáltam beletörődni. Egy nap. Legalább nem fogok unatkozni.
Arra gondoltam, az éjszakát olvasással töltöm, így hát jó éjt kívánva mindenkinek, fel mentem a szobámba, és elővettem egy könyvet, majd olvasni kezdtem. Nem vámpír sebességgel olvastam, hogy teljen az idő. Úgy belemerültem az olvasásba, hogy már csak azt vettem észre, hogy a nap első sugarai törnek utat maguknak a szobámba. Ahogy kinéztem az ablakon, egy gyönyörűnek mondott látvány került elém. Én már megszoktam, ugyan is majdnem minden nap látom. A Napfelkelte gyönyörű volt. Volt még időm Alice bevásárló körútja előtt, így elmentem sétálni az erdőbe. Láttam egy pár szarvast, de most nem vadászni jöttem. Inkább csak lassan sétáltam. az erdő ilyenkor reggel te van élettel. A madarak csicseregnek, a virágok kinyíltak, pillangók repkednek, a fák és bokrok zöldellnek, az állatok békések. Ahogy sétáltam azon kaptam magam, hogy olyan helyen járok, amerre még soha. Egy rét terült el előttem. Szabályos, kör alakja volt, vad virágokkal volt tele. De mag láttam valamit. Vagy inkább valakit? Közelebb mentem hozzá, de ő elrohant. Egy lány volt az. Gesztenye barna haja dereka közepéig ért. Nem rohantam utána, nem akartam kockáztatni a lebukást. Amikor a rét széléhez ért, még egyszer hátra nézett, és megláttam gyönyörű csokoládé barna szemeit. Elvesztem tekintetében. Ahogy jött egy kisebb fuvallat, úgy sodorta felém a lány illatát. Még soha nem kívántam ember vérét ennyire. A lány vére énekelt nekem. De valami furcsa érzés kerített hatalmába. Meg akartam védeni Őt. Az életem árán is. Nehéz volt megállni, hogy utána rohanjak, és vérét ontsam. Nagyon nehéz...de sikerült. Még mindig farkasszemet nézve, gondolkodtam el. Nem hallok semmit. Mármint a lány felől. A gondolatai tökéletesen rejtve maradtak előlem. Egy hangot se hallottam. Ez bosszantott. Szörnyen idegesített. Mi történt velem? Elvesztettem volna a képességemet? Megeshet ilyen egy vámpírnál? Ilyen fajta és még ezer kérdés fogalmazódott meg bennem abban a pillanatban. De aztán a lány megfordult, és tovább rohant.
Mély lélegzetet vettem, majd megálltam a réten. Ez a lány sok gondolkodni valót hagyott maga után.
Elsétáltam a rét közepéig, majd lefeküdtem a fűbe, és az eget bámultam, miközben azon gondolkodtam melyik nagyobb rejtély számomra. A képességem, ami a lánynál kudarcot vallott, vagy a lány kiléte.
Álljunk csak meg egy percre! Mióta beszélek úgy róla, hogy a lány? Ő csak egy lány. Gondoltam tovább sétálok, hátha csak ez a hely teszi ezt velem. Ahogy tovább sétáltam, találtam egy tavat. Igazán szép látvány volt. Egy darabig csodáltam a természetet, majd meghallottam Alice gondolatait, aki már elég dühös, mert csak rám várnak, az indulással. Úgy hogy Vámpír sebességgel haza száguldotta, majd indultunk is.
Szerettem a húgomat, de vele vásárolni...kínszenvedés volt. Nagy kérdés: Melyik volt a rosszabb: az átváltozás, vagy Alice vásárlási szokásai. Egyszer csak Alice berángatott egy boltba, és rám parancsolt, hogy próbáljak fel egy inget. Kár lett volna vitatkozni, így felpróbáltam. Bár nem tudom minek. Hiszen Alice úgy is látja előre, hogy mi lesz. Az ing jó volt, így megvettük, és mentünk is egy másik üzletbe. Ilyenkor tudom átkozni, hogy ilyen nagy egy pláza. Amikor már kb. 20 szatyorral gazdagabbak lettünk, egy kávézón akadt meg a tekintetem. Ott ült egy lány. Hosszú gesztenye barna, és csokoládé barna szemeiről azonnal megismertem. Bele hallgattam volna a gondolataiba, csak hogy most sem hallottam semmit. Megpróbáltam másokéban is, de bár ne tettem volna. Egy pár asztallal a lánytól ülő fiú gondolataiba hallgattam bele, de jobb lett volna ha nem teszem. A lány volt gondolatai fő tárgya. Azon gondolkozott, hogyan fogja felszedni, majd perverzebbnél perverzebb eszme futtatásai voltak. Akaratlanul is morogtam egyet. De szerencsére, csak Alice és Em hallotta meg. Vagy inkább szerencsétlenségemre...
Ugyan is mindketten arra néztek, amerre én, így könnyedén ki tudták következtetni, hogy mire gondoltam.
-Jaj Edy mivel bosszantott fel szegény lány? - kérdezte rögtön Em. - Csak nem egy kis huncutkodás  után csak úgy lelépett? Szegény Edy. Összetörte a kicsi szívedet az a lány. Akarod, hogy ellássam a baját? - ajánlkozott.
-Ha ha ha. Kösz Emmett. Nagyon vicces vagy. -mondtam savanyúan, majd visszanéztem a lányra, aki már nem volt ott. Úgy döntöttem nem törődök vele, így tovább indultunk. Láttam, ahogy Alice és Jasper összenéznek, majd hirtelen nekem csapódott valami. Automatikusan elkaptam a derekánál. Amikor lenéztem, egy rémült, csokoládé barna szempár nézett vissza rám
-Őőő.....én...hát...ő...ne haragudj. Nem volt szándékos. - hebegte, és meg azt sem tudtam mit mondjak.
-Jaj. Ne haragudj. - szólt Alice is, aki nekem lökte szegény lányt. Direkt csinálta. de miért? Nem volt időm kiolvasni a fejéből.
-Ugyan semmi bajom. - mondta a lány Alice-nak elnézően. -Én nem néztem a lábam elé. Velem ez gyakran előfordul.
-Amúgy Alice vagyok. - nyújtott kezet Alice. Ez megőrült? Ha észre veszi hogy hideg a keze, lebukhatunk.
-Isabella. De a barátaimnak csak Bella. - fogadta el Alice kezét. Fura. Mintha észre sem vette volna.
-Oh ő itt a barátom Jasper. Ő a nővérem Rosalie, ő az egyik bátyám Emmett, ő pedig a másik bátyám Edward. - mutatott sorba rajtunk, mi pedig sorban köszöntünk neki, és kezet ráztunk.
- Hát öcsi, úgy néz ki, hogy ez a lány még a nevedet is elfelejtette. Nem lehettél túl jó. - mondta Em, mire felesége tarkón vágta.
-Ő Mi van? - nézett nagyot Bella. Milyen aranyos amikor meg van döbbenve, és kidüllednek a szemei. Mi? Edward. Neked nem kéne ilyeneket gondolnod.

-Ne is törődj vele. Emmett már csak ilyen. - mondta Jazz, és ezzel le is tudtuk a témát. Majd leültünk egy kávézóban és elég sokat beszélgettünk. Nagyon jól össze barátkoztunk Ballával mindannyian. Egyszer volt olyan, hogy kettesben hagytak vele. Elég kínos volt. Alice és Rose mosdóügyre hivatkozott, míg Em és Jazz elmentek valami kaját keresni. Nem tudtuk miről lehetne beszélgetni, de aztán csak megoldottuk valahogy. Nem volt olyan kínos mint a legelején. Magunkról beszéltünk egymásnak, így jobban megismertük egymást.
Bella nagyon kedves lány. Gyönyörű és okos. Nagyon megkedveltem. Megbeszéltük, hogy egyik nap elmegyünk sétálni az erdőbe. Amikor már alkonyodott, haza mentünk, de előtte megbeszéltem Bellával, hogy holnap érte megyek. A hazafele út csendben ment el. A végén már Alice nem bírta ki. A gondolatai is csak e-körül forogtak, de rákérdezni még nem kérdezett rá.
-Mit mondott? Mit csináltatok? Sok mindent megtudtál róla? Találkoztok még? - záporoztak belőle a kérdések.
-Alice állj meg. Egyszerre csak egyet. Amúgy Sok mindent, beszélgettünk, rengeteget, és igen.
-ÁÁÁ!!! És mikor? És hol?
-Holnap sétálunk az erdőben.- mondtam unottan, legbelül pedig ujjongtam. De próbáltam lezserséget színlelni. Carlisle és Esme már otthon voltak, így Em és Alice egyszerre rohantak hozzájuk.
-Edward-nak holnap randija lesz. - Alice.
-Az öcsi becsajozott. -Em. Erre szüleim kérdőn néztek rám.
-Nem igaz. -Mondtam. Bár igaz lenne. Micsoda? Mit érzek? Nem értem magamat.
-Carlisle! A segítségedre lenne szükségem. -mondtam, mire aggodalmas lett az arca.
-Négy szem, közt ha lehet. - kértem, mire elindultunk az irodája felé.
-Miről van szó Edward? Baj van? -kérdezte. A gondolatai is ezt az érdeklődést tükrözték.
-Nem tudom. Belláról van szó. - erre elmosolyodott. Fiam, szerintem te szerelmes vagy ebbe a lányba.
-Mi? Jó lehet. Most nem erről van szó. Carlisle én nem hallom a gondolatait. És ez szörnyen bosszant. Szeretném hallani a gondolatait. Nekem kellene, hogy halljam a gondolatait, de nem hallom. Carlisle, valami baja van a képességemnek? Vagy velem van valami baj? -záporoztak belőlem a kérdések, és ha egy lány csinálná ugyan ezt, akkor azt mondanám, hogy hisztirohamot kapott. De ez most tényleg megtörtént. És velem. Tanácstalan vagyok. De Carlisle, lehet, hogy elő áll egy ötlettel.
-Nem hallod a gondolatait? - kérdezte. Mintha nem ezt próbálnám elmagyarázni egy órája...jó..nyugodj meg Edward! Csak te vagy ideges, és ezt nem szabad másokon kitöltened.
-Nem, nem hallom. - mondtam nyugodtságot erőltetve magamra.
-Ez nagyon érdekes. És úgy látom ez zavar téged. Majd utána nézek. Amúgy Edward! -szólt utánam apám, amikor már kiindultam az irodából.
-Igen?
-Nem táplálsz gyengédebb érzelmeket a lány iránt? - kérdezte. Ú most kínos témához értünk.
-Nem tudom Carlise. Teljesen össze vagyok zavarodva. - mondtam neki. Ami igaz is volt. Majd kimentem az ebédlőbe. Alice rögtön letámadott.
-Edward gyere beszélgessünk négy szem közt. - kérte, amire rábólintottam. Vele könnyen meg tudom beszélni ezt a témát. Kimentünk az erdőbe, ott leültünk egy fa tövébe, és ott beszélgettünk.
-Edward. Lenne egy kérdésem. De ígérd meg, hogy őszintén felelsz rá. - kért meg húgom. De neki amúgy se nagyon szoktam hazudni. Nem is tudnék. Átlát rajtam. Bólintottam neki, így fel tette kérdését.
-Mit érzel Bella iránt? - hát igen. Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a kérdés.
-Nem tudom Alice. Ebben is szeretném kérni a tanácsodat.
-Szívesen segítek. Csak mond el mit érzel amikor a közelében vagy. Szerinted hogy néz ki? Mit képzelsz róla? Meg ilyeneket.
-Hát...Amikor...a közelében vagyok-kezdem bele akadozva, kicsit kényesen érintett, hogy -ahogy az emberek mondják-lelkizek a húgommal - Vidám vagyok. Eltűnik az unalom ami mindig borús, fekete felhőként felettem lebeg. Boldog vagyok. A rossz dolgok kimennek a fejemből. Csak Ő létezik. Szerintem gyönyörű. A szeme csillogása, a haja, a mosolya, a hangja, az a dallam, amikor nevet...gyönyörű. -mondtam és mondandóm végén jöttem rá, hogy akaratlanul, is de elmosolyodtam. Amikor húgomra néztem, ő is egy 1000 wattos mosollyal nézett vissza rám. - Mit gondolsz? -kérdeztem rá.
-Hogy mit gondolok? Az gondolom hogy te fülig szerelmes vagy Bellába. - mondta még mindig mosolyogva.
-Gondolod? - kérdeztem
-Vicces, hogy ezt pont te kérdezed. De Én nem gondolom, hanem tudom. Ezen az egy napon, teljesen megváltoztál. A dolgok nagy részét pozitívan látod, nem úgy mint eddig. Mindenben a jót kereset, sokkal többet mosolyogsz, és látszik rajtad, hogy boldog vagy. Valahogy ha össze kéne hasonlítanom mondjuk az 50 évvel ezelőtti énedet, és a mostanit, azt mondanám, hogy mintha régen szürke lettél volna. Most meg teljesen ragyogsz. Régen be voltál zárva egy ketrecbe, és nem csináltál semmit, csak amit az élet megkívánt tőled. De most... - itt sóhajtott egy nagyot. ... most kitörtél a ketrecből, és nagyobb vagy mint valaha is voltál. - nagyon jól estek húgom szavai, és így bele gondolva teljesen igaza volt. Felszabadultabbnak érzem magam. Most úgy érzem szabad vagyok. És be kell vallanom magam előtt is, hogy bizony szerelmes vagyok Isabella Swan-ba.