Sun Light 5 . fejezet

5. fejezet: Az első vércsepp

-Mire gondoltál? - kérdezte fellelkesülve.
-Nem tudom. Gyere menjünk. Út közben kitaláljuk. - mondtam, miközben már a szobából ráncigáltam ki. 


Már az ajtón léptünk volna ki, amikor Emmett, elállta az útunkat.
-Mit szeretnél Emmett? Sietünk szóval lennél szíves?... -itt egy kézmozdulattal jeleztem neki, hogy azt szeretném, ha kiállna az ajtóból.
-Hohó!!! Hová ez a nagy sietség kislány? - kérdezte egy kaján vigyorral a képén, mire csúnyán néztem, rá.
-Mi van, inkább nem itt szeretnétek, ahol mindenki hall benneteket? Teljesen megértem. Szégyenlősek vagytok... de nem baj. Majd felnőtök, és akkor mindent máshogy fogtok látni, és akkor majd megtapasztaljátok... - és folytatta volna, ha Rosalie, nem lép oda hozzá, és vágja tarkón, úgy, hogyha ember lett, volna, már ott esett volna össze holtan.
Erre egy hálás mosolyt küldtem Rosalie felé, mire csak legyintett egyet. Kicsit meglepődtem. Amikor meglátott, Úgy nézett rám, mint aki menten megöl. Kicsit ijesztő volt. Erről eszembe jutott valami. Ha nem tudták, hogy mi is az az elf, akkor azt sem tudják, hogy ősi ellenségek vagyunk.
-Mielőtt elmegyünk, meg kell osztanom veletek valamit. Tudnotok kell az igazat. -mondtam, mire mindenki meglepetten nézett rám.
-Nekem pedig kérdeznem kell valamit. - szólt most Jasper. Eddig észre sem vettem, hogy ő is itt van. Kérdőn néztem rá, várva, hogy tegye fel a kérdését.
-Honnan tudhatnánk biztosan, hogy elf vagy? -igen. ezt a kérdést már vártam. Nem várhattam, hogy be teszem ide a lábamat, és rögtön megbíznak bennem.
-Kérhetnék egy kést? - kérdeztem, mire Edward morgott egyet. Nyugtatólag végig simítottam karján, mire légzése felgyorsult, holott nincs is szüksége oxigénre.
-Miért kell neked az a kés? - kérdezte. Csak bebizonyítom, hogy igazat mondok. - mondtam, majd már Rosalie előttem is állt egy késsel a kezében. Amikor el akartam venni tőle, Edward elkapta a karomat, így megakadályozva célom elérésében.
-Edward, nyugodj meg. Nem lesz baj.
-De mi lesz, ha valamelyikünk, nem tudja tartani magát, és megtámad? -kérdezte, és láttam szemében a gyötrődést, a meggyőzni akarást, és a féltést.
-Nem lesz időtök. -mondtam, majd kivettem a kést Rosalie kezéből. Már a karom felé tartottam, amikor...
-Állj! - Esme akadályozott meg, aki éppen belépett az ajtón. -Hallottam mire készültök, és azt is, hogy Edward nem tud ebben megakadályozni. -nézett itt rám - de akkor legalább Alice had nézze meg tényleg nem lesz-e baj. -kérte aggódva. Alice bólintott, majd elrévett a semmibe. Tekintete üres volt. Valószínűleg most kutatja a jövőt, hogy meggyőződjön róla, tényleg nem lesz semmi baj. Amikor véget ért a látomás Alice teljesen le volt nyűgözve.
-Azta. Ez igen. Bella! Ezt eddig miért nem mesélted? - nézett rám kérdőn.
-Bocsi, de minket is beavatnátok? - kérdezte a medve.
-Mindjárt megtudod. - mondta Alice - Edward-nak sem mutattam meg.
-Na akkor mehet? - kérdeztem leginkább Alice-től, mire ő bólintott, így hát a kés folytatta útját a bal csuklóm felé, majd elérte célját, ezzel megvágva bőrömet. Felszisszentem a fájdalomtól. Ezzel egy időben megéreztem Edward kezét a hátamon, mely bátorítóan simogatott. Aztán, kiserkent az első vércsepp. A kést gyorsan letettem, majd a jobb kezemet a seb fölé tettem, nem érintve azt, lecsuktam a szemem, koncentrálva a képességemre, így nem telt bele 5 másodpercbe, a vágásnak nyoma sem volt.
Kinyitottam a szemem, mire 6, csodálkozó, arany-barna szempárral találkoztam.
-Most már hiszel nekem? - kérdeztem Jaspert, aki még midig a látvány hatása alatt volt, így csak bólintott egyet.
-Volt valami, amit el akartál mondani. - emlékeztetett Alice.
-Öhm...igen. Megértem, ha az után, amit most mondani fogok, másképp fogtok rám tekinteni. Ne tálán tán gyűlölni fogtok, vagy...meg akarnátok ölni.
-Hogy mondhatsz ilyet Bella? - kérdezte felháborodottan Esme.
-Ne kérdezzétek, hogy miért, de a vámpírok, és az elfek, ősi ellenségek. Tudjátok, amit még meséltünk, nos abban az van, hogy az elfek érzékenyek, egyes lényekre. Ezek közé a lények közé tartoznak a vámpírok is.
Az elfeknek ugye vannak különböző alfajaik. Mindnek más feladata van. Bennem kétféle elf génje is megtalálható, de csak az egyik feladatot kell teljesítenem. Vannak harcosok is, akik a támadóink ellen harcolnak, de csak ha muszáj. Mi soha sem kezdeményezünk támadást. - ezzel végeztem, és vártam a kritikákat.
-Miért akarnánk megölni? - kérdezte Jasper.
-Mert egy ősi ellenség vagyok.
-De tudjuk, hogy nem jelentesz veszélyt ránk nézve.
-Szóval akkor nem utáltok meg? - kérdeztem, és gondolom úgy csillogott a szemem, mint egy 5 éves kisgyereknek, aki elmegy az édességbolt mellett.
-Persze, hogy nem. - monda Alice. - És hogy bebizonyítsuk, elmegyünk vásárolni. Holnap suli után. Ahogy láttam, csak hárman megyünk. Te, Rose, és én. A fiúknak most az egyszer megkegyelmezek, Carlisle dolgozik majd, Esme pedig az árvaházban lesz. -Ami fura volt nekem az az, hogy Rosalie a mondat elejénél serényen bólogatott.
-Sokszor gyere csajszi. Úgy látszik jó hatással vagy a húgira - monda Emmett, miközben egy csontropogtató ölelésben részesített.
-Oké ezt megbeszéltük. De mi most megyünk. - mondtam, majd megint húztam magammal Edward-ot a kijárat felé.
-Na de Bella! - hallottam még Emmett hangját, de már nem foglalkoztam vele.
A garázs felé vettük az irányt. Edward kiállt a VOLVO-val, és kiszállt, hogy besegítsen az anyósülésre. De én  nem ültem be, mert azon gondolkoztam, hogy meg merjem-e kérdezni, hogy vezethetem-e egyszer. De hát a barátok ilyet csak meg mernek kérdezni ilyet egymástól nem?
-Bella! Beszállnál végre? - kérdezte gyengéden.
-Öhm...vezethetem? - kérdeztem bátortalanul, mire Edward elmosolyodott azzal a csibészes, féloldalas mosollyal.
 Imádtam ezt a mosolyt.
Olyankor, amiko így mosolygott, mindig tudtam, hogy tényleg boldog, hogy ez a mosoly őszinte. Meg persze nagyon jól állt neki.
-Persze. -mondta majd megkerülte az autót, engem is magával húzva, és kinyitotta nekem a vezető ülés felőli ajtót.
Amikor már egy ideje mentünk Port Angeles felé, láttam Edward-on, hogy valami nem hagyja nyugodni.
-Kérdezd csak meg. - mondtam neki
-Micsodát?
-Amin rágódsz egész úton.
-Na...hitelen te lettél a gondolatolvasó? - kérdezte mosolyogva.
-Nem, csak látszik rajtad. -közben megérkeztünk egy parkba. Leállítottam a motort, és kiszálltunk a kocsiból, majd sétálni kezdtünk.
-Hát jó. Csak hát...furán fog hangzani, de amikor megvágta magad a késsel, azt hittem ott helyben kapok agyvérzést. Mi lett volna, ha valaki nem tud uralkodni magán, és neked ront? De már csak a puszta látvány is szörnyű volt, hogy fájdalmat okozol magadnak. Nem kellett volna csak azért megcsinálnod, hogy elhitesd Jasperrel. -megálltunk, szembe fordított magával, és úgy mondta tovább a mondandóját, végig a szemembe nézve.
-Bella, én nagyon féltelek téged. - mondta akadozva. Én pedig belül ujjongtam. Érdekli, hogy mi van velem. De miért érzek így? Ennek nem kéne, hogy érdekeljen. De most már nem tagadhatom magam előtt sem: fülig bele zúgtam Edward Cullen-be.
És akkor Edward arca közeledni kezdett az enyémhez, és lassan megcsókolt. Éreztem, hogy nagyon óvatos, hiszen, ezerszer, ha nem többször erősebb nálam.
De egyszer csak hirtelen, már nem volt ott előttem. Karjaim hanyagul lógtak mellettem, már nem ölelték Őt. Ahogy körbe néztem, úgy pillantottam meg őt, egy pár méterre tőlem, majd elkezdett közeledni felém. Értetlenül néztem rá, nem tudom, mi történt. Talán most jött rá, hogy egy fajtám belivel inkább nem nem akar kapcsolatot. Kapcsolat...én is hová gondolok? Egyszer megcsókolt. Ez még nem jelent semmit. Vagyik neki nem biztos. Mert nekem ez nagyszerű volt. Aztán szólásra nyitotta száját.