Sun Light 4 . fejezet

4.fejezet: Család


Kíváncsian vártam, hogy mit akar mondani, már mindent számításba vettem. Hogy azt fogja mondani, hogy megöl, mert én egy ellenséges fajból származom, vagy azt, hogy nem lehetünk többé barátok, mert nem akar véletlenül sem egy elf közelében lenni, de megölni nem akar, mert nem akarja bemocskolni a családját...és még ehhez hasonló dolgok jöttek számításba, de aztán egészen más dolgot mondott:

-Én...csak azt szerettem volna kérdezni, hogy mivel táplálkozol?

(Edward)
-Én...csak azt szerettem volna kérdezni, hogy mivel táplálkozol?
Ügyes vagy Edward! Mondhatom nagyon jól kivágtad magad. Hát ilyen nincs. Hogy lehetek ekkora hülye? Szidtam magam. Láttam Bellán, hogy nem erre számított. De most már mindegy.
-Öhm...fénnyel.De csak havonta egyszer. Teliholdkor. Mert akkor a legerősebb a hold fénye.
-Azt mondtad, hogy a Light elfeknek vannak különböző képességeik.Hogy a gyógyítástól a pusztulásig terjed az erejük. Neked mi a képességed? - kérdeztem. Erre őszintén kíváncsi voltam. Csak úgy mint mindenre ami Vele kapcsolatos.
-Gyógyítani tudok. De hallottam, hogy a vámpíroknak is vannak képességeik.
-Nem mindegyiknek. Csak kb. 25%-ának. Nekem például van. A gondolatolvasás. - Erre ijedten nézett rám. - Nyugi. Valamiért a te gondolataidat nem hallom. Nem tudom, hogy ez amiatt van-e, mert elf vagy, vagy miért... mert az apád gondolatait hallom, csak halkabban mint az emberekét. De tudod mit? Van egy ötletem. Mennyünk át hozzánk. Ott lesz Esme, és Carlisle, is. Elmondunk nekik mindent, és Calrlisle, lehet, hogy tud nekünk még érdekes dolgokat mondani. - erre bólintott, és elindultunk felénk. Amikor oda értünk, mindenki a nappaliban volt. Jasper egy történelem filmet nézett, Rosalie egy divat magazint lapozgatott Alice-val, Emmett pedig kártyavárat épített.
-Sziasztok! - ugrott elénk rögtön Alice, és megölelte Bellát. -Hogy-hogy itt vagy Bella? Nekem azt mondtad, hogy délután a könyvtárba kell menned.
-Igen tényleg azt mondtam, de aztán közbe jött valami fontosabb. - mondta Bella.
-Ugyan Alice, mintha nem láttad volna előre. - szálltam be én is, mire mindenki hatalmas szemekkel nézett rám. Mindenkinek bele olvastam a gondolataiba:
Rosalie: - Edward, te hülye!!! Elmondtad neki? Hogy tehetted ezt? Ez nem egyedül a te titkod, hanem mindannyiunké. Ezzel most mindenkit veszélybe sodortál. Én még nem akarok költözni, de úgy tűnik muszáj lesz. Gratulálok Edward.
Jasper: - Edward! Te elmondtad neki? Egy embernek? Nem értem. Most el kell költöznünk? Szerintem ez nem helyes.
Emmett: - Na mi  van Edy? Csaknem sikerült felszedni Belluskát? Be vallottad neki, hogy miféle szörnyeteg vagy, és ő ezzel együtt elfogadott? Az nem semmi...
Alice: Jaj Edward elmondtad Bellának, hogy mi is vagy valójában...jaj de örülök. És együtt vagytok...nagyon örülök nektek.
-Mindannyian tévedtek. Nem mondtam el Bellának. Magától tudta. - mondtam, mire mindenkinek mégjobban elkerekedett a szeme
-Mi? De honnan? - kérdezte Jasper. Bella nagyot sóhajtott.
-Hát tudjátok... Én sem vagyok ember.

(Bella)
-Hát tudjátok...Én sem vagyok ember. - mondtam, majd a fülem mögé tettem a hajam, ezzel megmutatva, kissé hegyes hallószerveimet. - Egy embernek nem igazán tűnik fel a füleim mássága.
-Te akkor kobold vagy? - kérdezte Emmett. Látszott rajta, hogy semmit sem ért.
-Öhm... nem egészen. Én egy Elf vagyok. - De semónki sem tudta, mi is az az elf, így elmondtam a többieknek is azt, amit a réten Edward-dal is olvastunk. Mindent elmondtam amit Edward-nak is. Rosalie nem nézett rám olyan gyűlölettel, mint amikor be tettem a lábam ide, de így is éreztem, hogy nem épp leszünk puszi pajtások. Edward körül vezetett a házban, a végére hagyva a saját szobáját.
-Azt mondtad, itthon lesznek a szüleid. - jegyeztem meg mellékesen, miközben a könyveit nézegettem.
-Igen. Nemsokára hazaérnek. Carlisle-nek tovább kellett maradnia a kórházban, Esme meg elment az árvaházba. Tudod Esme mindig is szeretett volna egy saját gyermeket.
-Elmeséled a történetedet? - kérdeztem reménykedve. Tudtam, hogy egy ember hogyan válhat vámpírrá, de azt nem tudtam, hogy Edward miért lett az.
-Én 1901-ben születtem Chichago-ban. Az apám katona volt, így sose volt otthon velünk. Így többnyire édesanyámmal éltem. Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon, majd én is a seregben szolgálhatok. De 1918-ban a spanyolnátha uralkodott mindenen. A legtöbb embert elvitte. Köztük a szüleimet is. Én is meghaltam volna, ha Carlisle nem abban a kórházban orvos, ahol engem is kezeltek. Ő mentett meg, azzal, hogy átváltoztatott. Azóta a nyakán vagyok. Vagyis egy kis kihagyással.-mesélte távolba révedő szemekkel, mintha újra átélné a történteket.
- Ezt nem értem. Mármint...milyen kihagyással? - erre fájdalmas grimaszba torzult arca. - Ha nem akarsz ne válaszolj. Nem akartam tapintatlan lenni. - mondtam szomorúan.
- Tudod, ez most már mindig is egy fájó pont marad az életemben. Nem tudom soha meg nem történtté tenni, mert sajnos megtörtént. Igaz Esme és Carlisle elnézték nekem, és úgy visszafogadtak, és fiúkként szerettek, mintha mi sem történt volna. De sajnos történt. És ez örökké a részem marad. Én...volt egy "lázadó" korszakom. Amikor megtagadtam magamtól azt az életmódot, amit Carlisle választott, és tanított nekem is. 10 évre elhagytam a családom, és úgy éltem, mint az átlag vámpírok. Emberek vérén éltem. Igaz gondolat olvasó képességem révén, mindig belehallgattam a kiszemelt áldozat gondolataiba, és csak olyanokat öltem meg aki bűnös volt. Drogdíler, prostituált, vagy csak börtönbe való szemét. De ez akkor sem mentség. Félre ne értsd: nem azért mondom ezt el neked, hogy kevésbé tűnjek szörnyetegnek. Ezzel a 10 évemmel örökké elkárhoztattam magam. És ez már nem fog megváltozni.
-Edward ne emészd magad. Te nem tettél rosszat. Csak rossz embereket öltél. És nem kárhoztattad el magad. A lelked még mindig ugyan olyan, mint  az előtt a 10 év előtt. - mondtam neki, és átöleltem.
-Bella. Nagyon kedves tőled, hogy így gondolod, de nekem már több mint 90 éve nincs lelkem. - tudtam, hogy ezzel az átváltozásra céloz. Arra, hogy a vámpíroknak nincsen lelkük.
-Edward. Tudod, minek hívják azt, amit most csinálsz, vagyis, hogy mid van neked?
-Igen tudom. Hatalmas mázlim van, amiért nem rohansz el sikítva még így sem.
-Nem erre gondoltam. Bűntudatod van, mert megölted azokat az embereket. A bűntudat más néven lelkifurdalás. A hangsúly a lelki-n van. Hogy lehetne valakinek lelkifurdalása lélek nélkül? Az olyan lenne, mint a csokitorta csoki nélkül.
-Köszönöm.
-Mit? - néztem rá bambán, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mit köszönget.
- Hogy felvidítasz. Hogy mellettem vagy így is, hogy tudod milyen szörnyűségeket követtem el létezésem során. És hogy így sem ítélsz el, holott megérdemelném. - mondta, miközben megölelt.Ez az ölelés hosszúra sikerült, de nagyon jó esett. Hirtelen eszembe jutott valami, amivel talán elterelhetném a figyelmét. Elengedtem, és a szemébe néztem, melyben még mindig ott láttam a bűntudatot.
-Tudod mit? Csináljunk valami nagyon is emberi dolgot. Menjünk el valahová hátunk mögött hagyva a természetfelettit. - mondtam,  mire elmosolyodott.
-Mire gondoltál? - kérdezte fellelkesülve.
-Nem tudom. Gyere menjünk. Út közben kitaláljuk. - mondtam, miközben már a szobából ráncigáltam ki.